Délmagyar logó

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -3°C | 6°C Még több cikk.

Németh Győző kötött bele Marian Cozmába

Viszont nem ő felelős a haláláért - legalábbis ez derül ki a kigyúrt gyanúsított vallomásából. Tanúk állítása szerint az utcán négyen fogták közre Cozmát, hátulról vesén szúrták, majd Raffael a szívébe szúrta a kést.
Az MKB Veszprém kézilabdázói - köztük a később meggyilkolt román légiós, Marian Cozma - február 8-án felszabadultan énekeltek és táncoltak a Patrióta diszkóban. Ünneplés közben vesztükre többször meglökték Németh Győzőt és barátait - derült ki a gyanúsított vallomásából, amelyből a Blikk közült részleteket "Fejbe rúgtam Sesumot" című keddi cikkében. Saját bavallása szerint Németh a lökdösődést megelégelve hatalmasat lökött Cozmán.

"Amikor kirobbant a verekedés védencem és a kézilabdázó között, rögtön a földre kerültek, ahol Cozma kerekedett felül. Ekkor valaki többször egy székkel ütötte meg a hatalmas termetű sportolót, amitől ő a földre esett" - közölte Németh ügyvédje, Mester Csaba. Szerinte Cozma első sebeit annak az üvegnek a szilánkjai okozták, amelyet valaki a gyanúsított Raffael Sándor fejéhez vágott - írja a Blikk .

Tanúk állítása szerint az utcán négyen fogták közre Cozmát, hátulról vesén szúrták, majd Raffael a szívébe szúrta a kést. Zsarko Sesum, a csapattárs a földre rogyó Cozma fölé hajolt, hogy segíten, ekkor rúgta őt arcon Németh Győző. Ivan Pesics eközben Raffaellel került szembe, aki a tanúk szerint őt is megszúrta.

Mester Csaba így idézte fel Németh vallomását: "Védencem az utcára lépve látta, hogy valaki egy fekvő férfi fölé hajol. Azt hitte, hogy a társaságából valaki segítségre szorul, ezért odaszaladt, és fejbe rúgta a földön fekvő felett guggoló férfit".

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. flexsnake 2009. március 26. 11:49
    „61. a kulcsszó mindenkit megillet ugyanaz a jog, persze ehhez nem árt ha az illető a törvényeket hajlandó betartani.
    Az emberek nem egyenlőek, nincsenek egyforma emberek, de a minimum hogy betartja az emberi normákat, ha nem tudja akkor nincs helye emberek közt.
    Nyugodtan megmerem kockáztatni hogy az elmúlt 20évben fehér ember még nem ölt cigányt, talán 1-2 ilyen eset ha volt.Fordítva viszont túl gyakori. Persze kint mohácsi barátunk elmondja hogy félnek szegény romák csak azt nem tudom hogy akkor félnek mikor cigivel meg lopott árúval szaladnak vagy akkor mikor a bandáikkal megkéselnek , megvernek embereket? Félelemből gyilkolnak le tanárt a gyermekei szeme láttára?
    Ki fél akkor? Nincs itt rasszizmus, pedig igény az volna rá.”
  • 61. henriette.m 2009. március 25. 20:36
    „Sziasztok! Most elöször irok, de naponta olvasom a velemenyeteket. Mivel en nem Magyarorszägon elek, nem igazän lätok bele az ottani problemäkba, de a külföldi TV-adok foglalkoznak a cigänyok üldöztetesevel. Ha ez valoban olyan nagyon eldurvult, akkor miert nem tesz a kormäny valamit a rendörseggel együtt? Kiutasitani az orszäbol megsem lehet öket! De egyszer veget kellene vetni ennek a "häborunak". Hiszen mär lövöldözesekröl es halälos fenyegetesekröl szolnak a hirek,söt halälesetröl is lättam dokufilmet. Ez egyszerüen borzaszto! Lät valaki valamilyen kiutat ebböl a gyülölködesböl? A rasszizmus nem vezet sehova! Mindenki embernek születik, hogy mi lesz belöle kesöbb, az sok mindenen es sok mindenkin mulik! Mindenkire ugyanazok a jogok es törvenyek ervenyesek,mindegy hogy magyar vagy roma, feher vagy feketebörü. A kulcsszo:EMBER! Talän lehet egymäs mellett normälisan is elni!”
  • 60. sós 2009. március 25. 16:45
    „Vissza kellene állítani a halálbüntetést.Ez a bodzagyüjtögető szaházi banda mást nem érdemel.Az Ő életük együtt nem ér annyit amennyit,Cosma élete ért.”
  • 59. flexsnake 2009. március 25. 15:55
    „58. milliárdokkal elérheted hogy nem fognak lopni, ha tömöd a zsebük. Ez nem megoldás. A szegény nem lop- A szegény nem csal a szegény nem bűnöző. Tudod hány fehér család él sokkal rosszabb körülmények közt? Sok. ÉS mégsem lopnak, mégsem bűnöznek. Tévedsz ha azt hiszed hogy bárkinek is javítania kell a helyzeten a romákon kívül. Előbb ugyanis meg kell mutatniuk hogy a normális emberi viselkedésre képesek. Nekik, nem nekünk.”
  • 58. magyarok 2009. március 24. 21:25
    „Flex te meg gabalyodtál??? :)
    Te miről beszélsz mondtam én ilyet??? :)
    Eddig értelmesnek hittelek de most gyorsan elérted, hogy ne higgyelek annak :)
    Miért van rá példa, hogy van aki ki tud törni???
    Arra miért van példa, hogy valakinek pont a fejére esik egy cserép??? :) hM?
    Azért mert mindig van kivétel és én is ilyen kivételeket ismerek szerencsére!
    De azért maradjunk annyiban, hogy a többség az igen is olyan amilyenek itt sokan megírják... A legtöbb gyereket arra tanítják 2 éves kora óta, hogyan lopj, hogy a rendőr az szemét, a magyaroktól, meg lopni kell!!! Amíg ezeknél az embereknél nem sikerül elérni, hogy ne ezt tanítsák a gyerekeiknek, addig bárki bármit tesz konfliktus lesz...
    És maradjunk annyiban is, hogy ha valamit meg akarsz javítani ahhoz tudás kell szaktudás ha szét vered ha megsemmisíted azzal nem javítottad meg... Már pedig ha tetszik ha nem, annak kell megjavítani, akinek esze van hozzá, nem a pancser szélsőjobbnak!”
  • 57. flexsnake 2009. március 24. 21:11
    „51. Már kifejtettem egyszer: egyetlen fillér nem kell ahhoz hogy ember módjára viselkedjen valaki.
    Nem kell hozzá pénz. Nem pénzzel a valagunkban születünk. Hogy milyen eséllyel indul valaki a putriból?
    Szar eséllyel, csak magyarázd el nekem hogy miért van mégis rá példa hogy a gyerek 16évesen a tanulás mellett dolgozott? Putriból jött és ma egy bankban dolgozik mint rendszergazda.
    Meg lehet csinálni. Nem kell pedálozni sem. Pénz sem kell hozzá. Tanulni kell és emberi módra viselkedni.
    Aki nem tud így viselkedni az mást nem érdemel csak hogy eltapossák.
    Senki nem kívánja hogy matekzsenik legyenek, én azt sem bánom ha süttetik a hasukat egész nap. De tudjanak viselkedni, ne lopjanak, ne nyúlják le a másikat és ne élősködjenek. Amint ezt megteszik én sem leszek rasszista.
    Addig míg csoportosan járnak rabolni, jelentős részük gazember addig viszont nincs joguk.Semmilyen joguk nincs.Bizonyítani kell. Ne gyere azzal hogy szegény rossz körülmények között él mert akkor is lop csal gyilkol ha tele van lopott pénzzel. Vagy megtanulnak ember módjára élni vagy kereshetnek másik hazát. Nem az az x millió ember fog elköltözni akiken élnek.”
  • 56. magyarok 2009. március 24. 20:44
    „Azért van 3 mert így hozta az élet, tudom mire értetted, és én is leírtam azt, hogy a legtöbb cigányt én is elítélem, nekem azzal van bajom, hogy a senkiháziak akik hajnali 2kor ráérnek írni :) cigányoznak...
    Nem nem a magyarok hibája valóban az amit írtál, de a magyarok zavarja a cigányok viselkedése és a magyarok elég Intelligensek, hogy megszüntessék ezt a konfliktust nem a cigányok!
    "Egy ősembernek nehéz lenne elmagyarázni, hogyan működik a telefon..."”
  • 55. 751510 2009. március 24. 20:34
    „magyarok

    Üdvözlöm a barátaidat, ugyanakkor kérdezhetnék tőled, mért csak 3 cigány barátod van?Mért nem barátkozol velük? Az meg ugye nem a magyarok hibája, ha két analfabéta cigány csinál egy gyereket, akit képtelen értelmesen fölnevelni?!”
  • 54. ignác 2009. március 24. 20:26
    „Arra hivatkoztok hogy magyarok vagytok?
    Egy kiszolgáló nemzet a magyar
    A rasszizmus rossz irányba viszi ezt az amugy is szétzilált kapcsolatot a magyar és a cigány közt”
  • 53. magyarok 2009. március 24. 20:01
    „a 45 hozzászólásával mélyen egyetértek, végre valaki aki átlátja mi a szitu...”
  • 52. magyarok 2009. március 24. 19:59
    „Horton...
    Neked lehet megerőltető 3ig számolnod, nekem hidd el nem az...:)
    Bár ahogy az írásaid rémlenek, te csak gyűlölni tudsz, nem tudod mi az, szeretni...”
  • 51. magyarok 2009. március 24. 19:54
    „751510
    Mellesleg az a véleményem hogy a 47 hozzászólásod szerintem nem a valóság, azt hiszem ez megérne egy misét kibeszélni valóban ki mit gondol erről...
    Elég ha csak arra gondolsz, hogy van két buta tudatlan cigány, ebből kifolyólag csinálnak egy kas gyereket, akik szerinted milyen esélyek indulnak neki annak, hogy értelmes felnőtt váljon belőlük????
    Holott ha azok a gyereke nem ennek a 2 embernek lennének a gyerekei, hanem átlag magyar állampolgárok lennének, akkor nyilván jó esélyek válna belőlük tisztességes ember...
    Szóval én azt gondolom, ha a következő nemzedéket meg akarjuk óvni a cigány-magyar konfliktustól akkor olyan integrációt kell az államnak kitalálni a cigányság irányában ami valóban hatékony és nem tűnik el az a 250 milliárd amit az elmúlt 15 éveben fordítottak erre, de ugye a kedves cigány és kedves magyar vezetők a szegény tudatlan buta cigányokat ott lopták meg ahol érték...”
  • 50. magyarok 2009. március 24. 19:46
    „751510

    Ha nem használsz senkire sértő bántó jelzőt, én nem foglak szidni sem téged, sem mást...
    Gondolom a 31. hozzászólásom váltotta ki benned eme remek kis kérdést, de ha elolvasod az előtte szóló hozzászólást, akkor megérted mi váltotta ki belőlem az anyázást....(hoppá most nézem, hogy annak a tisztességes embernek közben levették a hozzászólását mocskossága miatt)
    Tudod kedves 751510 nekem van 3 barátom is aki cigány származású é mind 3 becsületes sőt az egyik százados Úr a másik kettő tisztességes adófizető vállalkozó...
    Hogy jön hozzá, egy senkiházi, hogy leírja azt, hogy ki kell nyírni az össze cigányt????
    Tudod ekkor azt írja, hogy öljük meg azokat az embereket is akik tisztességesek adót tb fizetnek, sokat meg öljük meg a gyerekeit meg a szüleit( akik jóra nevelték) meg mindenkit aki hozzá tartozik és jóra neveli...
    Tudod bennem az vált ki mérhetetlen dühöt, hogy pl: ez a trixi fedőnevű valamikor pénzért szexelő egyén (már a kutyának sem kell mert ronda lett) írja azt, hogy ha ő meglát egy cigányt át megy a másik oldalra...
    Ilyen fellengzősen, mert ő felhatalmazva érzi magát ősmagyarsága révévén, hogy különb embernek érezze magát mint azok a barátaim, akik cigány származásúak de sokkal inkább tisztességesek...
    Szóval hidd el, én értelmes tisztességes embert itt és máshol sem,soha meg nem bántom, de a szélsőséges idióta csürhét nem kedvelem és kellőképpen reagálok az üzenetükre...”
  • 49. trixi11 2009. március 24. 15:51
    „magyarok
    Mindig az szokott az intelligenciájával dicsekedni aki igen csehül áll vele!
    Megtudtad ki vagyok? :DDDD”
  • 48. westwood 2009. március 24. 15:37
    „gyáva cigányok

    a fene vigye el,tárgyalás nélkül agyonlőni...”
  • 47. 751510 2009. március 24. 15:09
    „pocomoto

    Ha a cigányság megtanul a szabályaink szerint élni, hidd el, a tolerancia is jönni fog. Addig meg miért kéne tolerálni azt, aki vét a szabályaink ellen? Vannak cigányok, akik beilleszkedtek. Nem hinném, hogy őket bárki is bántani akarná, lenézné. Nekik sikerült. A többinek miért nem? Ugyanúgy járhatnak iskolába (csak nekik olcsóbb), tanulhatnak, majd dolgozhatnak. Mindenki tudja, milyen nehéz elhelyezkedni, sokaknak több diplomával sem sikerül. Ne jöjjön nekem a 3 általánost végzett cigány, hogy "csak mert cigány vagyok". Ha egy kicsit sem képes küzdeni érte, ne várja, hogy mi majd toleráljuk!”
  • 46. flexsnake 2009. március 24. 15:08
    „44. hozzászólás pocomoto
    Na a betelepüléseket sem szabadott volna engedni. Jöttek a románok mert náluk szar volt a helyzet, itt meg kapták a letelepedést. 50ft/óráért dolgoztak, leverték az árakat, a magyar meg nem tudott dolgozni. Hálából ahányszor csak segített az ország nekik, mindig valahogy kibasztak az egész országgal. És ez nem is régi történet. A romák nagy részével más a helyzet, nekik volt idejük alkalmazkodni. Volt akinek ment volt akinek meg nem. El kellene végre dönteniük hogy mint személy melyik oldalon állnak. Vagy vonatkozik rájuk a törvény, vagy nem . Az utóbbi esetben más lakhelyet kell keresniük.
    Az együttélés két emberen múlik, nem egy emberen. A többségi társadalom nem alkalmazkodik a kisebbhez, ez sehol nincs így.”
  • 45. IVY 2009. március 24. 15:02
    „T.11 tipikusan az a nő, akié mindig az utolsó szó!
    Itt is és (gondolom?) otthon is.
    Ha hajnal 2-ig kell rátromfolni más szövegére, akkor hajnal 2-ig.
    Kit érdekel? Bár egy dolgozó ember mondjuk éjjel 11 órakor általában már alszik és nem a DM fórumán levelez másokkal.....

    De kérlek benneteket, -ne mocskolja be senki Marian Cozma emlékét és az adott témát, holmi anyázással!”
  • 44. pocomoto 2009. március 24. 15:01
    „Húúú és box mikor lesz? Olyan csata kezd kialakulni, ami kezd érdekessé válni.
    Hogy mi a rasszizmus, hát az egy olyan dolog ami sajnos minden nap átjárja az életünket akár tetszik akár nem(van aki: utálom a hely de magyart, van aki: bután szexistán szőkézik), lehetőleg senki ne mondja, a Magyar átlagpolgárra hogy rasszista. Ő igazából az élni és élni hagyni elvei szerint szeretne élni. Magyarország mindig is egy befogadó állam volt, csak azt várta el a hozzá betelepülőktől, hogy éljenek az itt kialakult rendszerben. Elég szétnézni az ismerőseink közt, hányan viselnek olyan család neveket, amelyek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők Ősmagyarnak.
    Ide kívánkozik a kedvencem, a 90-es évek elejéről az akkori magyarországi szélsőjobbos nyíltan nácibarát mozgalom egyik vezetőjét. Ekrem-Kemál György-nek hívták na innentől azt hiszem kicsit vicces. :)

    Meg kéne tanulnia a többségi társadalomnak nagyobb toleranciával lenni a cigányság felé. és ugyanakkor a cigányságnak megellene tanulni szabályok közt létezni, és építeni a társadalmat, és nem csak kihasználni, hogy segélyért egységes szavazó bázist adjanak.
    (bár ha nekik jobb ez a fajta kiszolgáltatott, modern kori rabszolgaság. Hát lelkük rajta)”
  • 43. Horton 2009. március 24. 14:36
    „" magyarok "

    Pici szívem...nehogy nekem, agyvérzést kapj, az erőlködéstől.....
    Azért ennyi embert számontartani, és gyalázni, biztosan megerőltető.....”
62 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz megszabadulni a higanytól

Hiába szüntetik meg a higanyos lázmérők, vérnyomásmérők gyártását és forgalmazását április 3-tól.… Tovább olvasom