Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Óceánjáró: az olaszok az eltűnt magyar nőt keresik

Potyautasoknak nevezte a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró hajóról eltűnt, de az utaslistán nem szereplő személyeket Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője, aki az eltűntek között keresett magyar nő esetét is említette.
"A nő családtagjai arról biztosítottak, hogy a magyar állampolgárságú nő a fedélzeten tartózkodott a legénység egyik tagjának a vendégeként, és a hajóról fel is hívta a rokonait, a neve azonban nem szerepel az utaslistán" - hangoztatta a hajószerencsétlenség okozta katasztrófahelyzet kezelésére kinevezett kormánybiztos Gabrielli, aki egyben az olasz polgári védelem vezetője is.

Vasárnap tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az eddig a hajótestben talált 12 áldozat közül nyolcat tudtak azonosítani, négy személyt még nem. A magyar nőt szintén az eltűntek között keresik, annak ellenére, hogy a Costa Concordia hivatalos utaslistáján nem volt feltüntetve a neve. "Nincsen bizonyosság arra, hogy a négy eddig azonosítatlan áldozat neve rajta van az utaslistán" - jelentette ki Gabrielli, aki úgy fogalmazott, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, hogy a magyar nő a halottak egyike, vagy sem.

"Igyekszünk megérteni, hogy mi történt a magyar állampolgárral" - mondta Gabrielli, elismerve, hogy a hajón több potyautas is utazott. Ahogyan ez a hajótragédia óta kiderült, Francesco Schettino kapitány vendégeként utazott a Costa Concordián az a 25 éves moldáviai nő is, Dominica Cemortan, aki állítása szerint tolmácsként segített az orosz utasoknak. A hajón utasként tartózkodott és épségben megmekült egy magyar pár is, de egyikük neve sem szerepelt az utaslistán.

Olvasóink írták

  • 2. szpirigonzálesz 2012. január 23. 10:54
    „A legénység magyar tagjának "vendégeként" utazó potyautas lány életéért a "vendéglátója" is felelős.
    Valamint a potyautasokra a lebukás elkerülése érdekében rá szokták zárni a kabinajtót.”
  • 1. zoltanszabo 2012. január 23. 10:53
    „Milyen nyilvántartás van ott az olaszoknál ??? Bárki felmehet a hajóra azzal,hogy vendég ??Bár 4000 ember között ellehet vegyülni . v. befizetek 1 főre és 3 -man megyünk el nyaralni ???Hogyan lehetséges ez ???
    Miért csak képzelem :lehet ,hogy a nő ott sem volt, a családja --meg a nő is benne van ---kártérítést kérnek --ha jól tudom : 38 millió ft / fő.
    Aki nem szerepel az utaslistán --ugye az nem kap semmit !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kölcsey-díjat kapott Sebestyén Márta

Sebestyén Márta énekművész kapta idén a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet; az elismerést a magyar… Tovább olvasom