Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Nóci úszni tanítja négyhónapos fiát

Nóci, azaz Czifra Noémi az elmúlt hónapok alatt gyakorlott kismamává érett. Most úszni tanítja kisfiát.

Budapest - Nóci, azaz Czifra Noémi az elmúlt hónapok alatt gyakorlott kismamává érett. Kisfia, Zsombor már négy hónapos, így a ValóVilág egykori műsorvezetője úgy gondolta, éppen ideje elkezdeni a babaúszást, hiszen ebben a korban a kicsik még rendelkeznek az úgynevezett búvárreflexszel. Így Nóciék újabban gyakori vendégek az uszodában.
 
- Zsombor nagyon élvezi a vizet. Olyan tündéri, ahogy csapkod a karjával - áradozott Nóci.

- Egyébként igazi mintababa, csak akkor sír, amikor éhes. Mint általában a férfiak - tette hozzá mosolyogva.

Nóci elmondta, hogy eddig csak anyatejet adott a babának - aki már 5800 grammos -, de hamarosan kipróbálnak más ételeket is. Ha teheti, szinte mindig beszél Zsomborhoz, és gyakran altatódalokat is énekel neki.

Szerencsére Noémi már nincs teljesen egyedül a pesti lakásban, hiszen új párja nemrégen odaköltözött hozzájuk, és úgy élnek, mint egy igazi kis család.

- A szerelmem is bolondul Zsomborért, és maximálisan elfogad a kisfiammal együtt - folytatta boldogan Nóci, akit egykori párja állapotosan hagyott magára.

- Nagyon sokat foglalkozik vele, úgy bánik vele, mintha a sajátja lenne. Igazán aranyosak együtt.

A ValóVilág egykori műsorvezetője tehát egyelőre főállású édesanya, de a közeljövőben tervezi, hogy visszatér a médiába. Azonban erről többet még nem árulhat el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mint a borsó meg a héja

Ugyanannak a pulóvernek a női és a férfi változatát vették egymásnak, egymástól függetlenül, meglepetésképp. Ugyanúgy esznek, azaz csak addig tartják a kést a jobb, a villát a bal kezükben, míg összevágják a húst, aztán megcserélik azokat. Feldmann Genovéva és Flohe Róbert több hasonlóságukat jelző dolgot is fel tudna sorolni. Úgy összeillenek, mint a borsó meg a héja. Tovább olvasom