Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Netanjahu Budapesten: a jövőbe kell tekintenie a két országnak

Izrael és Magyarország a múlttal tisztában van, de a jövőbe tekint, és az ilyen országoké a jövő - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden az Országházban, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt.
Az izraeli kormányfő magyar kollégájával közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte: a találkozón megvitatták azokat az aggályokat, amelyeket a helyi zsidó közösség felvetett, és nagyon fontosnak nevezte azokat a szavakat, amelyeket Orbán Viktor most ezzel kapcsolatban mondott. 

Benjámin Netanjahu üdvözölte azt is, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, és ezzel "nemcsak Izrael, hanem az igazság mellé is áll". Emellett Magyarország élharcosa azon államok közösségének, amelyek fellépnek az újfajta antiszemitizmus, a modern zsidó állam "delegitimációja" ellen - vélekedett.

Közölte: szerdán magyar-izraeli üzleti fórumot tartanak, és a mostani látogatás valódi lendületet adhat a gazdasági kapcsolatoknak. Óriási jövő vár mindkét országra, de a modern technológia önmagában nem elég, az csak előfeltétele a növekedésnek, piaci reformokra is szükség van - magyarázta.

Az izraeli miniszterelnök kitért arra: a kulturális kapcsolatokat is szorosabbra kell fűzni a két ország között. Azt mondta, már most is sokan érkeznek Izraelből Magyarországra, egyúttal biztatta a magyarokat, hogy látogassák meg országát.

Benjámin Netanjahu megköszönte, hogy szerdán a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek csúcstalálkozójára is meghívták, és úgy látja, sok közös témát vitathatnak majd meg a tanácskozáson.

Megjegyezte: megtisztelőnek tartja, hogy ilyen hosszú idő - harminc év - után ő az első izraeli miniszterelnök, aki hivatalos látogatáson jár Magyarországon.

Benjámin Netanjahu arról is beszélt, hogy Magyarország sok szempontból volt a modern cionizmus bölcsője - amelynek köszönhetően létrejött a modern izraeli állam -, hiszen itt született Herzl Tivadar, aki a zsidó állam születését álmodta meg, mert látta azt a sok kihívást, amelyet az antiszemitizmus jelent, és ezért azt gondolta, hogy a saját állam lehet a legjobb megoldás a zsidóknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövő héttől mobil CT-berendezés segíti az ajkai kórház munkáját

Az egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak. Tovább olvasom