Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Nyomozás a Jud Süss miatt

Nyomozást rendelt el a rendőrség pénteken a náci propagandafilm, a Jud Süss többszöri fővárosi levetítése miatt. Közösség elleni izgatás miatt folyik az eljárás, egyelőre nincs gyanúsított.
Egy nappal ezelőtt Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti elnöke közölte, hogy feljelentést tesz a történtek miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken indított nyomozást közösség elleni izgatás miatt, mert több feljelentés is érkezett azután, hogy Budapesten az utóbbi időben többször levetítették a Jud Süss című filmet. Az egyenruhások több tanút is meghallgattak, majd házkutatást tartottak egy XII. kerületi könyváruházban és a XIII. kerületi Hollán Ernő utca egyik lakásában - közölte a BRFK. A hírek szerint utóbbi épületnek a pincéjében lehetett megnézni a náci propagandafilmet.

A rendőrök a házkutatások közben több tucat DVD és videó formátumú filmet foglaltak le. Az egyenruhások egyébként azt is vizsgálják, hogy sérültek-e a filmmel kapcsolatban a szerzői joghoz kapcsolódó érdekek.

Szabadai Viktor, az SZDSZ fővárosi elnöke csütörtökön közölte, hogy feljelentést tesz a vetítések miatt. Akkor azt mondta, hogy bár többször is egyértelművé tették, hogy nem kérnek a neonácikból, ismét a XIII. kerületet vették célba, amikor egy társasház pincéjében szerveztek többször is nyilvános vetítést a Jud Süss című náci propagandafilmmel. A vetítéseket egyébként az interneten szervezték, ezer forintos belépődíjért lehetett megnézni.

Olvasóink írták

  • 9. Henry Ford 2008. július 19. 00:17
    „Nem tudom mit nem értetek, ez nem ingyenreklám, hanem a ismételt alkalom arra, hogy fasisztázzanak, belerúgjanak a jobboldalba, esetleg szigorítsák a nyilvánosság, a szabadságjogok kereteit.
    Ha még többen meg akarják nézni, akkor már nemcsak fasisztázni lehet (elvégre az egy viszonylag szűk kör), hanem antiszemitázni is, tele lehet kürtölni a világsajtót, hogy itt micsoda idegengyűlölet van. Mindennek az oka Orbán Viktor.
    Ez alkalom arra, hogy politikusaink újabb engedményeket tegyenek a kiválasztott nép fiainak, bizonygatva, hogy itt mindenki szereti őket. Csakhát lassan már nem lehet mást odaadni, mint a szülőföldünket...”
  • 8. TELSTAR 2008. július 18. 23:32
    „Gratulálok, hülye szadesz...ezután még az is érdeklődni fog a film iránt, akinek eddig phyngja sem vol róla.
    Ezért igazán megérte az ingyenreklám és felhajtás!”
  • 7. nézzed 2008. július 18. 22:51
    „szép nagy fejed lesz tőle :)”
  • 6. adamik 2008. július 18. 22:47
    „Eddig nem érdekelt ez a film, de most már megnézem.
    Egyébként meg nem értem, hogyan gondollja a rendörség, hogy az információramlás mai feltételei mellett meg tudja akadályozni egy film terjesztését. Az internetröl gyakorlatilag minden letölthetö. A felhajtás amit csinálnak a film körül csak reklám a filmnek.”
  • 5. mitsütszjudsüss 2008. július 18. 22:34
    „ez a film is olyan lehet, mint a győzike, szar is, nézhetetlen is, tele van baromsággal, mérgezze vele az agyát, akinek erre van igénye :)”
  • 4. bespin 2008. július 18. 21:29
    „Az egyenruhások magyar rendőrigazolvánnyal rendelkező, de közel-keleti útlevéllel utazó emberkék lehettek.
    Egyébként mindenki olyan filmet néz , amilyet akar.”
  • 3. 4 2008. július 18. 21:26
    „Ha a vetítésközösség elleni izgatás, akkor a meleg felvonulást minek lehetne nevezni??

    Ja, hogy abban párt politikai érdekek is vannak, az más akkor azt lehet.”
  • 2. baltazár 2008. július 18. 20:40
    „Elrendelhet nyomozást a rendőrség bűncselekmény hiányában meg kell szüntetni. A nagy nyilvánosság eseti tényállás fogalma nem álja meg a helyét . Nincs bűncselekmény magalapozott esete. A rendőrség az adó fizetők pénzét pocsékolják.”
  • 1. buga jakab 2008. július 18. 19:54
    „Kár bizony, hogy nem a közszolgálatin adják a filmet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szégyenfalra kerülnek a szabálysértő nyaralótulajdonosok

Szégyenfalra rakják azoknak a nyaralóépületeknek a fényképét Dombóvár üdülő-övezetében, ahol nem… Tovább olvasom