Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Orbán: 600 milliárd forintnyi önkormányzati adósságot vállal át az állam

Újra napirenden volt az önkormányzatok adósságrendezése a kormány keddi ülésén, ahol 600 milliárd forintnyi adósság átvállalását hagyták jóvá. Budapesttel, ahol 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, a tervek szerint március 8-án állapodik meg a kabinet egy nagyobb együttműködési csomagról - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett, hogy az ötezernél kisebb lélekszámú települések konszolidációját már befejezték, most az ötezer lelkesnél nagyobbakét kellett rendezni. Tájékoztatása szerint az átvállalt adósság összesen 600 milliárd forintot tesz ki, a mértéke pedig a legjobb pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok esetében az adósság 40, a legrosszabb helyzetben lévőknél pedig 70 százaléka.

A fővárosban 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, de itt van néhány részletkérdés. A tervek szerint így március 8-án állapodnak meg Budapesttel egy nagyobb együttműködési csomagról - közölte Orbán Viktor, aki jelezte azt is, hogy körülbelül egytucatnyi olyan település maradt, ahol még vannak nyitott kérdések.
Mint fogalmazott, nem emlékszik egy olyan pillanatra sem, amikor a helyhatóságoktól ekkora adósságot vállalt volna át a központi kormányzat.

Azonban "nemcsak adósságot vállaltunk át tőlük, hanem ők közben elfogadták azokat a szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az önkormányzatok még egyszer úgy eladósodjanak, ahogy ez történt az elmúlt húsz évben. (...) Mi átvettük az adósságot, ők pedig elfogadtak sokkal szigorúbb pénzügyi szabályokat" - hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, hogy az önkormányzatok mellett több más területen is zajlik az adósság újjászervezése.

Magyarország gondjai abból adódnak - hívta fel a figyelmet -, hogy az államadósság még mindig 77-78 százalékon áll. "Mi nem akarunk felülni annak a kísértésnek, amely azt akarja elhitetni számos európai országban az emberekkel, hogy az államadósság növelése árán lehetne vagy szabadna gazdasági növekedést gerjeszteni" - erősítette meg álláspontját a kormányfő, aki rögzítve, hogy a kormány csökkenő államadósság mellett akar növekedést elérni.

Olvasóink írták

  • 2. maci53 2013. március 08. 12:20
    „Addig amíg valakinek elnem borul az agya,és bankárt függszt a földtől 2 cm-re addig itt nem lesz semmi.”
  • 1. igazságkereső 2013. február 27. 15:52
    „Azt is jó lenne megtudni, hogy a Bajnai Gordon által egykor a bankoknak engedélyezett egyoldalú szerződésmódosítás miatt megduplázott hitelek ("devizát nem is látott "devizahitelek"!!) fizethetetlensége miatt ki konszolidálja a kétoldalúan aláírt szerződésben foglalt eredeti összegre?! Mert itt most nem arról szól a történet, hogy nem akarjuk a felvett hitelt visszafizetni, "csupán" a magyarországi bankok indexálásái trükkjei miatt megduplázott havi törlesztőrészletek miatt kerültünk rettentően nehéz helyzetbe! Az eredeti havi törlesztőrészletek különösebb nehézségek nélkül fizethetőek voltak, persze már akinek volt és van folyamatos jövedelme!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdő: a pápaválasztáskor a nemzetiségnél fontosabb a személyiség

Erdő Péter a Vatikánba utazása előtt adott interjút. Tovább olvasom