Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Orbán: a közszolgálati egyetem jó példa a kormány államépítési törekvéseire

Orbán Viktor úgy vélte, a kormány megfeszített tempójú, új alkotmányos és államrendet kialakító munkájának köszönhetően Magyarország ma jobban teljesít az európai válság kezelésében, mint Nyugat-Európa
A miniszterelnök szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) alapítása kiválóan példázza a kormányzat államépítési törekvéseit, amelyek alapelve az, hogy csak az erős államszervezettel rendelkező nemzetek lehetnek erős haza birtokosai.

Orbán Viktor ezt hétfőn Budapesten, az egyetem tanévnyitó ünnepségén mondta, kifejtve, hogy a XX. század közepére elbukott a nemzeti liberális állam- és nemzetépítési vállalkozás, amelynek helyébe szégyenteljes, embertelen, barbár kísérletek léptek. Világossá vált, hogy faji vagy osztályalapra nem lehet felépíteni egy civilizált, szabad és emberséges államrendet - magyarázta.

Ugyanakkor a kommunizmus utáni húsz év államépítési kísérlete is - minden erőfeszítés ellenére - zavaros maradt, mert "vergődött a posztkommunista indíttatású kísérletek és a polgári államépítés nekibuzdulásai között" - folytatta. Az eredmény egy zavaros és bizonytalan korszak lett: "zavaros és bizonytalan államrend és politikai rendszer a maga kiszámíthatatlan jogrendjével, láthatatlan alkotmányával, az európai gazdasági válság teher- és szakítópróbáját kiállni képtelen Magyarországgal" - jellemezte a kormányfő a rendszerváltás utáni húsz évet.

Véleménye szerint ez a magyarázat arra a nehezen érthető tényre, hogy 22 évnek kellett eltelnie a rendszerváltás óta ahhoz, hogy létrejöjjön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol egységes rendszerben képzik a közszolgálat legfontosabb területeire a szakembereket. Beszédében sürgette egyúttal, hogy a közigazgatásban dolgozóknak kiszámítható, rugalmas életpályamodellt teremtsenek, amely az érdem szerinti előrejutáson alapul.

"Azt akarjuk, hogy az új egyetem a hallgatói számára erős identitást, korszerű szaktudást és motivációt adjon, hogy a későbbiekben is majd magyar fiatalok ezrei döntsenek a haza szolgálata mellett" - mondta a miniszterelnök, a hallgatókhoz szólva pedig úgy fogalmazott: az ő odaadásuk, szorgalmuk, tisztességük és tudásuk nélkül az új magyar államszervezet csupán egy "üzemanyag nélküli gépezet, vérkeringés nélküli test".

Orbán Viktor úgy vélte, a kormány megfeszített tempójú, új alkotmányos és államrendet kialakító munkájának köszönhetően Magyarország ma jobban teljesít az európai válság kezelésében, mint Nyugat-Európa. "Hezitálás és elodázás helyett megtaláltuk a saját kivezető utunkat: mi, magyarok együtt helyreállítottuk a közrendet, a válság előtti szintre szorítottuk vissza a munkanélküliséget, csökkentjük az államadósságot és a hiányt, elindítottuk a munkahelyvédelmi akcióinkat, és lehetségessé vált, hogy segély helyett ismét a munkából lehessen megélni" - sorolta, hangsúlyozva, hogy kormánya olyan alapokat akar lerakni, amelyek hosszú távra biztosítják a szabad élet és a tisztességes megélhetés feltételeit a kárpát-medencei magyarságnak.

Az Orczy parkban lévő egykori Ludovika Akadémia épületénél - az NKE leendő campusánál - elmondott beszédében a miniszterelnök kitért arra is, hogy a majdani új campusszal nem pusztán egy oktatási intézmény létrehozásáról van szó, hanem a rendszerváltozás utáni időszak egyik legnagyobb városfejlesztési beruházásáról is, amely egyaránt hasznos az országnak, Budapestnek és Józsefvárosnak. Mint mondta, a főváros utoljára 1998-2002 között - az első Orbán-kormány idején - kezdett hasonló vállalkozásba: akkor hozták létre például a Millenárist, a Nemzeti Színházat, és kezdték építeni a Művészetek Palotáját.

"A felívelő évek után azonban a főváros olyan lett, mint egy elhanyagolt kert, ahol egymást érik a vakondtúrások, márpedig Magyarország megújulása aligha lehet sikeres a főváros megújulása nélkül. Ezért komoly és figyelemre méltó tény, hogy Magyarországnak immár ismét van elég ereje ahhoz, hogy folytassa Budapest fejlesztését" - fejtette ki Orbán Viktor, megjegyezve, hogy Józsefvárosban egy egész városrész fellendítésére vállalkoznak, a kerületben lévő, újjászülető Orczy park pedig a látogatók szélesebb köre előtt is megnyílik majd.

Patyi András rektor beszédében azt mondta, ez az évnyitó több mint egy esemény, hiszen az egyetem első önálló tanévét nyitják most meg. A mai nap jelképes egyetemi honfoglalás - fogalmazott, hozzátéve, hogy az a katonatiszti bajtársi szellem, amely a ludovikásokat jellemezte, minden oktatót, hallgatót áthat majd.

A tanévnyitón - amelyen több kormánytag és állami vezető is részt vett - a hőség miatt tucat számra lettek rosszul a hallgatók, akiket a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen elláttak.

A jelenleg még a főváros több pontján működő NKE január 1-jével jött létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar átalakulásával. Az intézmény nagy részének az egykori Ludovika-campusra - a XIX. században és a XX. század első felében működő katonai felsőoktatási intézmény ma nagyrészt üres területére - költöztetése első ütemét a 2012-2015 közötti időszakra határozta meg a kabinet.

Olvasóink írták

  • 20. Queenmargareth 2012. szeptember 03. 22:32
    „na, kipihente magát akksi feltöltve, készüljünk október 6-ra.
    sling:a vidéki hullik ki szerinted a sorból, vagy a vidéki sötét?Mert látom ostoba már megvolt mára.
    nos vidék...:)Budapest mondja, hogy vidék.Mi vagyunk a vidék, te édes:)”
  • 19. sling 2012. szeptember 03. 19:24
    „16. joy 2012.09.03. 17:38

    Ha lettél volna katona, tudod hogy mit kell csinálni egy elájult emberrel, vagy a menetelés közben kidőlt katonával.
    sötétség
    vidékiek...”
  • 18. macs 2012. szeptember 03. 19:09
    „14. valakilajos2,
    Közszolgálati Egyetemről van szó, a következő karokkal:
    Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
    Közigazgatás-tudományi Kar
    Rendészettudományi Kar.
    Nem csak katonákat, de a közigazgatás számára civileket is képezni fognak.”
  • 17. dondongó 2012. szeptember 03. 19:08
    „15. sling 2012.09.03. 17:19
    Alsóbivalyb@sznádról érdekes a vidékizés. Nehogy a kolbászt kösd fel nyakkendő helyett.:-)”
  • 16. joy 2012. szeptember 03. 17:38
    „Az Indavideon néztem.
    Döbbenetes volt látni, hogy öfenesége zavartalanul végigmondja beszédét, és semmit nem törődik azzal, hogy előtte hullanak az emberek!”
  • 15. sling 2012. szeptember 03. 17:19
    „11. Logaritmus 2012.09.03. 15:48

    azt miben égés, te ostoba vidéki?”
  • 14. valakilajos2 2012. szeptember 03. 17:19
    „ilyen rendvédelmisek kellenek!!! más is áll a hőségben, ezek az erős fiatalemberek meg eldőlnek. vicces.”
  • 13. macs 2012. szeptember 03. 16:14
    „12. geza,
    hát ez nem jött össze, pedig lehetett reménykedni, hiszen a Magna itt van a szomszédban, Gratzban. Jó lett volna. A lengyelek amúgy nagyon jól muzsikálnak.”
  • 12. geza 2012. szeptember 03. 16:01
    „A kanadai autóipari beszállító, a Magna úgy döntött, a varsói FSO Zeran nevű személygépkocsi gyárban fog Miniket és Infinitiket gyártani - számolt be a Dziennik Gazeta Prawna nevű lengyel lapra hivatkozva a portfolio.hu. Ez egyúttal azt jelenti, hogy Ausztria és Magyarország alulmaradt a beruházásért folytatott versenyben. A lengyel lap értesülései szerint a cég már megállapodott az ukrán AwtoZAZ-zal, a gyár tulajdonosával.

    A Magna által eszközölt beruházás értéke 1 milliárd zlotyt tesz ki. A gyártás beindítása két szakaszban valósul meg, először a kapacitás 60 000 darabra rúghat, ami egészen 200 000-re emelkedhet. Kezdetben az üzem 2-3 ezer, majd a teljes kapacitás elérésekor 7-8 ezer főt foglalkoztathat.”
  • 11. Logaritmus 2012. szeptember 03. 15:48
    „Jó példa tényleg csak éppen ez is egy nagy beégés a jobboldali Fidesznek:

    http://index.hu/belfold/2012/09/03/kidolt_hallgatokkal_nyitott_a_kozszolgalati_egyetem/”
  • 10. DMagóg 2012. szeptember 03. 15:35
    „Megmodta: "Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok!" Az egyik rosszabb, mint a másik!”
  • 9. zehn 2012. szeptember 03. 15:05
    „Viktor! Elég volt, hiteltelenné váltál, húzz el a.....ba!!!!!”
  • 8. kalkutta 2012. szeptember 03. 15:00
    „Előre a horthysta államszerkezet kiépítéséért!”
  • 7. azigazitrebitsch 2012. szeptember 03. 14:29
    „Ilyen képsorok láttán elgondolkozok,hogy ennek a jóembernek nincs annyi esze,hogy félbeszakítsa azt nagyon fontos sablonszöveget és odaszóljon valami főokosnak, hogy,EMBEREK! ADJANAK MÁR VIZET EZEKNEK A SZERENCSÉTLENEKNEK !!

    http://index.hu/video/2012/09/03/rendorok_es_katonak_doltek_ki_orban_beszede_alatt/
    Jól mondják,gumicsizmás suttyó ez.”
  • 6. deszkás 2012. szeptember 03. 14:12
    „A hatalom szilárd lesz.”
  • 5. macs 2012. szeptember 03. 13:57
    „A Ludovika épületét és a hozzátartozó egykori Lovarda épületét 198 millió forintból, Uniós támogatással alakították át a Magyar Természettudományi Múzeum céljára. Most a Múzeum mehet a levesbe?
    Az Orczy kert most is látogatható.”
  • 4. roxper 2012. szeptember 03. 13:30
    „Micsoda válságkezelés van itt kérem, a beruházások még a tragikus tavalyihoz képest is -5%-ban, rekord inflációnk van, csak az élelmiszerek árában van 1x%-os infláció, munkanélküliség folyamatosan nő, az emberek lejjebb csúsznak, talán egyetlen pozitívumot tud felmutatni, hogy az elmúlt hónap közepén érvényes 275 Ft-os euro árfolyam mellett az államadósság 79% körül van, igaz ehhez elvertek 3000 mrd mnyp-t a semmire, meg kinyírták a bankokat! És milyen jó lesz nekünk jövő tavasszal, amikor kinevezik a saját mutyi emberüket az mnb élére és még megszabadítják az országot a devizatartaléktól is... :(”
  • 3. gubanc 2012. szeptember 03. 13:21
    „Erkölcsi példa a haza becsületének eladása egy tál lencséért. Viktor gratulálok!”
  • 2. DMagóg 2012. szeptember 03. 13:16
    „"... a hőség miatt tucat számra lettek rosszul a hallgatók ..."
    A hőség miatt? Nem a szónok miatt, aki a hőség miatt ...

    "... erős államszervezettel rendelkező nemzetek lehetnek erős haza birtokosai."
    A diktatórikus hatalomra berendezkedők. Nincs is ezzel semmi gond, csak kérdés, hogy mire használják az erős államszervezetet, mert mint tudjuk, az egyik legerősebb államszervezetünk a Rákosi érában működött.”
  • 1. geza 2012. szeptember 03. 12:45
    „Közszolga és közmunka= más munkalehetőség nem nagyon "képződik" az országban
    Bár aki itthon marad annak talán jó lesz (nyugdíjasok, közmunkán tengődő rabszolgák, közszolgák akik a "hatalmat" védik fenntartják a rendet...). El innen el..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: sok iskolában nincsenek meg a feltételek a mindennapos testneveléshez

Nyílt levéllel fordult az ellenzéki LMP az emberi erőforrások miniszteréhez az ügyben, hogy szerinte… Tovább olvasom