Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Nevelőintézetbe került az apját hasbaszúró fiú és 5 testvére

Nevelőintézetbe került az a vasmegyeri fiú, aki hasba szúrta nevelőapját péntek este. A gyermekjóléti szolgálat nem csak őt, de testvéreit is intézetbe helyezte.
A gyermekjóléti szolgálat kedden úgy döntött, hogy nevelőintézetbe kell mennie annak a fiúnak, aki egy késsel életveszélyesen megsebesítette az apját pénteken. A 13 éves fiú öt testvére is hasonló sorsra került, a döntés értelmében azonban a testvéreket egy helyen kell elhelyezni - mondta el a Független Hírügynökségnek Hostyisovszki István, a település jegyzője.

A Szabocs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kocsmából hazaérkező ittas férfi azért ment neki a fiúnak, mert az még nem aludt. A férfi először a feleségével veszekedett, aztán támadt neki 13 éves nevelt fiának. A veszekedés tettlegességig fajult. Ekkor a fiú megragadta az asztalon fekvő konyhakést és hasba szúrta mostohaapját.

Úgy tudni, a fiú nem segített nevelőapján, testvérei próbálták meg elállítani a vérzést, míg anyjuk hívta a mentőt. A 13 éves fiút kora miatt a rendőrök csak tanúként hallgatták ki. A fiúnak az iskolában egyébként már voltak gondok a magatartásával, eddig is a gyermekjóléti szolgálat felügyelete alatt állt.

Olvasóink írták

  • 2. No.6-Sy 2008. szeptember 24. 08:20
    „"Természetesen" senki sem mondta, hogy ez a nyomorult kölyök cigány. De hát az előítéletek, ugye...
    "Természetesen" meg szabad nézni a BTK-ban, hogy bármely magyar állampolgárra nézve mennyi is a büntethetőség határa. Aztán szabad osztani az észt.

    Egyébként pedig ez a szerencsétlen gyerek és öt testvére áldozat, ha nem tetszenénk látni. A mostanában oly trendibendire felkapott, de valójában a véresebbnél is komolyabb és több generációra átnyúló, iszonyú sebeket ejtő családon belüli erőszak áldozata. (Amely nem válogat: éppen olyan sokszor fordul elő nem cigány, mint cigány populációban.) Még akkor is, ha ő maga - ezzel a tettével - már agresszorrá lett. Nagyon kevés született pszichopata kóvályog közöttünk, akinek az a fixa ideája, hogy 13 évesen csak úgy leszúrja a nevelőapust.”
  • 1. dodó 2008. szeptember 23. 21:17
    „A 13 éves cigány életveszélyesen megszúrta mostohaapját; "természetesen" nem büntethető
    2008-09-22. 23:08”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Köztéri műalkotásokat vertek szét Pécsett

Köztéri műalkotásokat vertek szét és fújtak le festékszóróval ismeretlenek Pécsett. Egy kulturális… Tovább olvasom