Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Olajáremeléssel fenyeget Irán

Irán vasárnap az „olajfegyver” bevetésével fenyegetőzött, ha „támadás éri az atomprogramjával kapcsolatos érdekeit”, és újból elutasította az urándúsítás felfüggesztését mint a tárgyalások újrafelvételének az előfeltételét. Irán eddig elutasította az urándúsítás felfüggesztését, és a Nyugat nem rejtette véka alá, hogy a perzsa állam szankciókra számíthat, ha kitart szándéka mellett. A miniszter ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy „szankciók esetén az olajár legkevesebb 100 dollárra fog felszökni”. Irán a világ negyedik legnagyobb kőolajtermelő országa, és a Kőolajexportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül a második legnagyobb exportőr.

Földrengés Indonéziában

A Richter-skála szerint 5,9-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap hajnalban az indonéziai Celebesz- (Sulawesi-) szigetet a jakartai szeizmológiai ügynökség jelentése szerint, de az elemi csapás nem követelt áldozatokat, és nem okozott károkat.

Százezrek áradatával riogatnak

„ Román és bolgár cigányok százezreinek Ausztriába özönlésével” riogatja Ausztria közvéleményét Hans-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője. A bécsi napilap beszámolója szerint Strache kongresszusi beszédében arra hivatkozott, hogy Ausztria mágnesként vonzza a menedékjoggal visszaélni akarókat, Bulgária és Románia EU-taggá válása pedig azzal fenyeget, hogy „cigányok száz-

ezrei” várják a pillanatot, amikor majd Ausztriába tódulhatnak.

Tizenkét áldozatot szedett a romániai áradás

Tizenkettőre emelkedett szombatra a romániai áradások halálos áldozatainak száma, további három embert pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. Beszterce-Naszód megyében szombatra virradóan újabb félszáz házat öntött el a víz a Cibles-völgyi áradás következtében. A megyében néhány nappal korábban kiköltöztetett négyszáz ember közül száz még mindig nem térhetett vissza otthonába. A fertőző betegségek terjedése elleni védekezésül a lakosságot beoltják az erdélyi Beszterce-Naszódban. A hatóságok szombaton újabb áradásokra figyelmeztették az egész ország lakosságát, mert a következő napokban újabb heves esőzések várhatók. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragédia a sárospataki csládi napon

Tragikus véget ért egy családi nap Sárospatakon. A rendezvényt egy helyi cég szervezte a Bodrog… Tovább olvasom