Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

OKSZ: igen az étkezési jegyek egységesítésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) teljes mértékben támogatja azt a kormányjavaslatot, hogy 2011-ben a béren kívüli juttatások keretében egységes étkezési utalványt lehessen majd adni.
Az OKSZ MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleménye leszögezi: támogatja, hogy fel kell hagyni a meleg és a hideg utalványok eddigi megkülönböztetésével.

A kormány javaslata szerint a személyi jövedelemadó törvény módosításával havi 18 ezer forint értékhatárig egységesen 16 százalékos adó terhelné az étkezési utalványokat.

Az OKSZ a közlemény szerint nem vitatja a Magyar Vendéglátók Ipartestületének közelmúltban közzétett, az utalványjuttatás rendjének megbontását kezdeményező javaslatának indítékát, mivel valóban elképzelhető, hogy különösen a nehéz helyzetben élő, kispénzű munkavállalók a drágább vendéglátóhelyek helyett az élelmiszerboltokban váltják be utalványaikat, így bevételeik egy részétől a vendéglősök eleshetnek.

Megjegyzik ugyanakkor, hogy a hideg, vagy az egységes étkezési utalvány bolti beváltása legfeljebb annál jelenthet a rendszer céljától eltérő felhasználást, aki egyáltalán nem költ étkezésre, vagy nem eszik, ilyen munkavállaló azonban feltehetően kevés van.

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. Naca 2010. november 02. 12:33
    „Egyszerűen ledöbbent, hogy valaki "megalázónak" tartja az étkezési jegyet, vagy még nem is hallott róla. Lehet, hogy a "jegy" kifejezés a jegyrendszert juttatja eszébe? Pedig egészen másról van szó, már közel 20 éve juttatnak a munkáltatók a dolgozók részére ilyen étkezési, ha így jobban hangzik, utalványt vagy bónt. Az viszont jó lenne, ha a szabad felhasználás megmaradna, mert nem mindenki tud délben meleg étkezést igénybe venni, ráadásul a mai menüárak mellett hamar elfogy az utalvány. Viszont ha boltban is el lehet vásárolni, akkor bepótol az otthoni konyhapénzbe és a családi vacsorába. Az is meleg étel nem? Ha viszont csak éttermekben lehet majd vele enni, akkor esetleg havi egy alkalommal el is fogy és éppen ott nem pótol be, ahol leginkább kellene. Visszaélés mindig is volt, mindig is lesz, de emiatt kár lenne a többségében becsületes dolgozótól elvenni, vagy korlátozni valamit.”
  • 62. pandababa 2010. november 01. 17:43
    „Jó lenne, ha elfogadnák minden élelmiszerboltban és multikban. Kivéve a kocsmákat. Már, ha egyáltalán ad még a cég jövőre.”
  • 61. Mignon 2010. november 01. 17:29
    „Persona,

    tudom, hogy vannak ilyenek.
    Nincs is ezzel semmi baj, az etkezesi jeggyel sem.

    Csak nekem olyan furcsa ez az egesz.
    Tulajdonkeppen arra szerettem volna ravilagitani, hogy
    mindenkinek, aki dolgozik, annyit kellene keresnie, hogy
    ne legyen szüksege ilyen hülye jegyekre...!

    Neha elragadtattam magam, de gunyolodasom mögött
    több volt az elkeseredes, mint a harag...

    Bocsanat, ha gondolataim nem mindenkinel talaltak visszhangot, rosszul fogalmaztam.”
  • 60. persona 2010. november 01. 16:53
    „Mignon,
    furcsa, hogy "újságíró" létedre nem hallottál még az étkezési jegyről, pedig azok többsége, amelyeket nálunk forgalmaznak, nemzetközi viszonylatban is használatosak.
    Nem hallottál pl. a Ch?que Déjeunerről, amely 3.6 milliárd Euró értékben bocsát ki jegyeket és jelen van 12 európai országban, Németországban is..ráadásul 1964 óta. Nagyon ciki, nem gondolod? :D
    Meg persze a Sodexho Pass, az Accor, a Ticket Restaurant sem az a tipikus Hungarikum..:)”
  • 59. Logaritmus 2010. november 01. 14:22
    „Orbán megint hülyeséget csinál.”
  • 58. mazsolaszolo 2010. november 01. 11:10
    „56: egyetértek. Mindig a fejétől bűzlik a hal. "Lent" csak akkor lesz valami foganatja a változásnak, ha "fent" jó példával járnak elöl - erre is gondolni kéne, amikor valaki honatyaként vagy honanyaként ül be a székbe. Lehet hogy minden igazi változás alul és belül kezdődik, de a példamutatás nagyon sokat jelent, mert a legjobb nevelőértékű.

    Azt én sem hiszem, hogy Orbán vagy bármelyik hasonló idióta képes volna arra, hogy jó példával járjon elöl. Akár bal, akár jobboldai. Nagyon kevés a kivétel közöttük. Mind a maga zsebét akarja először megtömni, bármilyen áron, és addig, amíg lehet.”
  • 57. mazsolaszolo 2010. november 01. 11:05
    „"Az írásodból kellett rájöjjek, hogy a külföldi országok miért ítélik el Magyarországot, nos mert ilyen magukat Magyarnak valló senkiházik mint amilyen te is vagy élősködik rajtuk."

    Mignon lehet, hogy ostoba, vagy a beszólása sértő, mert bunkózik, de te sem vagy sokkal különb, aki nagy pofával elítélsz valamit - és általánosságban kiterjeszted minden külföldön élő magyarra - amiről nagyjából fogalmad sincsen, mert nem látod a fától az erdőt és nem látod a viszonylatokat.

    Én jó ideje külföldön élek, és nagyon jól látom, hogy ha elítélik, akkor miért ítélik el Magyarországot és a hülye magyarokat - teljesen mindegy, hogy hol bunkóak -: velősen szólva a jó magyar takarósanyis (Németh László Iszony c. darabjának férfi főhőse) és zimmerferis - otthon teljesen elfogadott - mentalitás miatt. És ebben benne van minden, ami kritizálható.

    Sok honfitársam miatt szégyenkezhetnék ottthon éppúgy, ahogyan itt is, mert aki neveletlen és tahó, és változni képtelen, az mindenütt az lesz. Vannak már üdítő kivételek, itt is, meg otthon is, de az a ritkább.
    Szóval: hagyjuk már ezt az irigység és gyűlölet alapú projektálgatást és elítélősdit, előítélet-gyártást. Semmivel sem jobb egy magyar otthon, mint itt, ha belül van vele gáz. Bárhová megy, viszi magával. Aki pedig nem ilyen, az sehol sem ilyen.

    Ennyi volt a kitérő.

    Az étkezési jegyek egységesítése szerintem annyiban jó, amenyiben segít a vele való visszaélést visszaszorítani és megszűntetni.”
  • 56. tom_peris 2010. november 01. 10:54
    „rókus1
    egyetértek.
    viszont a korrupció és csalás felszámolását országunk házában kellene kezdeni... ahhoz meg nem hiszem hogy lenne akarat...”
  • 55. MD2009 2010. november 01. 10:02
    „<moderálva...> Ha tényleg nem itt élsz, akkor foglalkozz a saját problémáiddal, ne ..... bele a mi dolgunkba. Egyébként véleményed lehet, de nem érdekel senkit.”
  • 54. rókus1 2010. november 01. 09:23
    „Mignonra kár a szót pazarolni ,"kisperverz" aki élvezi,hogy vele foglalkoznak és a kommentek szinte csak róla szólnak.direkt "bicskanyitogató" hozzászólásokat ír,hogy vele foglalkozzunk.
    az egységesítéssel max.egyet értek,és az is jó ,hogy csak bizonyos összegig lesz rá azonos adókulcs,így talán vége lesz az akár jutalomként is osztogatott több tízezres,nagy összegű étkezésijegyek szórásának is.
    remélem az üdülési cskkeknél is lesz szigorítás ,mert sajnos sok esetben a rászorultként hozzájutottak, nem üdülni mentek vele,hanem adósságot rendezni ahol azt ezzel is lehetett , vagy mihamarabb készpénzzé tenni ,hogy a számukra szükségeseket megvehessék belőle.persze mindkettő akciónál tetemes vesztesére tettek szert.(hallottam olyat is aki felénél kevesebbért számolta be az adósság rendezésnél ,na és hol ????sajnos kocsmában. a család azt sem tudta ,hogy a papa ilyet kapott.....)
    a mai világban a szigorítás,ellenőrizhetőség csak akarat kérdése és remélem a korrupció és csalás felszámolásában meg lesz az akarat.”
  • 53. online 2010. november 01. 09:20
    „moderálva”
  • 52. utazó81 2010. november 01. 06:59
    „Nem kell reagálni Mignon írásaira. <moderálva> Szégyellje magát,hogy így lenézi a honfitársait.Nem kell elhinni,hogy újságíró.”
  • 51. Egyolvasó 2010. november 01. 06:47
    „49. Mignon 2010.11.01. 01:42
    Összefoglalva az elhangzottakat:

    Ha nekem valahol "etkezesi jegy"-gyel kellene fizetnem.

    -en, elsüllyednek a szegyentöl,
    -aki jeggyel fizet, az csoro,
    -nincsen penze csak pofaja,
    -IKV berlakasban lakik, amit összeszarik.

    Ez a velemenyem.

    Az írásodból kellett rájöjjek, hogy a külföldi országok miért ítélik el Magyarországot, nos mert ilyen magukat Magyarnak valló senkiházik mint amilyen te is vagy élősködik rajtuk.”
  • 50. keresztény 2010. november 01. 04:47
    „Kezdheted a süllyedést Mignon! Az étkezési jegy nem azonos a háború körüli élelmiszerjeggyel, amit az élelmiszerhiány miatt osztottak az embereknek! A szégyen egyébként sem az ha valaki szegény, nagyobb szégyen ha valaki öntelt és gúnyolódik. Egyébként a régi mondás szerint aki dicsekszik, annak adni kell :)”
  • 49. Mignon 2010. november 01. 01:42
    „Összefoglalva az elhangzottakat:

    Ha nekem valahol "etkezesi jegy"-gyel kellene fizetnem.

    -en, elsüllyednek a szegyentöl,
    -aki jeggyel fizet, az csoro,
    -nincsen penze csak pofaja,
    -IKV berlakasban lakik, amit összeszarik.

    Ez a velemenyem.”
  • 48. tom_peris 2010. október 31. 23:07
    „le is ugrok a közli cukrászdába (ha még nyitva van) és veszek egy minyont... ebédcsekkre... és még borravalót is adok... étkezési jegyből... LOL”
  • 47. tom_peris 2010. október 31. 23:05
    „ez a forum jelen formátumában most tényleg szánalmas... körbenézek és azt hiszem hogy egy cukrászdában járok...”
  • 46. Mignon 2010. október 31. 22:56
    „A sogornöm irto jo magyar nyelvtanbol.”
  • 45. dbd 2010. október 31. 22:45
    „Ékezetekkel,mondatvégi írásjelekkel nem foglalkozott valaki a szűkebb családi körben?”
  • 44. Mignon 2010. október 31. 22:24
    „Nagybatyamnak, apam testverenek soha nem volt "etkezesi jegy"-e.

    A Szent Istvan teri kocsmakban, az 1930-as evekben, tablaval a nyakaban
    gombostüket es tüzkövet arult...
    (szoval, olyan hasznos dolgokat)

    Kesöbb, profilt valtott.
    Leggömböket arult az ujszegedi Vidamparkban.

    Lehet, töle örököltem az ujsagiras szeretet.”
63 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb gátat építenek Kolontárnál

Egy újabb, mintegy másfél kilométer hosszú védőgátat építenek Kolontárnál, az egy hónappal ezelőtt… Tovább olvasom