Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Nemzetközi autótolvajbandát lepleztek le Nyíregyházán

Nemzetközi autótolvaj bűnszervezetet lepleztek le Nyíregyházán - jelentették be a felderítésben közreműködő magyar és osztrák rendőrségi vezetők Nyírbátorban szerdán.
Balogh Barnabás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: a döntően ukrán állampolgárokból álló banda tagjai főként Ausztriában loptak el nagy értékű személygépkocsikat, amelyeket aztán egy nyíregyházi telephelyen szerelték szét, és Ukrajnában értékesítettek alkatrészként. Az értékesíthetetlen karosszéria-elemeket pedig magyarországi méhtelepeken adták le.

Az eddig azonosított alkatrészek alapján a szakemberek 300-400 millió forint közötti összegre becsülik az autótolvajok által okozott kárt - közölte Balogh Barnabás.

Az ügyben Magyarországon jelenleg hat - négy ukrán és két magyar - gyanúsított ellen folyik eljárás. Közülük négy embert már előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, egyet pedig lakhelyelhagyási tilalommal sújtottak.

Erhart Rainer, Burgenland tartomány rendőrségi bűnügyi igazgatója közölte: az osztrák rendőrök eddig egy ukrán állampolgárt fogtak el, illetve bírósági döntést várnak egy bécsi autótolvaj, valamint két, Pozsonyban elkövetett gépkocsilopás gyanúsítottjának ügyében is.

Balogh Barnabás tájékoztatása szerint a szabolcsi rendőrök a lopások felderítése közben jutottak el Nyíregyháza borbányai városrészének külterületén lévő autóbontó telephelyre, amit figyelni kezdtek. A magas kerítéssel körbevett telephelyről február 27-én erős zajt halottak, ezért behatoltak oda és tetten értek két ukrán állampolgárt, amikor egy korábban Nyíregyházáról ellopott Mercedes személygépkocsit vágtak szét.

A telephelyen a rendőrök nagy mennyiségben találtak autómotorokat, más alkatrészeket, sőt osztrák rendszámtáblát is, ezért az ügybe bevonták a burgenlandi rendőrkapitányságot, amelynek különleges egysége Ausztria teljes területén illetékes autólopási ügyekben.

A nyíregyházi telephelyen több napig tartott a helyszínelés, végül 43 gépkocsit tudtak beazonosítani, és közben egy közúti ellenőrzés során feltartóztattak két Szlovákiában ellopott Mercedest is, amit ukrán állampolgárok vezettek. A telephelyre egy Budapestről ellopott Mercedessel is érkezett valaki, de ő a helyszínelő rendőröket meglátva, a kocsit hátrahagyva elmenekült.

Balogh Barnabás megjegyezte: a telephelyen összesen 77 jármű benzintankját találták meg, így elképzelhető, hogy a többi autó is illegális bontásból származik.

Erhart Rainer ismertetése szerint a Nyíregyházán szétszerelt autókat nagyrészt Bécsben, illetve Ausztria más területeiről lopták el. A mai napig 28 osztrák járművet tudtak beazonosítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kezdi el a PDSZ hétfőn a gördülő sztrájkot

"A PDSZ nem mehet bele olyan sztrájkba, aminek a feltételei nem tisztázottak száz százalékig" - mondta Mendrey László. Tovább olvasom