Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Olympia a színházban

A Soproni Tavaszi Napok keretében tűzte műsorára a Petőfi Színház Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát. A darabot a Jászai Mari-díjas, érdemes művész Csiszár Imre állította színpadra, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntettek. A vígjátékot ma este hét órakor láthatjuk.
Molnár Ferenc a könnyed szellemesség, a bravúros „szövegelés” világhírű mestere, a húszas évektől kezdődően ideje nagy részét külföldi fürdőhelyeken töltötte. Ha az ember ilyen helyeken kúráltatja magát, óhatatlanul szem- és fültanúja lesz a legkülönfélébb pletykáknak, történetfoszlányoknak, uram bocsá’ „kisjeleneteknek”. Ezekből aztán, ha a vendég éppen egy veretes író, mint Molnár Ferenc, ne csodálkozzunk azon, hogy 1928-ban el is készül az Olympia című szalonvígjátéka, amit még ugyanebben az évben a Magyar Színházban mutatnak be, fergeteges sikerrel. Ám az eddigi leghíresebb előadás mégsem ez, hanem az 1965-ben rendezett Madách színházi bemutató, amikor Darvas Lili (a szerző felesége) játszotta Eugénia hercegnő szerepét.
A darab egy monarchiabeli fürdővárosban, talán éppen Karlsbadban (ahol az író sok időt eltöltött) játszódik. A gőgös Olympia hercegnő találkozik a szerelemmel. Ebből a harcból csak egy valaki kerülhet ki győztesen. A huszárkapitány vagy a hercegnő?
A szereposztás parádés! Olympiát a már Amerikában is filmet forgatott (Könnyek völgye című pszichotriller) Gubás Gabi alakítja, Linát, a gonosz pletykafészket Hűvösvölgyi Ildikó, aki boldogan mesél arról az óriási érzéséről, amit ez a szerepe jelent most neki. Molnár Ferencet Shakespeare-hez hasonlítja. Úgy véli, legalább olyan magas ívű feladat ebben a darabban jól teljesíteni, mint a nagy klasszikus színpadi műveiben, hiszen olyan szellemesen, „pörgősen”, ugyanakkor keményen, pontosan fricskázva, jól megnevettetve tárja elénk a szerelem időnként pattanásos arcát, ahogyan csak a legnagyobbak tudják. Hűvösvölgyi Ildikó szívből örül, hogy olyan kollégákkal játszhat együtt, mint Tóth Judit (a tábornok felesége), vagy Nemcsák Károly (a huszárkapitány). Szacsvay László mint tábornok, Konrád Antal mint csendőr alezredes, Kovács István pedig mint Albert lesznek jelen a darabban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelné vagy csökkentené a nyugdíjkorhatárt?

Tovább olvasom