Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Növényvédőszertől pusztult el több száz mázsa hal

Szeptember óta több száz mázsa hal pusztult el a karbofurán nevű betiltott növényvédőszertől a Csepel és Szigetszentmiklós határában lévő kavicsbánya tó területén - mondta Siket Péter, ráckevei kerületi osztályvezető főállatorvos szerdán.
Siket Péter rámutatott: a rovarölő, talajfertőtlenítő és csávázó szert 2008 decemberéig lehetett használni az Európai Unióban, azóta a szer tárolása is tiltott. Az ügyben feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen gondatlanságból, vagy szándékosan elkövetett károkozás gyanúja miatt.

A kerületi főállatorvos kiemelte: a méreg jelenlegi koncentrációjában nem veszélyes az emberi szervezetre, azonban horgásztilalmat vezettek be a tóra, a döglött tetemek elszállítását és megsemmisítését pedig már megkezdték.

Siket Péter emlékeztetett: tavaly Jászárokszállás mellett ugyanezen méreg miatt pusztult el számos sas és egyéb ragadozó is, akkor szándékosan rejtették csali-tetemekbe a vegyszert.

A hatóságok becslése szerint 200-300 liternyi karbofurán kerülhetett a vízbe, így leghamarabb tavasszal telepíthetnek új halállományt a tórendszerbe. Siket Péter elmondta: az egyes halfajok eltérő mértékben érzékenyek a méregre, így először a sügér, majd a süllő, a busa és az amur pusztult ki a tóból, míg a pontyok viszonylag ellenállóak voltak.

Fogarasi András, a Jó Szerencsét Horgász Egyesület elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: egy csaknem 40 éves halállomány pusztult ki a szennyezés miatt, amely körülbelül 50-80 millió forint kárt okozott a 106 hektáros tórendszer halállományában.

Az egyesület elnöke szerint körülbelül 400 mázsa hal pusztulhatott el a tóban, eddig 150 mázsa tetemet szállítottak el és semmisítettek meg.

Olvasóink írták

  • 1. Hmmm... 2009. október 21. 15:23
    „Akkor ugye lesz vizsgalat! Nem csupan a halakat karositottak, hanem a horgaszokat is es egyaltalan! Hogy mereszel valaki ilyent tenni? Szerintem az elkoveto azt sem banta volna, ha emberre is kozvetlenul veszelyes ez a mereg, ugyan igy beleengedte volna a toba. Ideje lenne mar megtanulni, kozossegben elunk es nem fuggetlenul egymastol! Az ilyeneknek valami lakatlan szigeten a helyuk vagy lakatos ajto mogott!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KDNP: hosszú távú kényszerpályán a fiatalok jövője

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távon került kényszerpályára a fiatalok jövője… Tovább olvasom