Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Orbán: egy éve lehet még Gyurcsánynak kormányfőként

Lapinformációk szerint a Fidesz elnöke a párt frakciója előtt azt mondta, hogy bár Gyurcsány Ferenc kormányfőt jelenleg nem lehet megbuktatni, a kormányfőnek egy éve lehet hátra jelenlegi pozíciójában. Az ellenzéki párt számít arra, hogy a megszorító intézkedések miatt lesznek tüntetések, de nem akar ezek mögé állni.
A Népszabadság értesülése szerint Orbán Viktor pártelnök a Fidesz-frakció pénteki, lakiteleki ülésén úgy vélte: bár jelenleg nem lehet megbuktatni, Gyurcsány Ferencnek körülbelül egy éve maradt a hatalomban.

A napilap úgy tudja: a Fidesz számol azzal, hogy számos demonstráció, sztrájk lesz a megszorító intézkedések miatt, de az ellenzéki párt "sem ezek mögé, sem ezek élére nem akar állni".

Orbán Viktor a képviselőcsoport ülésén a lap szerint azt mondta: az elkövetkező hetek első számú kérdése a 2007-es költségvetés lesz.

Varga Mihály egyébként ezzel kapcsolatban hivatalosan is közölte: a Fidesz számára elfogadhatatlan, hogy a kormány az önkormányzatoktól forrásokat akar elvonni és az otthonteremtési támogatás helyett ingatlanadót akar bevezetni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi nyolcadik lett Portugáliában

Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság… Tovább olvasom