Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 3°C Még több cikk.

Növekvő magyar adakozási kedv

Növekszik a magyar katolikusok adakozási kedve a templomokban. Egyre több pénz gyűlik össze nemes célokra.
Vasárnap a délkelet-ázsiai térséget sújtó természeti katasztrófa túlélő áldozatainak megsegítésére gyűjtenek a templomokban. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a Kisalföldnek azt hangsúlyozta: az evangélium szellemében minden rászoruló embertársnak segíteni kell, még akkor is, ha az érintett délkelet-ázsiai térségben elenyésző kisebbséget képviselnek a katolikusok.

- Ezúttal is bízunk híveink nagylelkű adományaiban, amelyek mértéke folyamatosan növekszik Magyarországon, annak ellenére is, hogy a családok életfeltételei nem javultak, hanem sok esetben romlottak – fogalmazott Veres András püspök.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára elmondta azt is, évente ötször szerveznek állandó gyűjtést, ha azonban a világban rendkívüli helyzetek adódnak, mint most is, akkor újabb adako zásra szólítják fel híveiket.

A tavaly szervezett, állandó templomi gyűjtések összege minden esetben felülmúlta az egy évvel korábbiakét. 2004-ben missziós célokra 30 millió 800 ezer forint, a pápa karitatív tevékenységének segítésére az úgynevezett péterfillérek gyűjtéséből 32 millió forint, a szentföldi keresztények megsegítésére szintén 32 millió forint gyűlt össze a templomokban – tájékoztatta a Kisalföldet Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóirodájának vezetője.

Jelentősen emelkedett az egyházi iskolák működését segítő összeg is. Két éve 49 milliót, tavaly pedig már 59 millió forintot tett ki a hívők adománya. Az adakozásból a győri egyházmegye hívei is kivették részüket, az összegek itt is jelentősen emelkednek.

Németh Gyula irodaigazgató kérésünkre rendelkezésünkre bocsátotta az elmúlt évek adatait. Ezekből kiolvasható, hogy missziós célokra 2002-ben 2 millió 351 ezer forintot adtak a templomba járók, 2004-ben pedig 3 millió 141 ezer forintot.

Nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot az itteniek akkor is, amikor a katolikus segély szervezet által támogatott célokra kértek adományokat. Ez az összeg 2002-ben 2 millió 706 ezer forint volt, a most zárult évben pedig 3 millió 19 ezer forint.

A győri egyház megyében a rekordot egyébként a 2001-es év jelenti, amikor a magyar árvízkárosultak megsegítésére 21 millió forint gyűlt össze. – A január 9-i gyűjtésre az ünnepek után kerül sor, és sok hívőnknek erején felüli anyagi áldozatot jelentett a karácsony és az új év, ennek ellenére bízom benne, hogy ismét so kan nyúlnak a pénztárcájukba, hogy máso kon segítsenek – mondta végezetül Veres András püspök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét és fél ezren az ipari parkban

Az óesztendőben nyolccal bővült a győri ipari parkban dolgozó cégek száma, s így már a park… Tovább olvasom