Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Orbán: Törökország sikere biztatás Magyarországnak

A tárgyalások napirendjén szerepel a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése, mindenekelőtt ipari, mezőgazdasági és közlekedési területen.
Magyarország és Törökország 2015-re megduplázná kereskedelmi forgalmának értékét

Közös szándék, hogy Magyarország és Törökország 2015-re megduplázza kereskedelmi forgalmának értékét - jelentette ki budapesti megbeszélése után a két ország miniszterelnöke kedden. Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan tárgyalásán szó volt a vízummentes utazás lehetőségéről és a magyarországi török történelmi műemlékek felújításáról is. Törökország kulturális intézetet nyit Budapesten, és - mint Orbán Viktor jelezte - Magyarország is hasonló intézetet hozna létre a két kontinensen fekvő országban.

Orbán Viktor a török vendégével folytatott tárgyalást követő sajtóértekezleten azt mondta: Törökország sikere biztatás Magyarországnak. A török siker arról szól, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást valósít meg, vezetői megfelelő programot hajtanak végre, akkor csodálatos eredményeket lehet elérni. "Nekünk is erre lenne szükségünk" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarország eredményei még nem vetekednek Törökország sikereivel.

Elmondta, elfogadta a török kormányfő javaslatát, hogy felső szintű stratégiai tanácsot hozzanak létre a két ország közötti állandó kapcsolatot segítéséért, és elfogadta az energiaügyi munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot is.

Orbán Viktor jelezte, török tárgyalópartnerével azt a célt határozta meg, hogy a két ország kereskedelmi forgalmát 2015-re ötmilliárd dollárra emeljék. E cél teljesítéséért "minden akadályt el fogunk hárítani a kereskedelmi kapcsolatok előtt" - tette hozzá.

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI (galéria)

Azt mondta, Magyarország támogatja Törökország európai uniós tagságra irányuló törekvéseit, és ezen az állásponton "nem változtat az a tény sem, hogy ez az ügy nem mozdult előre az elmúlt évben".

A magyar miniszterelnök célként jelölte meg, hogy a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak Törökországba, amely - Horvátország után - a második leglátogatottabb turisztikai célpont. Orbán Viktor e mellett a Magyarországon szerzett diplomák gyorsabb törökországi elfogadását is megemlítette, miként azt is, hogy Törökország a saját atomenergia-programjában együttműködjön Magyarországgal.

A kulturális kérdéseket említve a magyar miniszterelnök örömét fejezte ki, amiért Törökország egy budapesti kulturális intézetet állít fel, és jelezte: Magyarország is hasonlót állítana fel Törökországban.

Recep Tayyip Erdogan is hangsúlyozta, erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait, és ehhez jó alapot jelent, hogy a két ország között nincs semmilyen nyitott politikai kérdés. Azt mondta: politikai, katonai, gazdasági és kereskedelmi kérdésekben jó az együttműködés a két ország között, és a jövőben elsősorban a kulturális ügyekben erősödhetnek még inkább a kapcsolatok.

A politikai kapcsolatokat illetően azt hangsúlyozta, hogy Törökország európai uniós csatlakozását Magyarország "minden pillanatban" támogatta, és a politikus ezért országa nevében is köszönetet mondott.

Arról is beszélt, hogy az idegenforgalomnak is növekednie kell Magyarország és Törökország között. Magyarországról már jelenleg is sok turista érkezik Törökországba, de az ide utazó török turisták számát is növelni kellene. Hozzáfűzte, ehhez hozzájárulhat a magyarországi török történelmi műemlékek felújítása. Kiemelte, örül annak, hogy magyar kollégája kedvezően fogadta a vízumkönnyítési kérésüket.

Recep Tayyip Erdogan a gazdasági együttműködés kiemelt területeinek nevezte az energetikai és a nukleáris kérdéseket. A Nabucco gázvezeték megvalósításában partner a két ország - magyarázta.

A majdani budapesti török kulturális intézetről elmondta, a helyszínét már kiválasztották, és rövidesen megkezdi működését.

A sajtótájékoztató elején a magyarországi török kulturális örökség megőrzéséről írtak alá kölcsönös szándéknyilatkozatot. A Török Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala Török Együttműködési és Koordinációs Ügynöksége és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. között létrejött megállapodást Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója és Serdar Cam, a Török Fejlesztési Ügynökség elnöke látta el kézjegyével.

Orbán Viktor délután, a magyar-török üzleti fórumon tartott beszédében azt mondta, a Magyarország és Törökország közötti kiváló politikai alapokra és az egymás kultúráját tiszteletben tartó gondolkodásmódra lehet építeni a két ország közötti gazdasági együttműködést. Kiemelte, egyetért török kollégájával abban, hogy "nagyítóval sem találni" olyan ügyet, amely problémát okozna a két ország kapcsolatában.

A magyar kormányfő méltatta, hogy Recep Tayyip Erdogannak sikerült kellő időben meghoznia azokat a döntéseket, amelyekkel elejét vette annak, hogy a török gazdaság válságba zuhanjon. Bátor volt, hogy nehéz döntéseket hozzon - fogalmazott Orbán Viktor, hozzáfűzve: "mindannyian ilyenek szeretnénk lenni".

A fórumon Recep Tayyip Erdogan arról beszélt, hogy a két országot közös történelmi múlt, továbbá nyelvi és családi kapcsolatok is összefűzik, és ezt a történelmi kapcsolatot most szorosabb együttműködésre kell váltani.

Recep Tayyip Erdogan kiemelte, hogy támogatja Magyarország keleti nyitás politikáját, amely már Törökországnak is bevált, amikor az európai piacok szűkülése miatt Ázsia felé nyitott.

A török kormányfőt fogadta Áder János köztársasági elnök.

Recep Tayyip Erdogan kora este országa külpolitikájáról tart előadást az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Török kormányfő: a látogatás segít magasabb szintre emelkedni

Sikeresnek nevezte magyarországi látogatását Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök a magyar-török üzleti fórumon kedden Budapesten, véleménye szerint a találkozók hozzájárulnak ahhoz, hogy a két ország kapcsolatai mind politikai, mind gazdasági területen magasabb szintre emelkedjenek.

A török kormányfő beszélt arról, hogy Magyarországot és Törökországot közös történelmi múlt, továbbá nyelvi és családi kapcsolatok is összefűzik, szavai szerint ezt a történelmi kapcsolatot most szorosabb együttműködésre kell váltani.

Recep Tayyip Erdogan kiemelte, hogy támogatja Magyarország keleti nyitás politikáját, ami már Törökországnak is bevált, amikor az európai piacok szűkülése miatt Ázsia felé nyitott.

Az üzletember találkozó résztvevőinek nagy száma - 114 magyar üzletember, 34 Magyarországon élő török és 125 Törökországból érkezett üzletember - azt mutatja, hogy a felek készek a jövőbeni együttműködésre - emelte ki a török miniszterelnök, egyben remélte, hogy az együttműködés nagyon sikeres lesz. A mostani magas szintű találkozó megnyitja az utat ehhez - fűzte hozzá.

A török kormányfő beszélt a két ország kereskedelmi kapcsolatairól. Tájékoztatása szerint a mostani megbeszéléseken a felek elhatározták, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom jelenlegi évi 2,5 milliárd dolláros értékét 2015-re 5 milliárd dollárra emelik. Kiemelte a járműipart, az energiaszektort, az idegenforgalmat és az építőipar, mint az együttműködés legfontosabb területeit. Hozzátette azt is, hogy Magyarország logisztikai központ lehet sok török cég számára, mivel földrajzi fekvése révén innen könnyen elérhetőek az európai országok.

Megemlítette azt is, hogy törökországi cégek mintegy 75 millió dollárt fektettek be Magyarországon, Törökországban pedig több mint 40 magyar cég működik, amelyeknek a befektetései elérik a 20 millió dollárt. Úgy vélte ezek a számok jelentősen növelhetők az együttműködés szélesítésével.

Recep Tayyip Erdogan elmondta, hogy meghívta Orbán Viktort Törökországba. A török kormányfő megköszönte, hogy Magyarország támogatja Törökország európai uniós csatlakozási szándékát.

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI (galéria)

Orbán: a jó politikai és kulturális alapokra lehet építeni

A Magyarország és Törökország közötti kiváló politikai alapokra és az egymás kultúráját tiszteletben tartó gondolkodásmódra lehet építeni a két ország közötti gazdasági együttműködést - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a magyar-török üzleti fórumon kedden Budapesten, miután megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel.

Orbán Viktor kiemelte: egyetért török kollégájával abban, hogy "nagyítóval sem találni" olyan ügyet, amely problémát okozna a két ország kapcsolatában.

A magyar kormányfő méltatta, hogy Recep Tayyip Erdogannak sikerült kellő időben meghoznia azokat a döntéseket, amelyekkel elejét vette annak, hogy nemzetgazdasága válságba zuhanjon. Bátor volt, hogy nehéz döntéseket hozzon - fogalmazott Orbán Viktor, hozzáfűzve: "mindannyian ilyenek szeretnénk lenni".

"Itt Magyarországon mi is igyekszünk, de sajnos még nem olyan jó eredménnyel, ahogyan Törökország" - tette hozzá Orbán Viktor.

Elmondta, a török példa Magyarország számára bíztató és bátorító, mert Törökország megpróbálja megérteni a jövőt, elképzeli, hogyan boldogulhat a jövőben, és azt végre is hajtja. Európában, az Európai Unió területén nem jellemző ez a gondolkodásmód Orbán Viktor szerint.

Kifejtette: az európai emberek az elmúlt 50 évben azt tanulták meg, hogy az európai gazdaság intézményei elég rugalmasak és innovatívak ahhoz, hogy különösebb vezetői irányváltás nélkül önmagukat adaptálják a megváltozott körülményekhez, gazdasághoz. "Ezért Európában leszoktunk arról, hogy vezetőkről beszéljünk" - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, az európai gazdaságban a korábban önmagukat sikeresen az új helyzethez igazító intézmények komoly politikai vezetés nélkül már nem tudnak választ adni a gazdasági kihívásokra.

Kiemelte: Törökországot elemezve látható, hogy az ország vezetői még a 2000-es évek elején kezdtek hozzá ahhoz a politikához, ami mára irigylésre méltóvá teszi a török gazdaságot, amely az európai trenddel ellentétben növekedni tud.

A török példa tanulsága Magyarország számára az, hogy minden országnak fel kell ismernie a saját helyzetét, a saját adottságát, és a "saját testére szabott gazdaságpolitikával kell szembenézni a kihívásokkal" - vélekedett a miniszterelnök.

"Mi Magyarországon is próbálkozunk valami ilyesmivel" - mondta Orbán Viktor, emlékeztetve arra, hogy az utóbbi két és fél évben új alkotmányt, polgári és büntető törvénykönyvet, valamint új Munka törvénykönyvét alkottak. A magyar gazdaságban vannak olyan fejlemények ennek köszönhetően, amelyek bizakodásra adnak okot - fűzte hozzá.

A miniszterelnök kifejtette: hat olyan gazdasági mutató van, amellyel a gazdaság állapota felmérhető. Az államadósság Magyarországon csökkenő tendenciát mutat, a költségvetési hiány immár harmadik éve 3 százalék alatt van, és javultak a foglalkoztatási mutatók is: 160 ezerrel dolgoznak többen, mint két évvel ezelőtt. Magyarország emellett jól teljesít a külkereskedelmi és fizetési mérleg mutatók területén is.

A hatodik mutató, ahol "döccen a kerék", a gazdasági növekedés - mondta, jelezve, hogy itt a magyar gazdaság messze elmarad Törökország, de a közép-európai országok gazdaságától is.

A kormány tervei szerint 2013 lesz az az év, amikor az öt, rendben lévő gazdasági mutató mellett a gazdasági növekedés is rendbe jön - mondta Orbán Viktor. A gazdasági növekedéshez üzlet, beruházás, gazdasági aktivitás, kereskedelem kell, az országok közötti gazdasági kapcsolatokat ugyanakkor a cégek, az üzletemberek működtetik, azok ruháznak be, kötnek üzletet, az állam ennek feltételeit próbálja javítani.

"Ezért van szükség arra, hogy elmélyítsük a két ország gazdasági kapcsolatait" - emelte ki a miniszterelnök.

Közép-Európa egy rendkívül értékes térség, hiszen az elemzői becslések szerint a következő 10-15 évben itt van a legnagyobb növekedési potenciál Európán belül - fejtette ki Orbán Viktor. "Amikor tehát Önöket fogadjuk itt, Budapesten, nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is fogadjuk Önöket". Aki idejön, együttműködik Magyarországgal, beruház a térségben, nemcsak az országba érkezik, hanem Közép-Európába is. A térség országai egymással is egyre szorosabbra fűzik kapcsolataikat, tudatosan építik a kereskedelmi útvonalakat, az energiahálózatokat, az infrastruktúrát - mondta a miniszterelnök.

Az ebben az ígéretes térségben való gazdasági részesedés lehetőségét kínálja Magyarország Törökországnak - fűzte hozzá.

Orbán Viktor szerint van igazság abban a mondásban, hogy az erős országok nem kezelni akarják a válságot, hanem át akarják magukat alakítani annak érdekében, hogy a válság utáni időszakban versenyképesek legyenek. Magyarországnak Brazíliával, Kínával és a feltörekvő gazdaságokkal kell versenyeznie a jövőben.

Magyarország felkészítése a következő 15-20 évre most történik, ennek jegyében hirdette meg a kormány a keleti nyitást, és mert az Európai Unió piacai egyre szűkülnek.

Orbán Viktor összefoglalva a tárgyalások eredményeit megemlítette: megállapodtak abban, hogy vízumkönnyítéseket vezetnek be a két ország között, megkétszerezik a két ország közötti kereskedelmi volument, elismerik egymás diplomáit és hangsúlyt helyeznek kölcsönös kulturális jelenlétre is.

A török miniszterelnök kedden érkezett hivatalos látogatásra Budapestre. Recep Tayyip Erdogant az üzleti fórum után Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadja.

Erdogan ezután országa külpolitikájáról tart előadást az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A török kormánydelegáció tagja Zafer Caglayan gazdasági miniszter, Taner Yildiz energiaügyi miniszter, Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszter, valamint több parlamenti képviselő és üzletember.

Török kormányfő: szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait, és ehhez jó alapot jelent, hogy a két ország között nincs semmilyen nyitott politikai kérdés.

A török kormányfő kedden tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel az Országházban, majd a két kormányfő közös sajtótájékoztatót tartott.
Recep Tayyip Erdogan kiemelte, mindkét ország elkötelezett amellett, hogy növeljék a kereskedelmi forgalmat, és 2015-re az értéke elérje az ötmilliárd dollárt. Ezért még sokat kell tenni, és ezt a fokozott együttműködést szolgálja az is, hogy 125 török üzletember érkezett most Budapestre - mutatott rá.

Azt mondta: politikai, katonai, gazdasági és kereskedelmi kérdésekben jó az együttműködés a két ország között, és a jövőben elsősorban a kulturális ügyekben erősödhetnek még inkább a kapcsolatok.

Katonai kérdésekben a NATO-ban szövetségesekként folyamatosan együttműködik Magyarország és Törökország - mondta. A politikai kapcsolatokat illetően pedig azt hangsúlyozta, hogy Törökország európai uniós csatlakozását Magyarország "minden pillanatban" támogatta, és a politikus ezért országa nevében is köszönetet mondott.

A további kapcsolatépítés akadályainak leküzdéséről azt mondta, örül annak, hogy magyar kollégája kedvezően fogadta a vízumkönnyítési kérésüket. (A sajtótájékoztatón Orbán Viktor is célként jelölte meg, hogy a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak Törökországba.) A jövőben lépéseket tesznek azért, hogy üzletemberek, egyetemi hallgatók, művészek, sportolók és kutatók utazása egyszerűbb legyen a két ország között - tette hozzá Recep Tayyip Erdogan.

Arról is beszélt, hogy az idegenforgalomnak is növekednie kell Magyarország és Törökország között. Magyarországról már jelenleg is sok turista érkezik Törökországba, de az ide utazó török turisták számát is növelni kellene - mondta. Hozzáfűzte, ehhez hozzájárulhat a magyarországi török történelmi műemlékek felújítása.

Recep Tayyip Erdogan a gazdasági együttműködés kiemelt területeinek nevezte az energetikai és a nukleáris kérdéseket. A Nabucco gázvezeték megvalósításában partner a két ország - magyarázta. Törökország tranzitország - mondta -, és kész minden támogatás megadására, de úgy tűnik, egyelőre nehézségekbe ütközik a projekt megvalósítása.

Fontos lépéseket tesznek a jövőben azért is, hogy erősödjön az együttműködés a két ország között a nukleáris energia hasznosításának ügyében is - jelentette ki. Úgy látja, Magyarországnak nagy tapasztalata van ezen a területen, ezért segítséget nyújthat Törökországnak a szakemberek oktatásában.

Kitért arra is, hogy hamarosan török kulturális intézet nyílik Budapesten. Az intézet helyszínét már kiválasztották, és rövidesen megkezdi a működését - közölte. Megjegyezte, érdeklődve várják a fejleményeket azzal kapcsolatban, hogy Magyarország is hasonló intézetet nyitna országukban.

Recep Tayyip Erdogan és Orbán Viktor előadást tart a magyar-török üzleti fórumon, majd a török kormányfőt délután fogadja Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában. Recep Tayyip Erdogan később az Eötvös Lorán Tudományegyetemen tart előadást a török külpolitikáról.

Orbán: Törökország sikere biztatás Magyarországnak

Törökország sikere biztatás Magyarország számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel folytatott keddi budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor kifejtette: a török siker arról szól, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást valósít meg, és vezetői megfelelő programot hajtanak végre, akkor csodálatos eredményeket lehet elérni.

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

A magyar miniszterelnök a sajtótájékoztatón bejelentette: elfogadta a török kormányfő javaslatát, hogy felső szintű stratégiai tanácsot hozzanak létre a két ország közötti állandó kapcsolatot segítéséért, és elfogadta egy energiaügyi munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot is.

Orbán Viktor jelezte, török tárgyalópartnerével azt a célt határozta meg, hogy a két ország kereskedelmi forgalmát 2015-re a jelenlegi duplájára, azaz 5 milliárd dollárra emeljék. Ennek érdekében "minden akadályt el fogunk hárítani a kereskedelmi kapcsolatok előtt" - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint nem tapasztalható még egy olyan gazdasági siker, mint amelyet Törökország magáénak tudhat az elmúlt időben. Ezt Törökország ráadásul a világgazdasági folyamatok nagyon nehéz szakaszában volt képes elérni - tette hozzá.

A magyar kormányfő megtiszteltetésnek nevezte, hogy a török miniszterelnököt - akit ennek az évtizednek az egyik kiemelkedő politikai vezetőjének nevezett - Magyarországon köszönthetjük. Mint laudációjában elmondta, nagyon kevés vezető van, aki ennyi átalakítást hajtott végre, mint Erdogan és "mi elismeréssel figyeljük ennek az átalakításnak az eredményeit, amelyek példátlanok".

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

Orbán Viktor jelezte: Magyarország támogatja Törökország európai uniós tagságra irányuló törekvéseit, és ezen az állásponton "nem változtat az a tény sem, hogy ez az ügy nem mozdult előre az elmúlt évben".

A magyar miniszterelnök célként jelölte meg, hogy a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak Törökországba, amely - Horvátország után - a második leglátogatottabb turisztikai célpont. Orbán Viktor e mellett a Magyarországon szerzett diplomák gyorsabb törökországi elfogadását is megemlítette, ahogy azt is, hogy Törökország a saját atomenergia-programjában együttműködjön Magyarországgal.

Orbán Viktor tájékoztatása szerint a tárgyaláson áttekintettek külpolitikai kérdéseket is, és háláját fejezte ki, amiért Erdogan miniszterelnök ismertette nézeteit a Szíria körül kialakult helyzetről.

A megtárgyalt kulturális kérdéseket említve a magyar miniszterelnök örömét fejezte ki, amiért Törökország egy budapesti kulturális intézetet állít fel, és jelezte: török tárgyalópartnerének kifejezte azt a szándékot, hogy Magyarország is hasonló intézetet állítson fel Törökországban.

Orbán Viktor közölte azt is, tudomásul vették, hogy Törökország szeretné, ha a Magyarországon fellelhető török kulturális emlékeket felújítanák, és méltóan megőriznék. Ígéretet tett arra, hogy minden ezzel kapcsolatos ügyet gyorsan végrehajtanak.


Nyilatkozatot írtak alá a kulturális örökség megőrzéséről

A magyarországi török kulturális örökség megőrzéséről írtak alá kölcsönös szándéknyilatkozatot Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök budapesti hivatalos látogatásának keretében kedden Budapesten.

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

A Török Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala Török Együttműködési és Koordinációs Ügynöksége és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. között létrejött megállapodást Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója és Serdar Cam, a Török Fejlesztési Ügynökség elnöke látta el kézjegyével az Országházban.

Erdogan több támogatást vár az EU-tól a terrorizmus elleni harcban

A török kormányfő azt várja az Európai Unió tagállamaitól, hogy nagyobb együttműködést tanúsítsanak a terrorizmus elleni harcban - jelentették kedden a török lapok, Recep Tayyip Erdogan hétfői prágai látogatásáról beszámolva.

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

Három nappal az Egyesült Államok ankarai nagykövetségénél végrehajtott öngyilkos merénylet után a cseh fővárosban tárgyaló Erdogan a lapjelentések szerint azt mondta, az uniónak el kell határolódnia a terrorszervezetektől. A Törökországból érkező merénylők gyakorta szabadon mozognak Európában, anélkül, hogy nyomon követnék vagy kiutasítanák őket.

Az amerikai nagykövetség elleni merényletet ankarai értesülések szerint egy szélsőbaloldali szervezet korábban már elítélt tagja követte el, aki elmenekült Törökországból, és több éve már Németországban élt.

Korábban

Budapesten tárgyal ma Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vendéglátójával, Orbán Viktor kormányfővel. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára korábban azt mondta, hogy a tárgyalások napirendjén szerepel a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése, mindenekelőtt ipari, mezőgazdasági és közlekedési területen.

A magyar-török miniszterelnöki megbeszélés után a két kormányfő közös sajtótájékoztatót tart. A látogatáshoz kapcsolódva magyar-török üzleti fórumot is rendeznek, ezen mindkét miniszterelnök beszédet mond.
Recep Tayyip Erdogant fogadja Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában.

Orbán Viktor a török miniszterelnököt fogadta. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

A török miniszterelnök a nap folyamán országa külpolitikájáról tart előadást az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Törökország Magyarország kiemelt, az EU-n kívüli országok között hatodik legfontosabb partnere. Az árucsere értéke 2002 és 2011 között a négyszeresére nőtt. A kereskedelmi forgalom évek óta magyar többletet mutat, értéke - a világgazdasági válság miatti átmeneti visszaeséstől eltekintve - 2005 óta folyamatosan nő.

A magyarországi török befektetések értéke 2011-ben 3,7 millió euró volt, az országban mintegy 300 török vállalat működik.

Forgalomkorlátozás

Forgalomkorlátozásokra kell ma számítani a török kormányfő látogatása miatt a fővárosban: reggel több helyen parkolási, illetve megállási tilalom lép életbe, délelőtt pedig egy ideig rövidített útvonalon, a Közvágóhídtól a Kossuth Lajos térig jár majd a 2-es villamos.

A Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel azt közölte: kedd délelőtt 9.40-től várhatóan 10.10-ig az V. kerületi Kossuth Lajos téren ünnepélyes katonai fogadást tartanak, ezért a 2-es villamosok rövidített útvonalon, a Közvágóhíd végállomás és a Kossuth Lajos tér között közlekednek. A rendezvény ideje alatt az utasok a Jászai Mari térre gyalogosan vagy a 15-ös autóbusszal juthatnak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy kedden több helyen forgalomkorlátozásra kell számítani. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint reggel 6 órától délig a Kossuth téren a Vértanúk tere és a Szalay utca közötti szakaszon tilos lesz a parkolás. Este 8 óráig tilos megállni a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkoló teljes területén, továbbá egy szakaszon az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán. A VIII. kerületben, a Puskin utca mindkét oldalán, a Trefort utca és a Rákóczi út között reggel 6 órától este 7 óráig szintén megállási tilalom lesz érvényben.

Olvasóink írták

  • 3. bánki 2013. február 05. 16:31
    „Törökország sohasem volt Európa része !

    A következő ,,barba trükk" várhatóan Izrael belépése lesz az EU-ba. lásd. sport !”
  • 2. Együgyű 2013. február 05. 14:27
    „,,Orbán: Törökország sikere biztatás Magyarországnak"
    ,,Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait, ehhez jó alapot jelent, hogy a két ország között nincs semmilyen nyitott politikai kérdés." Megint itt is sikert sikerre halmoztunk? Ugye a Törökökkel is stratégiai megállapodást kötöttünk? A Törökök megint megszállnak bennünket 15o-évre? A Moszkvában történő Orbán vezérünk és nemzeti hősünk valamint Putyin közötti tárgyalás sikeres propagandáját nem igen hallottam. Pedig előtte a Fidesz-KDNP atyai, vallásos szövetsége nagy durranást ígért! Az előbb említett tárgyalás mintha csak 15-percig tartott volna? Az Oroszok mintha Népvezérünk tárgyalását a sajtójukban nem is említették volna meg? A gáz ára akkor áprilistól emelkedni fog?”
  • 1. queenmargareth1 2013. február 05. 13:46
    „a török és ahogy megtudtam a legnagyobb zsidóság itt él, hogy fog megférni egymás mellett?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: az MSZP-kormányzás a túlköltekezés iskolapéldája

A Fidesz-kormány annyit költ, amennyit az ország erőforrásai lehetővé tesznek - írta közleményében… Tovább olvasom