Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Nemzetközi ellenőrző akciót tartottak a rendőrök a Dunán

Nemzetközi ellenőrző akciót tartottak rendőrök 15 ország részvételével a Duna teljes szakaszán a csempészet, az illegális migráció, valamint az okirattal való visszaélések felderítéséért.
Tóth Zoltán, a BRFK Dunai Vízirendészeti Kapitányságának vezetője vasárnap, a Kopaszi gátnál tartott sajtótájékoztatóján az egyhetes akció magyarországi eredményeit ismertetve elmondta: a Duna hazai szakaszán 400 hajót és az azokon tartózkodott 878 embert, köztük 234 külföldit az Interpol segítségével ellenőriztek.

A bevándorlási hivatal, a vámőrség, a munkavédelmi felügyelőség, valamint a szlovák rendőrség tagjaival végrehajtott, Danubius nevű akció során két esetben tettek büntetőfeljelentést: egy bolgár hajó okiratát meghamisították, egy román járművön pedig 73 karton cigarettát próbáltak csempészni.

A munkavédelmi felügyelők 4 esetben 210 ezer forint bírságot szabtak ki, a rendőrök pedig 15 esetben összesen 85 ezer forint helyszíni bírságot róttak ki.

Tóth Zoltán ezredes tájékoztatása szerint az egyhetes akcióban 263 rendőr 48 vízi járművel és 57 gépkocsival vett részt, a fő cél a szervezett bűnözés a csempészet, az illegális migráció elleni fellépés, valamint a személy-, jármű- és áruforgalom ellenőrzése volt.

A sajtótájékoztató után a rendőrök egy veszélyes anyagot szállító hajó ellenőrzésével mutatták be az újságíróknak, hogyan zajlott a vasárnap zárult egyhetes nemzetközi akció.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisiklott egy műszaki hibás villamos

Kisiklott egy műszaki hibás 3-as villamos vasárnap este Budapesten, a Nagy Lajos király útja és az… Tovább olvasom