Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Nézze meg a Fővárosi Állatkert cuki koaláit - fotók

Nur-Nuru-Bint és Vobarát péntektől láthatják a látogatók.
Péntektől láthatják a két új koalát a látogatók a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A ritka szerzeményeket csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek.

Nur-Nuru-Bin és Vobara a belgiumi Planckendael állatkertből, illetve a Németországból, a duisburgi állatkertből érkezett Magyarországra - mondta Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója.

Hozzátette: Ausztrálián kívül csak nagyon kevés állatkertben találhatók koalák, Magyarországon, illetve egész Kelet-Európában pedig Budapesten láthatók először. Európában eddig csupán kilenc rangos állatkertben tartottak koalákat, köztük lisszaboni, madridi és bécsi intézményekben.

1
Vobara, a Fővárosi Állat- és Növénykert két új koalájának (Phascolarctos cinereus) egyike az Állatkert új koalaházában március 5-én.
Fotó: MTI/Kovács Attila

Hatalmas elismerés bekerülni ebbe a nagyon szűk körbe, ugyanakkor komoly kihívás is - fogalmazott Persányi Miklós. A koalák érkezését 6 év előkészület előzte meg, az állatkert munkatársai pedig több mint ezerórányi külföldi képzésen és tréningen vettek részt, hogy megfelelően felkészülve fogadhassák a védett erszényeseket.

Az állatok kizárólagos eledelét, az eukaliptuszleveleket, amelyekből a koalák átlagosan napi fél kilogrammot fogyasztanak, egy dél-angliai ültetvényről frissen szerzik be. A főigazgató elmondta, hogy a 2,5 méter hosszú vakbéllel rendelkező koaláknak egészségük megőrzése érdekében legalább 15 különböző eukaliptuszfaj leveleit kell rendszeresen fogyasztaniuk.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az eseményen hangsúlyozta, hogy a két koala teljesen ingyen került Budapestre, a szükséges előkészületek - így az új koalaház építése is - a kormány támogatásával valósultak meg.

Az államtitkár hozzátette: a kormány kiemelt beruházásként kezeli az állatkert további fejlesztését - a célra 25 milliárd forintot szán -, hiszen az intézmény a magyar kulturális örökség fontos része, ráadásul magasan a legtöbb látogatót vonzó kulturális intézmény Magyarországon. Tavaly 1 millió 70 ezer látogatója volt a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, miközben a Szépművészeti Múzeum is csupán évi 300-500 látogatót vonz.

"Az elmúlt évek fejlesztéseinek, és az állatkert kiemelkedő szakmai munkájának köszönhető a koalák beszerzése" - fogalmazott Tarlós István főpolgármester az állatok bemutatása és a koalaház átadása előtt. A 2010 óta megvalósuló beruházásokat, köztük az Ausztrál ház és ösvény átadását, illetve ritka állatfajok beszerzését és a tenyésztési sikereket sorolva hozzátette, Budapest elkötelezett az állatkert további fejlesztése iránt, hiszen itt minden befektetett forint kézzelfogható eredményeket hoz.

4
Nur-Nuru-Bin, a Fővárosi Állat- és Növénykert két új koalájának (Phascolarctos cinereus) egyike Molnár Zoltán, az Ausztrálház körzetvezetője kezében az Állatkert új koalaházában március 5-én.
Fotó: MTI/Kovács Attila

Vobara és Nur-Nuru-Bin február 24-én érkezett meg Budapestre. Az állatkert honlapján olvasható információk szerint mindkét koala hím, és a queenslandi alfajhoz tartozik. Nur-Nuru-Bin 2012. június 16-án látta meg a napvilágot a Mechelen melletti állatparkban, neve az ausztrál őslakók nyelvén déli szelet jelent. Vobara 2012. július 29-én jött a világra a duisburgi állatkertben, amely az első volt Európában, ahol a koalákat sikerült szaporítani. Mindkét állat elég fiatalnak számít, a hím koalák kifejlett méretüket negyedik életévükben szokták elérni, és háromévesen válnak ivaréretté.

Az állatkert azért tart jelenleg két hím koalát, mert a nemzetközi koalaprogramhoz újonnan csatlakozó állatkertek először mindig csak hímeket kapnak. Majd néhány éven belül nyílik lehetőség arra, hogy az egyik hím helyett egy nőstény érkezzen.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ütötte, rúgta, majd bezárta 19 éves élettársát

A fegyverneki nőt a rendőrök szabadították ki a lakásból. Párját őrizetbe vették. Tovább olvasom