Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Ökoparkba telepedne a néphagyomány

Egy 2,7 hektáros területen épül a Pisztráng Egyesület ökoparkja Dunaszigeten. Elkészült egy csűr, bevezették a villanyt, vizet: apránként, pályázati pénzekből, társadalmi munkából szépül a tájközpont. Szeptemberben szekértábort és tájevező versenyt szerveznek.
Fűzfa Zoltán, az egyesület elnöke végzi a szervezőmunka javát. A korábban megvásárolt területen áll egy öreg ház, ez is a tájközpont része lesz: nemrégiben pedig egy hatalmas csűrt építettek a vízparti terület végébe.
– Tele vagyunk ötletekkel, tervekkel – kezdte. – Úgy volt, hogy már tavaly faültetésbe kezdünk, ám rengeteg erre az őz, amelyektől nem tudtuk volna védeni a csemetéket. Így aztán körbekerítettük a területet. A mostani telepítés előtt felvettük a kapcsolatot a mosonmagyaróvári egyetemmel: dr. Iváncsics József segítségével összeállítottunk egy fajlistát: például tíz különleges almafajtánk lesz, ezeket Keszthelyen és Cegléden „oltják le”. A Leader-pályázaton szeretnénk pénzt nyerni bemutatható biokertek kiállítására. Nemrégiben építettünk egy csűrt és egy kültéri kiszolgálórészt: ide vezettük a villanyt és a vizet. Néhány hete itt tartottuk második alkalommal a „Komponál(l)ást”, amit idén „Partitúrának” neveztünk el: háromszázötven ember jött a táncházunkba, koncertekre. A kialakítandó főépület-tájközpont interaktív kiállítására is pályázunk: egyébként már minden építési engedélyt beszereztünk. Rengeteg társadalmi munka is van már az ökoparkban: őszre három budapesti csapat jelentkezett a faültetésre.
– A rendezvények folytatódnak: Aranynéző programsorozatunk részeként szekértábort szervezünk, majd Szent Mihály napján a tájfutó versenyek mintájára tájevező viadalt szervezünk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ Zene-bona” tábor

Zene-bona tábort szervez a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény negyvenhárom fős… Tovább olvasom