Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Nyilvános, mennyi fizetést kapnak az állami vezetők

Kedd délután óta nyilvános, mennyi juttatást kaptak itthon az állami vezetők 2002 júniusa óta. A Miniszterelnöki Hivatal honlapjára, a meh.hu-ra tették fel körülbelül 400 egykori és mostani vezető ide vonatkozó adatait. Helyettes, címzetes, közigazgatási, politikai és szakállamtitkárok, miniszterek, kormányfő juttatásairól közölnek számokat az interneten.
Az adatokból kiderül egyebek mellett az, mennyi fizetést kaptak a 2000 óta hivatalba lépett magyar kormányfők. A fideszes Orbán Viktor miniszterelnökként szerzett jövedelme 4 év alatt 70 százalékkal nőtt, míg Gyurcsány Ferenc kormányfői illetménye 20 százalékkal emelkedett ugyanennyi idő alatt. 2004-es hivatalba lépése óta azonban Gyurcsány Ferenc ezt a jövedelmét nem veszi fel, hanem jótékony célra fordítja - mondta kedden Budai Bernadett kormányszóvivő.

Az Orbán-kormány idején az átlagosnál gyorsabban, csaknem 70 százalékkal nőtt az államtitkárok fizetése, de ezekhez nem igazították hozzá a tárcavezetők és a közjogi méltóságok illetményét. Így előfordult, hogy egy miniszter feleannyit keresett, mint a beosztottjaként dolgozó államtitkár, sőt az államfő is ötödével keresett kevesebbet akkor, mint egy államtitkár - mondta a kormányszóvivő.

A Medgyessy-kormány aztán a miniszterek fizetését 30 százalékkal magasabbra emelte az államtitkárokéhoz képest, és 2004 januárja óta csak az illetményalappal arányosan változott az állami vezetők jövedelme. 2006-ban a Gyurcsány-kormány csökkentette az állami vezetőknek járó végkielégítést, létszámukat pedig megfelezte - sorolta Budai Bernadett.

A meh.hu-n található összesítésben abc-sorrendben lehet rákeresni az egyes állami vezetők adatlapjára. Ezen a név, a beosztás és a munkáltató neve alatt szerepel az állami vezető havi illetményének bruttó összege a megbízatása idején, valamint az esetleges jutalom bruttó összege.

Olvasóink írták

  • 7. orgona 2008. május 14. 12:50
    „Pontosan igy van ez ,miert is lenne maskepp!”
  • 6. matriné 2008. május 14. 08:29
    „Az alantas emberek még kérkednek is vele! Igaz tehetik, hisz a bűnüldözésnek is Ők dirigálnak! A Magyar Népet meglopni nem bűn, ha azt nem lopásként kezeltetik. Hol itt az értékarányosság? Ezek nem mszágyellik felvenni azt a pénzt amit egymásnak ítélnek oda! Hisz ebben az országban azt tesznek ami nekiki tetszik! A felelősséget meg hírből sem ismerik!”
  • 5. orgona 2008. május 14. 08:19
    „Van miböl jotekonykodni nem a sajatjat adja csak amiert megdolgozott!Nemtudja felmerni a nep anyagi helyzetet, mert ahhoz nem ert.A ket oldal pedig összejatzik ezert pedig nem sirni kell!Lessz ez meg jobb is!”
  • 4. Kolompár Rómeó 2008. május 14. 07:03
    „Szinte elsírtam magam, amikor olvastam, hogy Feri jótékony célra fordítja a fizetését. Ezeknek a fizetés aprópénz. Az, hogy a tűz közelében vannak, a fizetésnél sok nagyságrenddel nagyob közpénzlenyúlást tesz lehetővé. Értem ezt teljesen egyformán mind a két oldalra!”
  • 3. orgona 2008. május 13. 23:57
    „Nem vagyok irigy ,mert kerssenek a tanult okos emberek politikusok többet mint az egyszerü szakmunkas ami teljesen normalis,de legalabb csak anyit kershetnenk hogy abbol meg is tudjunk elni,de meg ezt sem kapjuk meg,söt inkabb elvesznek abbol a kevsböl is!”
  • 2. Kért Elek 2008. május 13. 21:24
    „És mennyi fizetést kapnak a fizikaimunkások, mekkora emeléssel.
    Ja itt csak kurtítani lehet, hogy az övékét tudják emelni.
    De mi lesz ( mi lett ) ezzel az országgal ha mindenki csak diplomát akar + hozzá íróasztalt és kiemelt fizetést. Ki fog igy termelni, ha minden szakmunkás inkább külföldre megy dolgozni, hogy egy biztos anyagi hátteret teremtsen a család részére???

    MI LESZ ÍGY MAGYARORSZÁGBÓL, HA MINDEN FIATAL ELVÁNDOROL???”
  • 1. matriné 2008. május 13. 20:33
    „Ők nem kapnak 1.1 % emelést? Pedig nagyom megérdemelnék! De csak azt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Medgyessy Péter megy Gyurcsány Ferenc helyett Izraelbe

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyett Medgyessy Péter képviseli Magyarországot azon a… Tovább olvasom