Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Orbán a győzelemről és annak erejéről beszélt

Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot - így értékelte a vasárnapi európai parlamenti választás eredményét Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke szerint Magyarország azt követeli a szocialistáktól, hogy vonják le végre a konzekvenciákat és ne álljanak többé a változás útjába.

A Fidesz elnökét, valamint a Fidesz-KDNP 14 bejutott képviselőjét vastapssal fogadták a pártszövetség budapesti eredményvárójában összegyűlt vendégek. Orbán Viktor feltette a kérdést, mire jó ez a győzelem, mire elég ennyi ember akarata, majd azt mondta: Magyarország polgárai döntöttek, nem mehetnek úgy a dolgok tovább, ahogy eddig. Magyarország eldöntötte és ki is fejezte, hogy talpra akar állni. A Fidesz elnöke kijelentette: "Magyarország azt követeli a Magyar Szocialista Párttól, hogy többé ne gátolják az országot a talpraállásban, azt követeli Magyarország a szocialistáktól, hogy vonják le végre konzekvenciákat, azt követeli Magyarország a szocialistáktól, hogy ne álljanak többé a változás útjába". Hozzátette: ez a győzelem olyan tény, amelynek az igazi jelentőségét még nem tudják felmérni, de az biztos - folytatta -, hogy "ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot". Hangsúlyozta azt is, hogy az ünneplés mellett az a dolguk, hogy ezt a győzelmet ugyanolyan alázattal viseljék, mint korábban a választási vereségeket.

A pártelnök szerint a választási eredmény arról beszél, hogy Magyarország felemelte a hangját, és kimondta: változást akar. Az 56 százalékot meghaladó Fidesz-KDNP-győzelmet úgy értékelte: "ez mindannyiunk számára felemelő élmény", hiszen sok válság gyötri ma a magyarokat, de mindennek ellenére olyan egyetértés és egység mutatkozott, amelyre korábban soha nem volt példa. Szerinte a magyar emberek, a családok, idősek, fiatalok, munkavállalók, munkaadók, művészek, sportolók egyszerre szólaltak meg, és mondták ki, hogy új irányt akarnak nyitni, és le akarják zárni a régit, mert az csak kudarcot okozott, gátakat épített és bizonytalanságot hozott az életükben.

Reménytelenség helyett a magyar emberek reménykedni akarnak, azt akarják, hogy legyen munkájuk, abból tisztességesen meg lehessen élni, kiszámítható legyen a jövőjük, rendet és biztonságot akarnak, valamint felelős és elszámoltatható vezetőket szeretnének látni Magyarország élén - fogalmazott. Orbán Viktor köszönetet mondott a szavazóknak, különösen azoknak, akik a változásra és az új irányra szavaztak, valamint megköszönte a munkát a Fidesz-KDNP aktivistáinak is. Mint mondta, sok-sok ezer-tízezer ember dolgozott azon, hogy ez a "fantasztikus eredmény" megszületessen. Azt üzente nekik, hogy nem dolgoztak hiába, "csak figyeljék meg, hány párt fog majd elemezni, magyarázni, értelmezni, spekulálni". "Egyetlen párt van Magyarországon, amelynek nem kell értelmezni, spekulálni, magyarázni, mert az eredmény magáért beszél" - tette hozzá a Fidesz elnöke, aki szerint a több mint 56 százalékos győzelem, és az, hogy 40 százalékot vertek a másodikra, példátlan a magyar politikatörténetben. Orbán Viktor beszéde elején gratulált minden magyarországi és határon túl megválasztott magyar képviselőnek is, "akik a kárpát-medencei magyarság képviseletében Brüsszelbe mennek". A határon túli magyarok szép és erős képviselettel rendelkeznek, a magyaroknak lesz szavuk Európában - tette hozzá. Azt is mondta, hogy az Európai Néppárt hatalmas előretörést mutatott a választáson, az európai választások rekordját pedig már Magyarország tartja, hiszen 20 éve 51 százalékot kapott a brit konzervatív párt, most azonban ezt túlszárnyalta a Fidesz-KDNP. Orbán Viktortól sajtónyilatkozata után nem lehetett kérdezni. A pártelnök beszéde előtt Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP listavezetője közölte az eredményt, amelyet óriási tapssal fogadtak a jelenlévők, legalább olyan naggyal, mint azt, hogy az SZDSZ viszont nem jutott be az európai parlamentbe. A listavezető az eredményt egy angol közmondással kommentálta: "győzelem ellen nincs érv, vereség ellen nincs kifogás". Schmitt Pál a színpadra hívta mind a 14 bejutott képviselőt, és azt mondta: büszke arra, hogy ilyen nagyszerű csapatuk van. Legjobb tudásuk szerint a nemzet - a tízmillió, illetve a tizenötmillió millió magyar - érdekeit szolgálják majd, és minden szakterületen van képviselőjük. A Sas Centerben tartott eredményváróban sok vendég és Fidesz-politikus követte figyelemmel Orbán Viktor sajtónyilatkozatát, a bazilika előtti Szent István téren pedig kivetítőn nézhették az érdeklődők a Fidesz elnökének beszédét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Progresszív Intézet: A jobboldali politikában lesz változás

Elsősorban a jobboldali pártok politikájában várható változás az EP-választások után - mondta… Tovább olvasom