Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Nincs veszélyben a magyarországi olajellátás biztonsága

Hétvégén már zavarok voltak, hétfőn napközben csak a szükséges mennyiség fele jött, estére pedig teljesen leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken a belarusz-orosz árvita miatt.
A vitát az robbantotta ki, hogy Moszkva a megemelt földgázár mellett 180 dolláros exportvámot vetett ki a Fehéroroszországba irányuló olajszállításokra is, amire Minszk válaszul a 45 dolláros tranzitdíjjal sújtotta a Barátságon keresztül Európába áramló évi 70 millió tonnányi orosz olajat.

A hivatalos orosz bejelentés szerint Moszkva azután zárta el a csapokat, hogy Fehéroroszország leállította a területén áthaladó orosz olajszállításokat. Magyarország mellett így Németország, Lengyelország és Ukrajna is olaj nélkül maradt, a miniszterek pedig tegnap azzal voltak elfoglalva, hogy mielőbb megnyugtassák a közvéleményt: az olajellátás biztonsága nincs veszélyben.

Kóka János gazdasági miniszter kijelentette: Magyarországnak több mint 90 napra elég olajtartaléka van, és ha az ellátási bizonytalanságok 24 belül nem szűnnek meg, intézkedni fog ezek felszabadításáról, a kialakult helyzet miatt pedig nem fog drágulni az olaj. Hozzátette: Magyarország földgáztartaléka is megfelelő, és a gazdasági tárcának nincs információja arról, hogy veszélybe kerülne az ellátás. Kóka beszámolt arról is, hogy az illetékes szakemberekkel folytatott megbeszélésen egy több lépésből álló akciótervet fogadtak el. Ennek első eleme, hogy a Mol Nyrt. felhasználhatja az egy-két napra elegendő, úgynevezett technikai tartalékait.

A második lépcsőben a gazdasági miniszter felszabadíthatja a nagyjából 100 napra elegendő stratégiai olajkészletet, a harmadik lépésben hozzá lehet nyúlni a gázellátás esetleges leállása esetére felhalmozott erőművi tartalékhoz, végső esetben pedig az Adria vezetéken is importálhat olajat Magyarország. Mindehhez néhány hétre van szükség - tette hozzá a miniszter -, a 100 napos tartalékra tekintettel így az ellátás biztonsága nincs veszélyben.

Hernádi Zsolt, a Mol elnöke kijelentette, a szállítások leállása miatt nem fog drágulni az olaj, mert a magyar olajtársaság eddig is a fontos jegyzései helyek, így a mediterrán és rotterdami piachoz igazította árazását. Mivel nincs ok árváltoztatásra, a szerdai üzemanyagár-csökkentést is végrehajtja a vállalat - szögezte le Hernádi.

Szakértők szerint egyébként nem valószínű, hogy a Barátság vezetéken történő szállítás újraindulása sokáig elhúzódik, így nem várható, hogy a Mol eredményét a most kirobbant ügy számottevően befolyásolni fogja. Azt ugyanakkor hozzátették, egy hosszabb leállás már nyomot hagyna a profiton, ha ugyanis az Adria vezetéken kellene beszerezni az olajat, a cégnek a korábbinál magasabb árat kellene fizetnie az alapanyagért, ám ezt a többletet a piaci verseny miatt nem tudná áthárítani a fogyasztókra.

A vita végére akár már szerdára pont kerülhet, moszkvai és a minszki illetékesek ugyanis már kedden, a pravoszláv karácsonyt követő első munkanap asztalhoz ülnének. A hivatalos moszkvai álláspont szerint az olajszállításokat akkor újítják fel, ha Minszk visszavonja tranzitdíjrendeletét, de a lap helyi informátora szerint az orosz álláspont várhatóan megpuhul majd, és a minszki rendelet visszavonása nélkül is megkezdődhet az egyeztetés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adókedvezményeket is eltöröltek

A már életbe lépett adóváltozások miatt számos, korábban megszokott adókedvezménytől elbúcsúzhatunk.… Tovább olvasom