Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Nyaralnak a soproni művészek

Ki Olaszországba, ki a Balatonra és a Fertő tóra látogat a nyáron, ki pedig munkával tölti ezeket a heteket is a soproni Petőfi Színház társulatából. Az augusztus 21-én tartandó évadnyitó társulati ülésig van még idő vakációzni.

Idehaza tölti a nyarat

– A Fertő tavon és a Tómalmon szoktam strandolni, az időjárásra pedig igazán nem panaszkodhatok – mondta Csonka Hajnalka, a soproni Petőfi Színház művésznője. – A szüleim Zalaegerszegen laknak, a szezon végeztével az elmúlt hetekben többször meglátogattam őket. Ilyenkor a Balatonra is leruccantunk, Keszthelyre. Unokanővéremék meghívásának is szívesen eleget teszünk, ők családi házat bérelnek a Balatonon. Imádok olvasni, ezekben a hónapokban szeretném pótolni az év közben mulasztottakat. Most a brazil író, Coelho két könyve van soron, Az alkimista, továbbá a Zarándoklat című regénye. A következő évadban, ősszel Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiájában, majd később a Szilágyi Tibor rendezte A régi nyár című operettben lépek színpadra.

Családi utazás Olaszországba

– Virrasztás Pilinszkyért címmel előadás-sorozatot szerveztem a fővárosban négy helyszínen, így kezdtem a vakációt, majd a Budaörsi Passióban játszottam hat előadáson Annás főpap szerepét – fogott idei nyaralása történetébe Dóczy Péter. – Június végén aztán kedvesemmel, Anikóval és gyermekeinkkel Olaszországban, egy régi jó barátomnál voltunk, Ischia szigetén. Napfényes és gondtalan pihenés volt, nagy hajózásokkal, vízibiciklizésekkel. A tíz nap gyorsan elreppent, majd pár napos pesti elfoglaltság után Alsóörsön béreltünk ki egy házat, s rendeztünk nagy összcsaládi nyaralást. Hamarosan pedig körbebiciklizzük a Balatont, erre is rászánunk pár napot. Ám egyre többször gondolok már Sopronra, ahol az első bemutatóm októberben lesz, a Tizenkét dühös ember című színjátékban lépek közönség elé.

Egy-egy nap a Balatonon

– Azt hittem, kevesebb munka, több pihenés lesz az idén nyáron, de tévedtem – szakít egy percet számunkra az Ötvenhat vércsepp című rockopera próbája közben Keresztes Ildikó. – A mű zenéjét az Omega együttesből ismert Mihály Tamás szerezte, a premier a Budapest Arénában lesz októberben. Ezzel párhuzamosan a Három testőr című musical próbái is elkezdődtek, a zenés játékot a Kongresszusi Központban fogjuk bemutatni. Páromnak, Kicska Lászlónak szintén igen szoros az idei nyara, az Edda együttes rengeteg vendégszereplésre kapott meghívást. Így aztán csak egy-egy nap Balaton jut nekünk, a tengerparti nyaralásra szeptemberben kerítünk sort. A soproni Petőfi Színházban A régi nyár című operettben játszom majd Mimóza szerepét. Ezt a darabot először a pesti József Attila Színházban láttam Törőcsik Mari és Borbás Gabi szereplésével.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Névjegy

Név: Tokody Tibor Tovább olvasom