Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Nevet keres az ifjúsági klub

Börcs - Maguknak tesznek rendbe, meszelnek, csinosítanak ki klubhelyiségeket, alakítanak udvart a börcsi fiatalok.
A börcsi önkormányzat régebben szolgálati lakásnak használt házat vásárolt vissza nemrégiben. A falunak, amelyben nincs kultúrház, nagy tervei vannak az ingatlannal, szeretne a közösségi, a kulturális rendezvényeknek és civil szervezeteinek az összejövetelekhez helyet teremteni. Azonban a jelentősebb beruházást kívánó elképzelések megvalósítására csak akkor van esély, ha pályázat révén nagyobb összeget nyer a település. Addig a fiatalok alakítanak ki maguknak találkozóhelyet a teleházzal szomszédos épületben.

A Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesülethez több olyan tizenkét és huszonkét év közötti fiatal tartozik, akik szívesen vannak együtt, csapatépítő táborokban kovácsolták összetartó közösséggé csapatukat. Most is ők fogtak bele, hogy az épületet, ahol az önkormányzat a villanyszerelést elvégeztette, rendbe tegyék. Leverik a falat, bepucolják, meszelik a helyiségeket és felajánlásokból szerzett bútorokkal rendezik be. Sőt, az udvart is a különböző versenyekhez megfelelően alakítják ki. A nyári szünetükben dolgoznak, de szívesen teszik, mert rögtön látják hasznát.

A fiatalok találkozóhelye hamarosan kész, így már csak ötletes nevet kell keresni neki. Börcsön ugyanis ennek mondhatni hagyománya van, jól hangzóan és találóan keresztelték el az óvodát Pitypangnak, az erdei iskolát Bóbitának, a kerékpárkölcsönzőt Party-túrának, a kenukölcsönzőt Csobogónak.

Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmarad a mozdonyvezetők hétfőre tervezett sztrájkja

Nem sztrájkolnak hétfő reggel a mozdonyvezetők. Megállapodott a szaktárca és a Mozdonyvezetők… Tovább olvasom