Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Orbán drágán bérelt géppel utazgat

A mostani hivatalos bakui útra az Orbán-kormány bérelt géppel utazott ki 12 millióért. Bár korábban nem múlt el hét a nélkül, hogy ne kritizálták volna bármilyen ügyben a korábbi kormányt, most láthatjuk, hogy bort isznak, vizet prédikálnak - írja közleményében az MSZP.
Drága bútorokat vesznek, autókat bérelnek, semmi se drága, ha nekik van szükségük rá és most már bérelt repülővel is utaznak, miközben mindenhol azt nyilatkozgatják, hogy olcsóbb államot akarnak megvalósítani. Újabb hazugságmorzsa a Fidesz-KDNP kabátján.

Ma már nem csak az MSZP számára nyilvánvaló, hogy a Fidesz-KDNP kormány hazugságokkal jutott el oda, hogy ma kormányozhat. Legújabb arcátlanságuk, hogy 12 millió forint közpénzt költöttek el arra, hogy bérelt repülőgéppel utaztassák el a stábjukat Bakuba.

Mindeközben arról papolnak, hogy minden téren költségcsökkentésre van szükség. Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a képmutató magatartásával, próbáljon meg nem csak szóban, hanem tettekben is spórolni a közpénzekkel. A jelenlegi tempó és magatartás mellett nem csoda, ha gondjai lesznek a 3,8 százalékos hiánycél tartásával, amit természetesen áttételesen, de a nemzet polgáraival fizettetnek majd meg - áll az MSZP közleményében.

Olvasóink írták

  • 14. lili24 2010. szeptember 17. 14:09
    „Vicces(:
    Hogy védelmezik a roma főnököt.....”
  • 13. achilleus 2010. szeptember 17. 09:34
    „hányinger ez az mszp-s szöveg”
  • 12. szilléri 2010. szeptember 16. 15:06
    „Gy. Ferenc és B. Gordon gyalog ,,utazgatott " elvtársak ?”
  • 11. cyt 2010. szeptember 16. 12:06
    „Tipikus dm-féle magyar nyelvtan. 1 esetből rögtön "utazgat" lett.”
  • 10. tótkomlósi 2010. szeptember 15. 19:33
    „Ez a cikk valyon miért nincs a főoldalra téve?
    Mert a szeretett kedves vezérről szól??????”
  • 9. tótkomlósi 2010. szeptember 15. 19:12
    „én is akarok utazni, én is, én is, én is.........
    Ezt fújta 8 éven át.
    Addig a fidesz pénzéből volt kénytelen utazni.
    De most!!!!!!!!!!!!!!
    A 2/3 mindenre feljogosítja!!!!!!!!
    És meg tudja magyarázni, hogy szükség volt rá!!
    Csak akkor eddig miért is ugatott?????
    Az Én pénzemből utazgat!!!!!!!!
    Én mit csinálhatok az ő pénzével????????
    Max kitörölhetem vele, csak félek, hogy az apró marad csak.......”
  • 8. történész 2010. szeptember 15. 18:58
    „fles2 2

    Kár ez a véleményért mivel Orbán úgy indította a rendszer váltást,hogy felelősségre vonja aki herdálja a pénzt, többek között a külföldi utakat is !!!...herdálta Antal Jóska,Horn Gyula és mondjuk már ki mi kisemberek,hogy herdálja bizony keményen a mostani isten párt is !!!..csak neki szabad és új komcsik vigyáznak rá mint az 50-es években,hogy nehogy megmerd említeni.
    Eltelt egy idő és már látszik,hogy ez sem különb mint a többi. Orbán bírálta Gyurcsányt,hogy hol nyaralt most meg ő nélkül nem kezdődik jelentős külföldi meccs,hogy puttyostól ott ne legyen...egy szarban levő csontvázas szekrényes országból...szerinted ennyi hús még maradt a csontvázakon...”
  • 7. Power 2010. szeptember 15. 16:10
    „Kádár János TU-154 típusú különgépét már évekkel ezelőtt amortizálták. Ez volt a kormánygép. Nem tudtátok?”
  • 6. fles2 2010. szeptember 15. 14:47
    „az MSZP is ugyanezt csinálta nem kell irigykedni.
    Nekem is bántsa az orromat ez a pénz szórás...kellett ez nekünk....”
  • 5. zoolii 2010. szeptember 15. 14:28
    „Na 2/3! Ezt akartátok?”
  • 4. mj52, 2010. szeptember 15. 12:53
    „Fussa a kétharmadból.
    A fityisz nem az volt, amikor mindenbe, ettöl kissebbekbe is ugye.”
  • 3. ukk-mukk-fuck 2010. szeptember 15. 12:35
    „volt gyerekülés a gépen, hogy a vezénylőtábornokúr is tudjon kinézni az ablakon:-)))))”
  • 2. KolompárRómeó 2010. szeptember 15. 12:22
    „Jajjj, de szánalmas a maszop, hogy csak ebbe tud belekötni.”
  • 1. deszkás 2010. szeptember 15. 12:07
    „Az nem létezik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Vodafone lett a befutó

Budapest - A Malév új telekommunikációs partnere a Vodafone lett, az erről szóló szerződést a… Tovább olvasom