Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 7°C Még több cikk.

Népszavazási kampány: alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz

Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul jövő hét elején a Fidesz, mert szerintük a kormány alkotmányellenesen vesz részt közpénzből a népszavazási kampányban - jelentette be szombaton Répássy Róbert az ellenzéki párt frakcióigazgatója. A Kormányszóvivői Iroda ugyanakkor közleményben rögzítette: a kormány nem folytat népszavazási kampányt.
A fideszes politikus idézte az 52/1997-as AB határozatot, amely szerint "a kormány tartózkodni köteles minden olyan döntéstől vagy mulasztástól, amellyel megzavarhatja a népszavazási eljárási folyamatot, vagy amellyel befolyásolhatja a közvetlen hatalomgyakorlás megvalósulását." Répássy Róbert szerint az, hogy a kabinet többmilliárd forintot költ a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat népszerűsítő kiadványokra az adófizetők pénzéből, ellentétes ezekkel az elvekkel.

Répássy Róbert ugyanakkor elismerte, hogy az AB határozatok közvetlenül nem kikényszeríthetők, így az AB akármilyen döntést is hoz a Fidesz beadványa nyomán, az bár kötelező lesz minden alkotmányos szervre, de nem lesz kikényszeríthető.

A Fidesz szerint a törvényi rendezés lenne a megnyugtató. Répássy Róbert emlékeztetett rá, hogy az ősszel indult a kampányfinanszírozásról szóló ötpárti egyeztetéseken az összes parlamenti párt egyetértett abban, hogy a kormány ne vehessen részt a kampányokban, azonban ez az egyeztetés még nem ért véget, így nem várható a közeljövőben törvénymódosítás.

A Kormányszóvivői Iroda ugyanakkor közleményében úgy reagált: "a kormány nem folytat népszavazási kampányt. Egyetlen dolgot tesz, 4,5 milliárd forintot biztosít a referendum költségeire."

Olvasóink írták

  • 11. nickboy 2008. február 19. 20:08
    „Kedves Gergő!
    Miután legutóbbi meglehetősen indulatos hozzászólásod személyeskedéstől sem volt mentes, vettem a fáradtságot és utánanéztem mire is bocsájtja rendelkezésre az EU a fejlesztési pénzeket. A következőkre jutottam:
    A 2007-2013 közötti időszakban az EU 3 célkitúzést jelölt ki, amelyre a fejlesztési források folyósíthatóak:
    1. Konvergencia és versenyképesség (78%);
    2. Regionális versenyképesség és foglalkoztatás (18%);
    3. Európai területi együttműködés (4%).

    Kedves Gergő! Véleményem szerint a fenti három közül egyikbe sem tartozik bele a népszavazási kampány. Ha hiszed, ha nem az EU nem ad pénzeket arra, hogy a bármely kormány saját tevékenységéről propagandakiadványokat készítsen.

    Természetesen tisztában vagyok azzal - és egyet is értek vele -, hogy a kormány - akár uniós pénzeket is felhasználva - tájékoztassa az állampolgárokat a különböző operatív programokról. pl: AVOP, ROP, HEFOP Ezt az unió sem veti el! Teljesen érthető, csak akkor tud valaki pályázni bármely programra, ha ismeri azokat. Ehhez természetesen tájékoztatás kell.

    Óva intelek azonban attól, hogy a kormány népszavazási kampányát - legyen az halk vagy hangos - összekeverd az operatív programokat népszerűsítő kiadványokkal. (egyébként ez utobbiból elég kevéssel találkoztam, ellentétben a propaganda kampánnyal)

    Tehát, ha a te barátod azt mondta, hogy az unió pénzeket áldoz arra, hogy a pályázati lehetőségek széles körökben ismertté váljanak, igazat mondott és nem idióta.

    De: te ezt úgy értelmezted, az EU kormányzati propagandára ad pénzeket! Kedves Gergő! Ez nincs így! Aki ezt állítja vagy tudatlan/téves információk birtokában van, vagy tudatosan csúsztat/nem mond igazat.
    Őszintén remélem, te nem tartozol az utobbi csoporthoz.

    Kedves -nevét mindenkor felvállaló - Gergő! Ezek voltak azok a tények, amelyek megalapozták korábbi hozzászólásomat.

    Kívánok életedhez sok sikert és tisztánlátást!

    Ui: provokáló kijelentéseidre, észrevételeidre nem kívánok reagálni.”
  • 10. Gergő 2008. február 18. 21:19
    „nickboy. Maradjunk annyiban, hogy az előző hozzászólásod stílusát nem kommentálom. Az olvasók megteszik majd.
    Az írottakra reagálva: nem készülök Brüsszelbe, de vázold már fel nekem (obszcén elemek mellőzésével), hogy miért is kellene ott bármit is bizonyítanom?
    Neked elég lenne csak megnézned a www.nfu.hu oldalt, és rájösz, hogy a hozzászólásomat komolyan gondoltam.
    Az idiótának titulált baráomat pedig engedd meg, hogy itt nyilvánosan megvédjem. Nem idióta. :)

    Én inkább a Te helyedben gondolkoznék el azon, hogy kellően érett vagyok-e vitába szállni olyan emberekkel, akiknek más véleménye van bizonyos tényekről, országról, vagy a világról. Tekintve, hogy hozzászólásaidhoz álnevet (nick) használsz, és még azt is elég kevés kreativitással választottad (nickboy), megkérdőjelezném nagykorúságodat, és intelligenciádat, nem is beszélve a hozzászólási stílusodról, amit már a hozzászólásom elején megfogadtam, hogy nem minősítek.

    És végezetül egy újabb rossz hír: bármilyen agyrém is, elgondolkoztam javaslatodon, és döntést hoztam: hozzászólásaimban a jövőben is használni kívánom a Gergő nevemet, szíves engedelmeddel.

    További szép napot, életet..

    Gergő”
  • 9. anonym 2008. február 17. 22:22
    „nickboy !
    Én is befejezem.Bocsásson meg , még ha vulgáris sem írok ilyen szemetet .
    Sajnálom ,hogy védi, és igazat ad neki .Eddig úgy láttam a gorombaság távolabb áll nickboytól .”
  • 8. nickboy 2008. február 17. 21:33
    „Anonym rászolgált arra, hogy hozzászólásaira ne reagáljak!

    Hosszú nyelv kijelentette: "...vulgáris voltam, de akárki, anonym és Gergő csak ebből ért, vagy még ebből sem"

    Hosszú nyelvnek ebben is igaza volt! :)”
  • 7. anonym 2008. február 17. 20:52
    „Kedves nickboy !
    Már kezdtem örülni , hogy " hosszú nyelvet " teszed rendbe a ronda beszédért . Szinte ugrál a monitor az alpári beszédtől . Ilyenek vagyunk mi magyarok, emberek ?
    Nem tudom ez az ember milyen nevelést kapott ? Mindennek van határa .”
  • 6. nickboy 2008. február 17. 18:51
    „Te, Gergő, azért ezzel a véleményeddel ne menj el Brüsszelbe, hogy a kormány saját tevékenységének népszerűsítésére született kiadványok "Európai Uniós, kötelező kommunikációs elemek". Ráadásul mindez Uniós pénzekből...........Ezt te sem gonolhatod komolyan.

    Hidd el, aki ezt mondta neked ritka nagy idióta volt, és fogalma nincs arról, az unió milyen formában, milyen célokra bocsájtja a tagországok rendelkezésére támogatásait.

    Amit leírtál olyan agyrém, hogy a helyedben azon is elgonolkoznék, használjam e jövőbeni hozzászólásaimban azt a nevet, hogy Gergő!”
  • 5. hosszú nyelv 2008. február 17. 18:11
    „Ha kihúzzátok a nyelvetek a kormányfő seggéből, akkor gondolkozzatok is egy kicsit!
    Most jött el az ideje érdekes módon a felvilágosító kampánynak. Erre volt két évük, vagy nem?
    Ha kihúztátok a nyelvetek, akkor a szemetek is messzebb kerül a seggtől. Talán akkor meglátjátok a valóságot is. Bár akinek a feje is benn van, az már nem is hall, csak azt amit a segg gazdája akar.
    Picit vulgáris voltam, de akárki, anonym és Gergő csak ebből ért, vegy még ebből sem.”
  • 4. anonym 2008. február 17. 14:49
    „Egyetértek veled Gergő !”
  • 3. Gergő 2008. február 17. 12:53
    „Répássy úrék egyetlen elképzelése a politikáról az egyoldalú irányítás, és propaganda, így ha népszavazási kampány van, akkor csak a FIDESZ kampányolhasson, a másik fél ne tehesse. Az egy másik dolog, hogy a másik fél jelenleg nem is tesz, ú.n. halk kampányt folytat.
    Répássy úr állítása ugyanolyan durva csúsztatás, mint a többi, pártjától megszokott hazugság. Azok a kiadványok, amelyek a reformintézkedéseket népszerűsítik, kommunikálják, azok szigorúan meghatározott, Európai Uniós, kötelező kommunikációs elemek. Nem a kormány, és nem a magyarok adóforintjaiból finanszírozva.

    Ezek után egyértelműen ez egy újabb álhír, ami pár hónap után ki fog derülni, mint ahogyan az máskor is lenni szokott (AB döntés: elutasítás).”
  • 2. akárki 2008. február 16. 15:52
    „Tegyél nekünk egy szivességet homer haver !
    Húzz el te ,jót tennél vele !
    Vagy a bársonyszékre fáj a fogad ? Vigyázz mert beletörik !”
  • 1. homer 2008. február 16. 15:38
    „A kormány tehet egy szívességet...
    Húzzon el.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vakok a balassagyarmati térfigyelő kamerák

Vakok a balassagyarmati térfigyelő kamerák - a négy berendezésből kettő egyáltalán nem működik, s… Tovább olvasom