Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Nincs fedezet a cafeteria kifizetésére az egri kórházban

1,2 milliárd forint kifizetetlen szállítói tartozást kezel az intézmény, és ennek összege folyamatosan emelkedik.
Az egri Markhot Ferenc Kórház költségvetésében nincs fedezet a cafeteria kifizetésére, mivel 1,2 milliárd forint kifizetetlen szállítói tartozást kezel az intézmény, és ennek összege folyamatosan emelkedik - tájékoztatta a kórház megbízott főigazgatója szerdán az MTI-t.

Tóth Ildikó ezt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) keddi tájékoztatására reagálva közölte. A MaSZSZ közlése szerint jogerősen is pert nyert a szakszervezet az állam ellen, az ítélet értelmében kétszázmillió forintnyi cafeteriát kap az egri kórház mintegy 1500 dolgozója, aki két éve, az intézmény állami kézbe kerülése óta nem kapta meg a béren kívüli juttatást. Az Egri Törvényszék jogerős döntése a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben dolgozó minden alkalmazottra érvényes - tudatta a MaSZSZ. Az érdekképviselet azt írta: a munkáltató a kórház két évvel ezelőtti állami kézbe vételekor úgy gondolta, a korábbi fenntartóval kötött szerződéseket nem kell betartania, így a cafeteria-megállapodás sem érvényes az új tulajdonosra. Felidézték, hogy ezt a dolgozók sérelmezték, és öt munkavállaló jogi segítséget kért a szakszervezettől, amely pert indított.

A kórház megbízott főigazgatója hangsúlyozta: még nem kapták meg az ítéletet, így csak a szóbeli kihirdetés alapján tudnak véleményt mondani. Ennek alapján úgy látják, a szóban forgó ítélet csak arra az öt dolgozójukra terjed ki, aki a pert indította. Azaz nincs arról szó, hogy kétszázmillió forintot ítélt volna meg a bíróság a szakszervezet keresete alapján - olvasható a főigazgató közleményében.

Felidézte: a kórház évekkel korábban kft.-ként működött, és mivel ebben a formában nem tudtak 13. havi bért fizetni dolgozóiknak, ennek kiváltására vezették be a cafeteria-rendszert. A 2013. április elsején állami tulajdonba került kórház pedig megörökölte az elődszervezet jogait és kötelezettségeit.

Tóth Ildikó ugyanakkor rámutatott: téves az a feltételezés, amely szerint az állam kötelessége a szakszervezet által leírtak szerint a kifizetés forrását biztosítani. Ezt az intézménynek saját hatáskörben kellene megteremtenie, ezért tárgyalást folytatnak majd a dolgozókkal, ismertetik a kórház álláspontját, és meghallgatják a dolgozók véleményét - írta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezek a Skandináv lottó 16. heti nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 15-én megtartott 16. heti Skandináv lottó… Tovább olvasom