Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Nézőpont Intézet: a Fidesz megőrizte előnyét

Az Orbán-kormány a rendszerváltás óta elsőként a kormányzati ciklus felénél is meg tudta őrizni előnyét - derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
A Fidesz-KDNP táborának korcsoport szerinti megoszlása megfelel a felnőtt lakosság korcsoport szerinti megoszlásának, míg az MSZP szimpatizánsai inkább idősek, a Jobbiké pedig fiatalok - tartalmazza a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése, amelynek eredményét szerdán juttatta el az MTI-hez.

A Heti Válasz megbízásából, február 16. és március 5. között, kétezer felnőtt megkérdezésével készült reprezentatív vizsgálat szerint az Orbán-kormány - amely a rendszerváltás óta elsőként a kormányzati ciklus felénél is meg tudta őrizni előnyét - "a példanélküli sikerét annak köszönheti, hogy míg a Fidesz-KDNP a politikai erőtér centrumában helyezkedik el, addig egyetlen ellenzéki párt sem tudta táborát a legtöbb társadalmi csoportba ágyazni".

A Nézőpont Intézet megállapította: míg a Fidesz-KDNP táborának korcsoportok szerinti megoszlása megfeleltethető a teljes felnőtt magyar lakosság karakterének, addig a Magyar Szocialista Párttal szimpatizálók körében a hatvan évnél idősebbek (41 százalék), a Jobbik esetében pedig a negyven évnél fiatalabbak reprezentáltak erősen felül (49 százalék).

A településtípusok szerinti megoszlás azt mutatja: a Fidesz-tábor 19 százaléka él Budapesten, 19 százaléka valamelyik megyei jogú városban, 26 százalékuk egyéb városban, 36 százalékuk pedig községekben.

Az ellenéki pártokra kevésbé jellemző a kiegyensúlyozottság, hiszen az MSZP és az LMP szimpatizánsainak karaktere inkább urbánus (a szocialista tábor 18 százaléka, a Lehet Más a Politika szimpatizánsainak pedig 33 százaléka fővárosi, 27-19 százalékuk pedig megyei jogú városban lakó). A Jobbikkal szimpatizálók 70 százaléka ezzel szemben inkább kisvárosban vagy községben élő.

A szavazótáborok gazdasági aktivitás szerinti vizsgálatából kiderül: a kormánypártokat támogatók 57 százaléka dolgozik, 4 százaléka munkanélküli, 39 százaléka pedig az egyéb inaktívak közé sorolható.

Az MSZP táborában a munkások aránya jelentősen alulmarad az átlagtól, amivel párhuzamosan a "nyugdíjas rétegpárt" képe erősödik a baloldal esetében. A Jobbik szimpatizánsai körében háromszor nagyobb a munkanélküliek aránya, mint a korábbi és jelenlegi kormánypártok esetében (12 százalék).

További érdekes karaktert mutat, hogy a Fidesz-KDNP gazdaságilag aktív szimpatizánsainak fele a polgári (47 százalék vezető, vagy alkalmazott beosztású munkavállaló), míg a többi párt esetében 60-62 százalékkal a fizikai munkások többsége felé billen a mérleg.

Az egyes parlamenti pártok szimpatizánsainak médiafogyasztási szokásait vizsgálva kiemelhető, hogy átlagosan leginkább a televíziót, majd az újságokat tartják fontos információforrásnak, előbbieknél kevésbé pedig a rádiót és az internetet.

A részleteket tekintve kiderül az is: a Jobbikkal szimpatizálók a televíziót, a szocialista tábor az internetet, az LMP-t támogatók pedig a rádiót és az újságokat tartják kevésbé fontos információforrásnak.

Eltérő a különböző pártok szimpatizánsainak Facebook-használati szokásai közötti különbségek is. Míg az MSZP és a Fidesz táborának 51-55 százaléka tagja a közösségi portálnak, addig az LMP és a Jobbik támogatóinak 61-63 százaléka. A Facebook-ot használó szimpatizánsok közül a kormánypártok táborának harmada, az MSZP-jének 42 százaléka, a Jobbikénak 46 százaléka, az LMP-jének pedig 55 százaléka látogatja az oldalt napi rendszerességgel.

Olvasóink írták

  • 1. Qllancs 2012. március 28. 18:23
    „Gondolom a megkérdezettek 99 % a fütyiszpárti volt.
    Ha most lenne választás --orbánék BE SE kerülnének a Parlamentbe ! Csak a szavazók min. 70 % a EL SE MENNE szavazni --mert mindenkinek tele a hócipője velük !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soltész: a kormány számít az idősek társadalmi szerepvállalására

Számít a kormány az idősek társadalmi szerepvállalására - mondta Soltész Miklós egy idősügyi… Tovább olvasom