Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Nincs magyarellenes hangulatkeltés a székely gyűlés előtt

A március 15-iki székelyudvarhelyi nagygyűléssel kapcsolatos hangulatváltás tapasztalható a román sajtóban. Még azok a lapok is visszafogottabban írnak, amelyek eddig magyar veszéllyel riogattak.
11 bukaresti újság közül egyedül a Ziua-ban jelent meg olyan cím, amely veszélyt sugall. A lap azt írja, hogy csapdákat tartalmaz a székely kiáltvány, néhány pontja felizgathatja a közhangulatot. Egyébként a dokumentum még nem ismert, de az újság az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmárnémetiben elfogadott nyilatkozatából próbál következtetni, amely a különböző autonómiaformák biztosítását kéri az erdélyi magyarok számára. Ugyanakkor tompította eddigi hangnemét a Ziua is, hiszen napok óta hol félkatonai székelyekről, hol a románellenes magyar és magyarországi lobbiról, hol pedig a székelyvidéken lélektani hadviselésre bevethető román katonai egységekről cikkezezz.

A Gardianul, a Gandul, a Curentul és a Romania Libera már alig, vagy nem is foglalkozik a Székely Nagygyűléssel. Az első kettő, amely eddig szintén figyelemfelkeltő vészjósló anyagokat közölt és elitélte az autonómiát, most csak annyit állapít meg, hogy a nagy-romániás pártvezér lemondta a székelyudvarhelyi ellentüntetést.

Az Adevarul megnyugtatja olvasóit, hogy a székelyek nem kiáltják ki az autonómiát, és közli a nagygyűlés programját, végül idézi Traian Basescu államfőt, aki ünnepnapként kezeli március 15-ét, és úgy véli, hogy ez a nap alkalmas arra, hogy örüljön a magyarság, de úgy hogy ne váljék külön a románoktól.

Az Evenimentul Zilei helyszíni riportban cáfolja a magyarellenes kliséket. Azt, hogy nem lehet románul beszélni Székelyudvarhelyen vagy azt, hogy csak magyarul lehet kenyeret kérni, vagy hogy a rendőrök csak románokat bírságolnak. Mindenki szolgálatkészen viselkedik a románokkal, a rendőrök egyébként is románok Udvarhelyen.

A Cotidianul szerint ezer rendőr és csendőr biztosítja a nagygyűlést, a székelyek 80 fehér karszalagos rendezőjével. Két elvileg lehetséges provokációt ismeretet a lap, mint minden nagygyűlésen egy kis csoport zavargással pánikot kelthet, vagy izgató bekiabálásokkal tömegverekedést. A rendezők azonban nem tartanak provokációtól. Szeszes italt pedig nem árulnak március 15-én Székelyudvarhelyen - írja egy másik román újság.

(Krónika hírszolgálat)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ítéletidő Magyaroszágon

Ítéletidő tombol Vas, Zala, Somogy, Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés… Tovább olvasom