Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Orbán: az aratás éve az idei

Jó remény van arra, hogy az elmúlt 3 év munkája eredményeként lépésről lépésre előbbre jut az ország - mondta a kormányfő

Orbán: az aratás éve az idei

Az aratás évének nevezte az idei esztendőt Orbán Viktor miniszterelnök Zircen, utalva egyebek mellett a szerdán közzétett GDP-adatokra.

"Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is, csak arra van szükség, hogy támogassuk egymást" - mondta a kormányfő a felújított ciszterci apátság átadási ünnepségén részt vevők előtt, emlékeztetve: a magyar gazdaságban az idei első negyedév végén "megjelentek azok a biztató jelek, amelyeket a magyar nyelv gazdasági növekedésnek nevez".

Emellett, bár nem oldódott meg minden gond, de ma már 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a 2010-es választásokkor - közülük 54 ezer roma -, továbbá az inflációnál nagyobb mértékben emelkedik a nyugdíj és a minimálbér - sorolta a miniszterelnök, aki szerint ha kormánya nem építette volna át az országot, az összeomlott volna, adósrabszolgaságba került volna, és továbbra is mások gyarapodtak volna a magyarok munkájából.

Orbán Viktor szavai szerint jó remény van arra, hogy az elmúlt három év munkája eredményeként lépésről lépésre előbbre jut az ország.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó hazai termék az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest, míg az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent.

Orbán: Európa nem lehet hűtlen keresztény gyökereihez

Ha Európa hűtlen lesz keresztény gyökereihez, elfordul hagyományaitól, akkor nem lesz ereje a válság utáni megújuláshoz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a zirci ciszterci apátság felújított épületének átadó ünnepségén, ahol bejelentette: a város arborétuma visszakerül az apátság tulajdonába.

Az egykor méltányos, nagyvonalú Európa, ahol a korábbi értékek homályos emlékképekké váltak, ma gyakran igazságtalan, néha visszaél hatalmával, és azokkal az országokkal szemben elnézőbb, amelyek csendben meghúzódnak a homályban - fogalmazott a kormányfő az apátság díszudvarán tartott ceremónián, amelyen több százan vettek részt.

Magyarországnak azonban nem szabad elfordulnia saját hagyományaitól, mert "mi csak a magunk útján, magyar és keresztény kultúránk értékeire építkezve lehetünk erős ország és sikeres nemzet. A saját megkezdett utunkon érdemes továbbmennünk, a saját felismert igazságainkat kell alkalmazni a saját életünkre" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Kiemelte azt is, hogy vállalni kell a saját úttal járó nehézségeket, az érdekek képviseletével járó vitákat, és sohasem szabad meghátrálni.

Bejelentette egyúttal, hogy a kormány úgy döntött: visszaadja a zirci arborétumot az apátságnak. Beszédében felidézte, a kommunista diktatúra megtiltotta a ciszterci rend működését, arról azonban nem győzhette és nem is győzte meg a rend tagjait, hogy lemondjanak fogadalmukról.

"Magyarország tudja, mi mindent köszönhet a cisztercieknek. A ciszterciek tanító és nevelő munkája az egész országban megbecsülést és elismerést szerzett" - mondta a miniszterelnök, közölve, hogy a kormány örömmel állt az apátság felújításának ügye mellé.

Dékány Sixtus zirci apát az ünnepségen felidézte a rend magyarországi letelepedésének körülményeit, s élő jeleknek nevezte a rendet, amely előre mutat az igazra, a szépre, a jóra. Az apát megköszönte mindazoknak, akik segítették a felújítást és a szerzetesek életét bemutató látogatóközpont létrehozását, valamint Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy jelenlétével megbecsülését fejezte ki a rend jelenléte és munkája iránt.

Ottó Péter (Fidesz-KDNP), Zirc polgármestere köszöntő beszédében visszatekintett a település múltjára, majd kijelentette: történelmi pillanat ez a város életében; soha nem volt ekkora mértékű felújítás, fejlesztés Zirc életében. Az újjászületés, megújulás időszaka ez, amely nemcsak külsőségekben jelenik meg, hanem szellemi téren is - mondta, hozzátéve: az apátság vezetése fiatalodott, nyitott, friss szellemiséggel fogott neki a megújulásnak.

A polgármester Orbán Viktornak egy Zircről szóló kiadványt ajándékozott, Magyarország legmagasabban fekvő településén tett látogatása emlékére.

A zirci apátságot és főteret hétszázmillió forintból újították fel, az apátságban látogatóközpontot is kialakítottak.

A csaknem 600 millió forint európai uniós támogatással, az apátság és az önkormányzat partnerségével megvalósuló projekt keretében létrejött a Ciszterci Apátság Monostori Látogatóközpont, amelyben az 1182-ben alapított apátság nyolcszáz éves múltját és műtárgyait mutatják be.

Emellett látogatási útvonalat alakítottak ki, oktatási és filmvetítő kabinetet hoztak létre, felújították az apátság főhomlokzatát és díszudvari mellékszárnyait, helyreállították a díszudvart, feltárták a középkori kolostor romjait, ajándékboltot, turisztikai információs pontot alakítottak ki, s akadálymentessé tették a komplexumot.

A projektnek köszönhetően a zirci Rákóczi tér is átalakul és megújul: új utakat, parkolókat, sétautakat, díszkutat, térburkolatot építenek, utcabútorokat, új lámpatesteket helyeznek ki.

Olvasóink írták

  • 20. Linka11 2013. május 16. 13:48
    „Közeleg a választás, ezért meg kell villantani a termést, amit ugye le is lehet aratni.Csak az a baj ez az aratás a régi időkre emlékeztet,mikor a földesúr a jobbágynál csak annyit hagyott,hogy ne dögöljön éhen.Biztos vagyok benne Orbánék
    majd a Magyar nép érdemeként győzelemről fognak beszélni, az elmúlt három év dicsőséges csatájában. Az egésznek a szépséghibája, hogy eben a csatában Magyarország sajnos pirruszi győzelmet aratott.”
  • 19. spiler 2013. május 16. 13:41
    „IGY IGAZ ŐK MÁR KASZÁLTAK!!!az emberek meg ŐT fogják elkaszálni”
  • 18. xBen 2013. május 16. 10:57
    „A fidesz és holdudvara már 2010 óta csak arat (vetés nélkül)! Mnyp és járulékainak ellopása, tranzakciós adó, telefonadó, chips adó, ÁFA és jövedéki adók emelése, egykulcsos szja, közgépes megrendelések, ócsai devizagettós lenyúlás, trafik mutyi, stb.
    A zemberek meg elővehetik a 2006-os választási szlogent: "Rosszabbul élünk, mint négy éve!"
    orbán TAKARODJ!”
  • 17. Emberségetavilágnak 2013. május 16. 06:05
    „23 éve tart a betakarítás, akarom mondani eltakarítás, kézről kézre jár a cséphadaró. A passzát is ugyanaz, csak a nótafa változik. A teljes aratóbrigád (az egész, nem csak egyes klikkjei) a végsőkig elhiteltelenedett.
    Bámulom azt a határtalan elbizakodottságot, ahogy emberek meg mernek nyilvánulni. A ringlispil nem röpít örökké, időről időre a székek másokat emelnek magasba.
    Egészen más ott fönn a fergeteges körtánc, mint itt lent a szédült botorkálás.”
  • 16. f.gabriella 2013. május 16. 04:56
    „3 év alatt elég sok embert nyomorítottatok meg ahhoz,hogy most már arassatok.
    Remélem,hogy jövőre elmentek a p......ba!”
  • 15. jozko 2013. május 15. 23:57
    „Aszongya nekem tegnap az egyik kliensem, idős paraszt néni:
    Mindig féltem a fagyos szentektől ....{ Pongrác, Szervác, Bonifác, Orbán...}
    Pongrác, Szuervác, Bonifác elment, meglátom, mit hagy Orbán...május 25. után...
    No de nénikém!
    Nem olvasta a cikket - aratást ígér! :)”
  • 14. Pimpa42 2013. május 15. 23:00
    „Az előző meg a valóságtól elrugaszkodásé, a következő pedig a padlások lesöprésének éve.”
  • 13. imre57 2013. május 15. 21:55
    „Csak azután nehogy orcára esés legyen a nagy 2014-es várakozásból!”
  • 12. roxper 2013. május 15. 21:32
    „Életében nem mondott még igazat, most sem, no comment, említésre sem méltó!”
  • 11. Kraivan 2013. május 15. 19:55
    „Az előző Orbán rezsim során elvetett devizatrükközési törvények most érnek be. 3-400ezer család lakásának "államosítása", rabszolganemzet kinevelése...
    Köszönjük.”
  • 10. TomTaylor 2013. május 15. 19:49
    „"Orbán: az aratás éve az idei"

    És mit lehet aratni?
    - Hát, dohányt!

    Mindeni úgy érti, ahogy akarja.”
  • 9. queenmargareth1 2013. május 15. 19:13
    „az-az, nektek az lesz!”
  • 8. StencilAtya 2013. május 15. 18:41
    „Orbán: az aratás éve az idei

    a fideszes maffiának mindenképp”
  • 7. mazsolaszolo 2013. május 15. 18:34
    „Nem szeretnék én abból a búzából készült kenyérből enni, amit most arat Orbán.”
  • 6. pirosmedence 2013. május 15. 18:32
    „Jóságos ég, ezt a rengeteg hazugságot, csúsztatást, népámító dumát!!! És hát az egyházhoz -no meg a focihoz - változatlanul mázsaszámra önti a kormány a pénzt!!! Úgy hogy: csuhások, most aztán tényleg térdre, imára - hogy valakit idézzek!”
  • 5. szatyi 2013. május 15. 18:31
    „"Orbán: az aratás éve az idei"

    Igen, neki és csókosainak az lett!”
  • 4. Bcsabi75 2013. május 15. 17:57
    „Beszéljenek csak. 2001-ben is azt hitték simán nyernek! Aztán jött Medgyessy Úr és a 2002-es győzelem!

    2013-ban ugyanazt képzelik. És van most egy Bajnai Úr!

    A bizonyítványt meg kiállítják a magyar választópolgárok 2014-ben!!!”
  • 3. core2 2013. május 15. 17:53
    „-Offshore.
    -Trafik.
    -Föld.
    -kutyachip.
    STB...
    Látjuk ti,hogyan aratok!! :-(”
  • 2. core2 2013. május 15. 17:37
    „Lesz még 2014!!
    Választások utána mentek a p.c.ába!..”
  • 1. Commander-V2 2013. május 15. 17:32
    „Vitya, éves szinten még mindig tovább zuhan a gazdaság mióta átvetted a kormányzást, nem kell 3 szerencsés hónap miatt máris örülnöd. Hamar vége lesz a királyságodnak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt-ügy: Lezárult az egyetemi jogorvoslati eljárás

A Semmelweis Egyetem tavaly vonta vissza a volt államfő doktori címét, mivel disszertációja… Tovább olvasom