Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Nő a kis szökevények száma bizonyítványosztás után

Magányos farkasként akart élni a vadonban az iskolai és otthoni gondok elől menekülő 13 éves szegedi kiskamasz, akit egy napon át kerestek, majd hazakísértek a rendőrök. Tavaly megyénkben 260 gyerek és fiatal kötött útilaput a talpára. A csellengők többsége a bizonyítványosztás után, a nyári vakáció idején érez kényszert a csavargásra.
– Nincs motorozás és tévézés, ha rossz jegyet viszek haza – kacsint össze haverjaival Varga Tamás, a szegedi Fodor József Gimnázium, Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet kilencedikese. – Minálunk a kettest elnézik, a hármasnak egyenesen örülnek.

Ötből bukok

– Ha egyest kapok, reggel mondom meg, amikor gyorsan eltűzhetek otthonról, mert indul a busz – folytatja nevetve az osztálytárs, a szatymazi Kádár-Németh Péter, milyen trükkel ússza meg a szidást.
– Rosszul vettem az első félévet, a második meg már menthetetlen: ötből bukok – kontráz a dorozsmai Dani, aki csak azt árulja el, majd inkább visszaszívja: otthon időnként lehülyézik az egyesek miatt, de pofont csak egyszer kapott, azt is kiskorában valami játék, és nem a tanulás miatt.
– Megbuktam egyszer, még az „áltsuliban" – ismeri el Kőműves Gábor, aztán egész nyáron tanultam, mégse sikerült a javítóvizsga, ezért ismételtem. Békén hagytak otthon és a többiek is, most meg már kedvenc tárgyam is van, a töri.

Veszélyek

Sokféle veszély leselkedik a csellengőkre, bár a tavalyi 260 Csongrád megyei csavargó közül egy fiatal ellen sem követtek el mások bűncselekményt. Ugyanakkor a bűnössé és az áldozattá válás veszélye kísért. Elég csak a szökéshez szükséges pénz előteremtésének módszereire, például a lopásra utalni, vagy az utcán csellengő gyereket megtévesztő pedofil felnőttre, esetleg a lányt prostitúcióra kényszerítő bandára gondolni.

Akad azonban olyan gyerek is, aki annyira nekikeseredik az iskolai és az otthoni bajok miatt, hogy elszökik otthonról, mint az a 13 éves gyerek, aki a minap indult el otthonról „a vadonba magányos farkasként élni", és – miután a szegedi rendőrök nagy erőkkel keresték – egy éjszaka csavargás után szombat délután „díszkísérettel" ért haza.

Nem éri sokkhatás

– Azt a szülőt, aki nem támaszt irreális követelményeket, illetve aki folyamatosan figyelemmel kíséri gyereke tanulmányi eredményeit, és beszélget a csemetéjével, biztos, hogy nem éri sokkhatás a bizonyítvány kézhez vételekor – ad áttételesen szülői tanácsot Szilágyiné Bay Lujza alezredes. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője a pedagógusok figyelmébe ajánlja, hogy a nyári szünidő előtt beszéljenek diákjaiknak a csavargás veszélyeiről. Mert a vakációs szabadság inkább növeli a csellengő fiatalok számát, mint a rossz bizonyítvány.

– Az utolsó hetekben lehetőséget adunk a diákoknak érdemjegyük javítására, illetve igyekszünk folyamatosan tájékoztatni a szülőket gyermekük tanulmányi előmeneteléről. Ennek ellenére 2-3 évente előfordul, hogy egy-egy szülő elégedetlen a végeredménnyel, s utólag nagy hangon reklamál – emeli ki a kivételes esetet Kókai Gyula, a szegedi rókusi általános iskola igazgatója. Eitler József, a szegedi Széchenyi gimnázium igazgatója szerint az utóbbi években egyre önállóbbá válnak a diákok, akad köztük, aki még 18 éves kora előtt elköltözik otthonról, sőt olyan is, aki – a szülők tudtával – idősebb barátjával él együtt.

Ismétlők

A múlt nyár jó részében 116 szegedi általános és 826 középiskolás diák kényszerűségből tanult, majd sikeres javítóvizsgát tett. Ellenben a Tisza-parti város önkormányzati fenntartású 27 általános és 19 középiskolájába a most záruló tanévben 1079 olyan diák tanul, aki tavaly megbukott, és évet ismételt.

Kis csavargók


Csongrád megyében évente egy-két olyan diákról tudnak a rendőrök, aki a rossz jegyek vagy a bukás miatt nem mer hazamenni. – Tavaly 50 gyereket és 210 fiatalt keresett megyénkben a rendőrség – közli Nagy Pál százados. A megyei rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi főelőadója szerint a szám nem annyira ijesztő, ha tudjuk: a keresettek közül 103 egy napon, 81 egy héten, 52 egy hónapon, 18 három hónapon belül, míg 4 kilencven napon túl, de előkerült. A képet az is árnyalja, hogy a kis csavargók közül 103 családi kötelékből, míg a többi intézetből lépett meg. Önmagáért beszél az az adat is, hogy a csellengők közel fele (tavaly 127) a közterületen, míg a többiek barátoknál, rokonoknál töltötték az időt; a rendőröknek 110 fiatalt kellett hazakísérniük, a többiek maguk tértek vissza otthonukba – bűnbánóan.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

19. századi fegyvert találtak egy bálnában

Alaszkához közel ejtettek el a vadászok egy bálnát, amelynek nyakában 19. században gyártott fegyver… Tovább olvasom