Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Nincs szükség új intézkedésekre a járvány miatt

Nem kell új intézkedéseket bevezeti Magyarországon amiatt, hogy a WHO világjárvánnyá minősítette az új influenza-fertőzést - mondta a Független Hírügynökségnek csütörtökön az egészségügyi miniszter.
Székely Tamás közölte: a világjárvánnyá nyilvánítást az indokolta, hogy az új vírus a világ több országában is fokozott intenzitással, folyamatosan terjed. Ez azonban Magyarországra nem igaz. Itthon eddig összesen négy eset fordult elő, ráadásul a WHO által megfogalmazott ajánlásokat már részben életbe léptették. Így - az ajánlások alapján - a fertőzést folyamatosan monitorozzák és a pandémiás terveket is felülvizsgálták. A WHO egyik javaslata a lakossággal történő aktív kommunikáció fenntartása is, ezért az ÁNTSZ a napokban kiad egy kiskátét, amelyben a veszélyekre és a megelőzésre is felhívják a figyelmet. Ez hozzáférhető lesz az egészségügyi kormányzat weboldalain és szétosztják például az óvodákban is - tette hozzá Székely Tamás.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön világjárványnak minősítette az új H1N1-es influenzavírus terjedését - jelentette be a svéd kormány. A stockholmi kormánynyilatkozat szerint a WHO érvénybe léptette a pándémiás riasztási skála szerinti hatos fokozatot. Eddig az ötös fokozat volt életben, amely azt jelenti, hogy bármikor kitörhet a világjárvány. A hatos fokozat jelentése, hogy már világméretű a járvány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fokozottan ellenőrzik a taxisokat is a turisták védelmében

Továbbra is fokozottan ellenőrzik azokat a budapesti szórakozóhelyeket, amelyeknél korábban… Tovább olvasom