Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Orbán szerint az országnak higgadtan kell kiállnia érdekei mellett

Az Országgyűlés a mai ülésén szavazhat a fegyvertartás szabályainak lazításáról és a tavaly év végi LMP-s demonstráció után büntetőeljárás alá vontak közkegyelméről szóló javaslatokról. A határozathozatalok után a Volánbusz 2003-as reorganizációjának vizsgálata kerül terítékre több, korábban kezdett vita folytatása mellett.
A Jobbik továbbra is a népszavazást tartja az egyetlen elfogadható politikai megoldásnak az európai uniós tagságunkkal kapcsolatban. Elnökük, Vona Gábor hétfőn a parlamentben arról beszélt: ez az unió már egészen más, mint aminek indult. Orbán Viktor válaszában kijelentette: Magyarországnak higgadtan, nyugodtan kell kiállnia saját érdekei mellett.

Az európai uniós tagságunkat firtatta napirend előtti felszólalásában hétfőn Vona Gábor, aki emlékeztetett a Békemenet jelszavára: "Nem leszünk gyarmat". A képviselő felszólalásában említést tett az unió Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásáról, és kijelentette: az Európai Parlamentben szinte kéthetente tartanak "magyarellenes napot".

A politikus - akit a házelnök, Kövér László többször rendreutasított, és arra kért, tartózkodjon attól, hogy kocsmai hangulatot kelt a Házban - azt mondta: a kormány "furcsa szabadságharcot folytat". Szerinte a kabinetnek kellene bebizonyítania, hogy az ország számára kedvező az uniós tagságunk, mert az unió már más, mint aminek indult, 2003-ban az emberek nem erre a közösségre szavaztak a népszavazáson.

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában kijelentette: eddig azt gondolta, hogy a Jobbik támogatja a kormány politikáját azon pénzügyi célok elérésében, amelyek egyrészt az ország érdekét szolgálják, másrészt elvárhatók egy uniós tagállamtól.

Az ország által vívott európai uniós harc éppen erről a kérdésről szól - mondta, hozzátéve: az unió olyan államadósság-csökkentést vár, ami káros lenne a magyarok számára, "ezért nem vagyunk hajlandók azon az úton haladni, amit az unió kívánatosnak tartana".

Mint kifejtette, 2011-ben a költségvetési hiány 3 százalék alatt volt, de a közösség szerint ezt nem jó módszerrel érte el az ország. 2012-ben is így lesz, de az uniónak ez a módszer sem tetszik. 2013-ban már a vita mostani állása szerint a módszer megfelelő lesz az EU számára, azonban a prognózis szerint 3,25 százalékos hiány várható.

A kormány a tehermegosztás jegyében a terheket nem az emberekkel, hanem a nagyvállalatokkal akarja megfizettetni, erről szól az ország és az unió közötti vita - mondta a kormányfő, hozzátéve ugyanakkor, hogy az országnak szüksége van a nemzetközi beruházásokra. "Ezért gyarmatosítás és szövetségkeresés között különbséget kell tenni" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint a gyarmatosítónak csak a piacunk kell, akinek a munkánkra is szüksége van, az a szövetséges.

"Nem tekintjük méltányosnak és elfogadhatónak, hogy azokat büntessék, akik sikereket értek el" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: az országnak higgadtan, nyugodtan ki kell állnia érdekei védelmében, hogy a hiány 3 százalék alatti legyen, és megszüntethető legyen a túlzottdeficit-eljárás.

A miniszterelnök megjegyezte: az Európai Bizottság eljárása szerinte azért sem indokolt, mert a 2004-es csatlakozásunk óta eddig egyik kormány sem csökkentette a hiányt 3 százalék alá.

Korábban

A lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvényváltoztatást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közösen kezdeményezi. Az előterjesztés több könnyítést is tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából. A korábbi tiltás feloldását kezdeményezve engedélyezhetik például a házilagos lőszerszerelést és -újratöltést azoknak, akik eredményesen elvégezték az ehhez szükséges tanfolyamot. A szerelést azonban csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet majd végezni, és csak saját szükségletre.

Az Országgyűlés elfogadott módosító javaslat hiányában ugyancsak ma tarthat zárószavazást arról a kormánypárti javaslatról, amely közkegyelmet adna azoknak, akiket büntetőeljárás alá vontak az LMP tavaly decemberi, a Parlament épülete körüli demonstrációja után. Az érintett ellenzéki képviselők nem értenek egyet az előterjesztéssel, mivel álláspontjuk szerint nem követtek el törvénysértést.

A Ház emellett elfogadhatja a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010-es tapasztalatairól, továbbá az Országos Rádió és Televízió Testület és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010-es tevékenységéről szóló beszámolót is. A képviselők szavazhatnak a külügyi bizottság azon javaslatáról is, amellyel az Országgyűlés azoknak a litván és lengyel civileknek, valamint politikusoknak mondhat köszönetet, akik kiálltak Magyarország mellett a nemzetközi bírálatokkal szemben.

A határozathozatalok után Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azon előterjesztése kerül napirendre, amellyel parlamenti bizottságot hozna létre a Volánbusz 2003-as reorganizációjának vizsgálatára, majd több, korábban tárgyalni kezdett előterjesztés részletes vitájával zárulhat az ülésnap.

Olvasóink írták

  • 2. racionalitás? 2012. március 05. 14:26
    „hát megint ő dumált HÉTVÉGÉN BAROMSÁGOT...VAJON NEM UNJA MÉG...KISKAKAS A SZEMÉTDOMBON EFFEKTUS...ENNYIRE TETSZIK NEKI????”
  • 1. spiler 2012. március 05. 14:18
    „megtört a fiatalos lendület,öregszünk,öregszünk,,,,,,,,,vagy nem szeretjük a sallert”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a köztársasági eszmét számolná fel a Károlyi-szobor eltávolítása

Az MSZP tiltakozik a budapesti, Kossuth Lajos téri Károlyi Mihály-szobor esetleges eltávolítása, s… Tovább olvasom