Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Növeli a jegyvizsgálók számát a MÁV-START

Az idén már több százezer esetben kellett a jegyvizsgálóknak intézkedniük a vonatokon a visszaélések miatt.
Éves szinten több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek a menetjegy vagy bérlet nélkül, illetve jogosulatlanul igénybe vett kedvezményekkel utazók, ezért a társaság fokozott jegyvizsgálattal szorítaná vissza a bliccelést.

A vasúttársaság keddi közleményében ismerteti: annak érdekében, hogy a menetjegyek, bérletek ellenőrzése még a legnagyobb utasforgalmú napszakokban is teljes körű lehessen, az év végéig növelik a MÁV-START vonatain szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók számát. Az erősítésekre elsősorban a csúcsidőszakokban kell számítani, hiszen a kisebb utasforgalmú órákban az alaplétszámmal is el lehet jutni minden utashoz.

A vasútvállalat célja az intézkedéssel és annak előzetes nyilvánosságra hozatalával az, hogy visszaszorítsa az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazásokat, illetve a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét.

Az idén már több százezer esetben kellett a jegyvizsgálóknak intézkedniük a vonatokon a visszaélések miatt, ilyenkor pótdíj megfizetése, vagy a személyes adatok hitelt érdemlő megadása válik szükségessé. Ha az utas nem működik együtt, ki kell zárni az utazásból, akár rendőri közreműködéssel is, ha szükséges - figyelmeztet a vasúttársaság.

A bliccelés visszaszorítása érdekében jegyértékesítő automaták telepítését, megerősített pénztári szolgálatot, időszakosan növelt jegyvizsgálói jelenlétet, illetve a peronkapus rendszer egy-egy napra visszaállított, átmeneti működtetését is tervezi a vasúttársaság.

Olvasóink írták

  • 4. Intelboys 2012. december 18. 14:09
    „Én már régóta beakarok kerülni a mávhoz jegyvizsgálóként!
    Legyen szives aki tud segítsen már nekem, Hajdú-Bihar Megyében élek!
    Ha lenne bárhol felvétel, jelentkező lennék rá aki el is vállalná hosszú távra!

    Email: Intelboys@gmail.com

    kérésre küldök telefonszámot is!”
  • 3. GengsterPro 2012. december 12. 01:34
    „színvonalat mikor szeretnék emelni?”
  • 2. DMagóg 2012. december 11. 16:28
    „"Az idén már több százezer esetben kellett a jegyvizsgálóknak intézkedniük a vonatokon a visszaélések miatt."
    Igen! Például amikor a hülye szabályozásaik miatt büntetnek! A fel nem használt menetjegy tulajdonossát büntetik, mert nem (rosszul) választota ki az utazás napját! Ki is a visszaélő?”
  • 1. szentmiki 2012. december 11. 15:33
    „mifelénk meg már csak két pár szerelvény közlekedik, holtidőben, tehát jöhet a bezárás...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balog: a legtöbb kérdésben megállapodtunk a pedagógusok sztrájkbizottságával

Az elmúlt hetekben 20 pontban sikerült megállapodni, és egy lényeges nyitott kérés maradt, hogy… Tovább olvasom