Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Olajszennyeződés miatt csápos kutakat zártak le a Dunánál

Olajszennyeződés került a Dunába Esztergom és a táti Duna-ág között. A vízügyi szakemberek szerint nem érint nagy területet az olajfolt, de biztonsági okokból lezártak néhány, a lakossági vízellátásban is résztvevő, úgynevezett csápos kutat a Prímás-szigetnél. Vízkorlátozás nincs, a szennyeződést pénteken és szombaton várhatóan el tudják távolítani a szakemberek.
Janák Emil, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy egy kisebb területen terjedt szét a Duna vizének felszínén, filmréteg szerűen az olaj. Biztonsági okokból lezárták a Prímás szigeten lévő egyes csápos kutakat, de valójában ezek a kutak, illetve a vízellátás nincs veszélyben. A tervek szerint a helyszínen dolgozó szakemberek szombaton már be tudják fejezni a kárelhárítást. A víz felszínéről úgynevezett olajhurkával húzzák le a szennyező anyagot.

Egyelőre vizsgálják, honnan érkezett a szennyeződés. A táti Duna-ágban egy cég kotrást végez, a vízi terület rehabilitációs munkáit végzik, engedéllyel. Azt is megvizsgálják, majd, hogy nem a munkálatok közben került-e az olaj a vízbe. A Dunába került szennyező anyag egyébként mennyiségre kicsi, a becslések szerint néhány tíz liter lehet, de mivel nagyon vékony rétegben van a felszínen, így a mennyiséghez képest nagy területen tudott szétterjedni, de még ez a terület sem jelentős. A kárelhárítási munkár elkezdődtek - mondta Janák Emil.

Olvasóink írták

  • 2. flexsnake 2009. március 27. 18:42
    „a duna egyik szakaszán a benzol a határérték 16szorosa valamint cián is található benne. Hála egy magyar szolgáltatónak :) Még!”
  • 1. waterbear 2009. március 27. 14:41
    „Lehet, hogy gy történt:

    Jockey Dallasból importált 10 liter olajat, hogy az itteni környezetvédelmi cége megtisztíthassa a Dunát pár millióért, és természetesen még az áradás előtt kelljen neki fertőtleníteni az árterülete, persze az Önkormányzatok költségére:-))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vietnámi nő karmolta össze a pénzügyőrt

Pénzügyőrökre támadt egy vietnámi nő a józsefvárosi piacon. Az egyenruhások a héten tartottak… Tovább olvasom