Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Népfelkelés

Bibó István óta tudjuk, demokratának lenni annyi, mint nem félni – akkor én még demokrata vagyok, mert egyelőre csak szorongok. Hatvan óra leforgása alatt a magyar lakosság néhány százezrelékét kitevő csőcseléknek a Szabadság téri és a Rákóczi úti rombolással sikerült sokakat (talán a többséget) rádöbbentenie arra, milyen törékeny ez az ország. Világos ugyan, hogy a tüntetők zöme jogszerűen él gyülekezési és véleménynyilvánítási jogával, de napról napra félelmetesebbnek tűnik, ahogy az arctalan tömeg árnya rávetül a Kossuth tér aszfaltjára, a Parlament falára – hiába számolom ki akkurátusan, hogy mindössze a budapestiek alig egy százalékáról van szó.

Az elmúlt napokban egyre többször teszem fel a kérdést: Uramisten, hát tényleg ennyire szánalmasan lábszagú országban élünk? Pedig az még csak tegnap délután háromnegyed kettő óta tudható, hogy a Kossuth téri tüntetést szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője, a volt jobbikos Molnár Tamás – oldalán az egykori ’56-os halálraítélt, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő Wittner Máriával, valamint Patrubány Miklóssal, a Magyarok Világszövetsége elnökével – népfelkelést hirdetett a népnyúzó rendszer megbuktatására. Ugyanő a történteket morális forradalomnak, a Magyar Televíziót a magyar Bastille-nak nevezte, az ott randalírozó-fosztogató, magukból kivetkőzött elemeket az ötvenhatos pesti srácokhoz hasonlította, és új követelésként már nemcsak Gyurcsány Ferenc lemondatását, hanem a parlament feloszlatását is megjelölte.
Ez a beszéd túlzás nélkül az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés nyílt vállalásának tekinthető, ami mellett tilos kiállni, pláne, ha az embernek parlamenti mandátuma van. Történelmi tanulmányaikból a legtöbben – és láthatóan a demonstrálók kemény magja is – úgy emlékeznek, hogy a demokrácia népuralmat jelent, de pontosítanék: az ókori demokráciára igaz ez, a modern kori olyan kormányzati forma, amelynek működése a választópolgárok közvetett részvételén nyugszik. Szó sincs tehát arról, hogy a népre hivatkozva a társadalom akármekkora – kiváltképp ilyen szűk – csoportjának bármiféle joga lenne a hatalom megszerzésére, erőszakos módon.
Gyurcsány Ferenc és a kabinet megbuktatásának számos törvényes útja van: lemondhat maga is, de ha erre nem hajlandó, eltántoríthatók mellőle a kormánypártok – például hosszú, kitartó, köztörvényes bűncselekményeket mellőző demonstrációkkal, a társadalmi támogatottság drasztikus erodálásával. Ha azonban a legitim eszközök hatására sem következik be változás, 2010 tavaszán újra választások lesznek, amikor az ország akár a teljes baloldalt is kiszavazhatja a parlamentből. Igen, 2010-ben, és nem 2006 októberében. Nem igaz, hogy a tavaszi voksolás harmadik fordulója következik október 1-jén. Nem, tíz nap múlva arról döntünk, ki irányítsa a helyi ügyeket Edvén, Jánossomorján, Csornán, Győrben vagy Budapesten, és nem arról, ki üljön az Országgyűlésben vagy a kormányban. Nyilvánvaló persze, hogy kedvelt szavazatszerző, mozgósító technika a választás tétjének növelése, de a jelenlegi helyzetben talán mégsem ez a követendő út. A szocialisták kormányzása törvényesnek tekinthető még akkor is, ha a kampány során hazudtak, és ez – most róluk – ilyen pőrén kiderült.
Utóirat: Szerda délután öt óra van. Csak remélni tudom, hogy a csütörtökre virradó éjjelt mindenki túlélte, és még a főváros is egyben maradt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meddig maradnak a tüntetők az utcákon?

Tovább olvasom