Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 18°C | 33°C Még több cikk.

Orbán: Magyarország jobban teljesít a rendvédelemben is

Az elmúlt 3 évben az ország állampolgárainak nem kellett csalódniuk a rendőrségben, az ugyanis az átalakításokkal alkalmassá vált arra, hogy megvédje az embereket.
Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és a biztonság védelme területén is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.

Az elmúlt három évben az ország állampolgárainak nem kellett csalódniuk a rendőrségben, az ugyanis az átalakításokkal alkalmassá vált arra, hogy megvédje az embereket - mondta a kormányfő, hangsúlyozva, ma már nem kell attól félni, hogy egyenruhába bújtatott félkatonai szervezetek masíroznak az utcákon.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország ma már jobban teljesít a rend- és biztonságvédelem területén is, képes megvédeni magát és polgárait akár a bűnözőkkel, akár a természeti csapásokkal vagy a környezeti katasztrófákkal szemben is. Az elmúlt hónapokban ezt többször is meg lehetett tapasztalni, legutóbb a dunai árvíznél - tette hozzá, majd az árhullámmal szembeni védekezésért külön köszönetet mondott, hiszen "rendőrök, honvédek, tűzoltók, a katasztrófavédelem munkatársai és az önkéntesek együtt álltak helyt a gátakon".

Az egész világ és egész Magyarország láthatta, "mi komolyan gondoljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért" - fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök azt mondta a végzősöknek, hivatásuk a bátrak hivatása, a bátrak pedig nem engedik, hogy félelmeik irányítsák őket. Hozzáfűzte, hogy a rendészeti hivatás a bátorságon kívül felkészültséget, fegyelmet, határozottságot, alázatot és segítőkészséget is követel. "Mától önökön is múlik, hogy olyan országban éljünk, ahol minden becsületes magyar ember biztonságban érezheti magát, biztonságban tudhatja szeretteit, saját értékeit és a közvagyont" - hívta fel az új tisztek figyelmét.

Orbán Viktor végül azt kérte tőlük, ragaszkodjanak állhatatosan az alaptörvényhez, az abból fakadó jogszabályokhoz, hazájukhoz, nemzetükhöz, és legyenek büszkék arra, hogy a rendészettudományi karon végeztek, és ezt a hivatást választották. Kérte azt is, hogy legyenek példamutatók és feddhetetlenek.

A 135 végzett hallgató a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter, illetve a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt. A karról idén 85-en kerülnek a rendőrséghez - ők bűnügyi nyomozói, gazdaságvédelmi nyomozói, igazgatásrendészeti, illetve határrendészeti szakirányon végeztek -, a többi végzős a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.

A tisztavatási ünnepség különlegessége, hogy az idén végzetteké az első olyan évfolyam a rendészettudományi karon, amely teljes egyetemi tanévet töltött el a működését 2012-ben megkezdő Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. béci61 2013. július 01. 08:14
    „Pedig eddig úgy tudtuk: kutyából nem lesz szalonna. Még négy év, és már ez a mondás sem lesz igaz - a kormányzati propaganda szerint...”
  • 20. Varga111 2013. július 01. 00:12
    „Tisztelt Hozzászólók!

    A rendőrség igenis jól teljesít! A BÍRSÁGOLÁST MŰVÉSZI FOKON VÉGZIK.

    A többi meg kit érdekel?”
  • 19. queenmargareth1 2013. június 30. 20:46
    „17. booo 2013.06.30. 17:31 mégis hova???mert most is azért megyünk szavazni, hogy a fidesz ellen szavazzunk, nem azért, mert van valakiért!Mert nincs!”
  • 18. spiler 2013. június 30. 18:33
    „azt nem emlitette,hogy hányan mondtak fel...”
  • 17. booo 2013. június 30. 17:31
    „Kár a hőbörgés! Jövőre jó helyre kell tenni az ikszet és kész!
    Feltéve ha jövőre lesz választás. A törvényeket, körzeteket úgy megkavarják hogy mindent ellehetetlenítenek.”
  • 16. DOOMER 2013. június 30. 17:11
    „én inkább a rendvédelmisek véleményére lennék kíváncsi mint az övére...”
  • 15. DONF 2013. június 30. 16:56
    „Ha a kormányzati ráfordításokhoz nézzük biztosan...Mert évek óta az számít eredménynek, hogy sikerül tartani a 2002-es 2003-es bérszínvonalat, - miközben az árak, a megélhetés...(?)-, az elvárások a többszörését kereső szerencsésebb sorsú országok szerveinek szintjén van, mintha be akarnák bizonyítani nekik, hogy kevesebből is meg lehet ezt csinálni...csak meddig, és milyen szinten???”
  • 14. Zotya100 2013. június 30. 16:35
    „Nóóóórmális???? "Talán jót tenne neki megint 2-3 hét a graz-i klinikán..." --- Nem 2-3 hét, -- sokkal-sokkal több! Bár lehet, az se használna.”
  • 13. smalltown 2013. június 30. 15:53
    „adjanak mar neki a VIP szobat Graz-ban!!!”
  • 12. zehn 2013. június 30. 15:37
    „Ideje lenne már ezt a szégyenteljes hazudozást befejezni és elhúzni a kertek alatt. Hová süllyesztette ezt az országot ez a barom!”
  • 11. JungHeinrich 2013. június 30. 15:19
    „8. Roxy08 2013.06.30. 13:04... Nana te kis ugynok vigyazz! Tudjuk hogy a szefard Reding asszony ugynoke vagy :-DDD”
  • 10. iii888 2013. június 30. 13:36
    „meddig képzeli még viki hogy hazudhat nekünk.mindenki hulyének nézi már.észrevehetné már magát.”
  • 9. spiler 2013. június 30. 13:08
    „ADJA VISSZA AMIT AZ ÖREG RENDVÉDELMISEKTŐL ELLOPOT......Ti JELENLEGI KOLLÉGÁK UGY DOLGOZZATOK,HOGY A POLITIKUSOK CSAK IGÉRNEK,HAZUDNAK,,,,”
  • 8. Roxy08 2013. június 30. 13:04
    „OV a pszichés ráhatással kormányoz.
    Ha sokszor mondja, milyen nagy a jólét, még a hajléktalan is palotában érzi magát a pad alatt.
    Jó a közbiztonság! Sulykolja az emberekbe, holott ennyi rablás, gyilkosság nem tudom mikor volt egymás után, mint napjainkban.
    A közvélemény-kutatás sem hiteles számomra. A számokkal is manipulál, nem hiszem el, hogy 40-50% ism ét a Fideszt részesíti előnyben.
    A rezsicsökkentéssel orrba nyomja a hiszékenyeket, de az nem a többség.
    Szerintem ezekkel a dolgokkal készíti elő a 2014-es - várhatóan - gyanús szavazást.”
  • 7. X_Y 2013. június 30. 12:55
    „A kedves Vezetőnek elgurult a gyógyszere. Talán jót tenne neki megint 2-3 hét a graz-i klinikán...”
  • 6. roxper 2013. június 30. 12:18
    „Csak egy dologban teljesítenek jobban, persze ez is csak az ő szemszögükből tekinthető jobbnak, mégpedig a kiszabott bírságok tekintetében!”
  • 5. MámegintKamu 2013. június 30. 12:05
    „Melyik országról beszélt???”
  • 4. 6664 2013. június 30. 11:57
    „Ez hülye. (Tudom, moderálva...)”
  • 3. pachakuti 2013. június 30. 11:52
    „Két eset lehet O.V. beszéde (kinyilatkozása) megmagyarázására:
    1.) <moderálva>.
    2.) Mint eddig, most is hazudott.”
  • 2. Qllancs 2013. június 30. 11:08
    „Háry János tündérmeséje !

    Erről inkább az Észak-Kelet Magyo. kisfalvaiban élő idősek tudnának mesélni orbánnak !Akiket a cigányok éjjel..nappal rettegésben tarják ! v. akiket nyílt utcán megtámadnak ! v. aki kinyírja a családját ..hetente hírek !
    amíg ekkora a munkanélküliség --óriási a bűnözés is ! lehet, hogy a Bp. XII: Cinege u. nem ismerik..de az országban mindenütt nő a bűnözés ! lásd : Bándi K. , v. a pécsi polgm. lánya ! , v Bp. -Szigeten eltünt több személy! .....
    orbánnak fogalma sincs mi a VVILÁG !! de a többi fütyiszesnek se ! Ezek más bolygón élnek !!!”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pontyokat loptak egy halastóból Zsadánynál

A hat gyanúsítottat a rendőrség szombaton őrizetbe vette. Tovább olvasom