Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

O. Nagy Imre ellen 10 körözés volt érvényben - elfogták

Elfogták az egykori Ybl Bank tízszeresen körözött volt elnökét, O. Nagy Imrét.
Az MTI információi szerint elfogta a rendőrség O. Nagy Imrét, a volt Ybl Bank elnökét, aki ellen tíz körözés volt érvényben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy fővárosi pizzéria előtt elfogtak egy 60 éves férfit, aki ellen tíz elfogatóparancsot adtak ki korábban. A rendőrség a gyanúsítottat csak monogrammal jelölte, de az MTI úgy tudja, hogy O. Nagy Imréről van szó, akit az Ybl Bank csődje miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság 1992-ben.

A férfit börtönbüntetése alatt kórházi kezelésre engedték, ahonnan megszökött, és csak három évvel később, külföldön fogták el ismét. Szabadulása után ismét gazdasági bűncselekményeket követett el - írta közleményében a rendőrség.

A férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2007-ben fogták el újra Budapesten. Rosszullétre hivatkozva azt kérte a rendőröktől, hogy engedjék ki a szabad levegőre. Ott hirtelen beült az autójába, és elhajtott. Menekülés közben két rendőrautót is megrongált és elsodorta az őt feltartóztatni próbáló rendőrt. Végül akkor fogták el, amikor még egy autót összetört.
Mindezért hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indult ellene - áll a közleményben.

Szabadlábra kerülése után a hatóságok elől ismét elrejtőzött, ellene több elfogatóparancsot is kibocsátottak, majd 2012. június 1-jén a hatóságok újra őrizetbe vették.

A Pest megyei rendőrök egy 30 millió forintos csalás kísérlete miatt keresték, de a férfi ellen több más hatóság is körözést adott ki. Többek közt a NAV és a BRFK is kereste, de egy rá kirótt szabadságvesztés miatt is elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Olvasóink írták

  • 9. parick05 2012. június 03. 02:20
    „ITT NEM AZ A LEGSZOMORÚBB HOGY MIT CSINÁLT RÉGEN HANEM HOGY AZÓTA HÁNY EMBER HITT A MESÉIBEN AKIK MOST NEKI KÖSZÖNHETŐEN ELVESZTETTEK MINDENT LAKÁST MUNKAHELYEKET PÉNZT STB.TUDOM MERT SAJNOS ÉN IS ISMEREM ŐT.”
  • 8. tol 2012. június 02. 23:39
    „én tíz év klotyóra ítélem...”
  • 7. szatyi 2012. június 02. 18:53
    „Ha jól értem, akkor nála is alkalmazni kellene a "három csapás elvet".
    Ismerve a viszonyokat, valószínű, hogy megint szabadlábon védekezhet. Hátha sikerül neki végleg eltűnni.”
  • 6. tams073 2012. június 02. 14:34
    „ült 1992 Szegeden majd Nagyfán is az elkövetett YBL bank miatt azota is ült már csalás miatt és jelen pillanatban is azért keresték mert más büncselekmények miatt leültették volna.Agyvérzése volt ezért korházi kezelésre szorult onnan nem ment vissza a börtönbe.Viszont nem párt katona ezért is ültetik le ez egy simlis csaló ennyi.Amugy hasonló emberek vannak a parlamentebe sajnos konkrétan tudom amugy személyesen Ismerem Imrét azért tudok nyilatkozni.”
  • 5. deszkás 2012. június 02. 14:11
    „Aztán jön az itélet: "olyan régen történt hogy "........ Volt rá példa -Magyarországon- hogy ezt a HIVATALOS ITÉLETBEN INDOKLÁSKÉNT LE IS ÍRTÁK.”
  • 4. deszkás 2012. június 02. 14:11
    „Aztán jön az itélet: "olyan régen történt hogy "........ Volt rá példa -Magyarországon- hogy ezt a HIVATALOS ITÉLETBEN INDOKLÁSKÉNT LE IS ÍRTÁK.”
  • 3. deszkás 2012. június 02. 13:57
    „A kivételezett kaszt embere. Mit kell itt álmélkodni? Szökésben lévő személyről MINDEN ADAT NYILVÁNOS! Itt monogjamoztak nehogy balhézzon a méltóságos úr. Mindent megérdemel hogy különös figyelmet KELL szentelni ennek az egyébként lepukkant "úrnak". Ragozzam?: Közveszélyes, Támadó, Szökős.... Úgyhogy át lehet sorolni más BV fokozatba az urat. És a bilincselés NEM előre hanem hátra történik mint láthattuk anno.”
  • 2. Qllancs 2012. június 02. 13:05
    „1992 .től ???? még nem ültették le ??? HÁT NEM kapkodják el az ítéletet !!!! 30 millió csalás kísérlete ??? ez mit jelent ????
    Próbálta --de nem sikerült ?????
    De soknak kéne börtönbe ülni --akik most máshol ülnek pl. Parlamentben --aki sok-sok milliárdot loptak, csaltak ---büntetlenül !!!!!”
  • 1. Besenyő_Pistabácsi 2012. június 02. 11:40
    „Talán engedjék ki WC-re megint, hisz ha megígéri akkor visszajön.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melléképület és családi ház gyulladt ki Dégen

Melléképület és családi ház gyulladt ki a Fejér megyei Dégen. A kettes fokozatú tűzben senki nem… Tovább olvasom