Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Orbán: Új világrend születik

A pártelnök évértékelő beszédében elmondta: a legfontosabb teendő, hogy munkát és jövedelmet kell teremteni az embereknek, és állami ellenőrzés alá kell vonni a pénzpiacokat.
Ma már nem az a hír, hogy válság van, hanem az, hogy egy új világrend születik, amely remélhetőleg elvezet "az eszét vesztett kapitalizmus korszakából a józan piacgazdasághoz" - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken évértékelő beszédében. Az ellenzéki politikus szerint Magyarország gyakorlatilag csődbe került, egyedül az IMF-hitel fedezi az ország működését. A pártelnök elmondta: a legfontosabb teendő, hogy munkát és jövedelmet kell teremteni az embereknek, és állami ellenőrzés alá kell vonni a pénzpiacokat. Orbán Viktor hangsúlyozta: az állam gazdasági, szabályozási és ellenőrzési eszközeit meg kell erősíteni.

A politikus szerint az új világrendben is fontos érték marad a külföldi befektetés, de egyenlő feltételeket kell adni a hazai vállalkozásoknak az adózásban és a hitelezésben. A Fidesz elnöke kiemelte: nem legyőzni akarják a kormányt, hanem túllépni rajtuk. "Vissza akarjuk kapni a hazánkat azoktól, akik magánvállalkozásként kezelték és csődbe vitték azt" - fogalmazott a Fidesz elnöke.

A kormányról szólva Orbán Viktor elmondta: jelenleg az országot a "reménytelenség emberei" vezetik, akik attól félnek, hogy kiderül róluk, nem értenek semmihez. A Fidesz elnöke szerint ami sok, az sok, mindenki változást akar, legfeljebb sokan már nem mernek bízni a változásban. A jelenlegi kormány az országot a szakadék szélére vezette, ezért az emberek dühösek és gyökeres változásokat akarnak.

Az ellenzéki politikus elmondta: a kormány 2002-ben felrúgta azt az 1989-ben kötött megállapodást, miszerint a mindenkori kabinet nem vesz fel hitelt és költi azt jóléti kiadásokra. Orbán szerint a kormány kétségbeesetten küzd a változások ellen, holott nem tud semmit sem felmutatni: nő a munkanélküliség, az államadósság és csökken a gazdaság.

A Fidesz elnöke leszögezte, hogy esze ágában sincs feladni. 20 évvel ezelőtt azt vállalta, hogy a kevesek Magyarországa helyett a mindenki Magyarországát építi fel és ezt teljesíteni is fogja. Orbán Viktor szerint ebben a küzdelemben nagyon fontos állomás lesz az idei európai parlamenti választás. A pártelnök úgy vélte: fel kell morzsolni a kormány ellenállását, meg kell értetni a kabinettel, hogy "minél tovább húzzák, annál mélyebbre kerülnek akkor, amikor eljön az elszámolás napja."

Orbán Viktor elmondta: kormányzásuk esetén be fogják bizonyítani, hogy 10 év múlva egymillióval többen fognak legálisan dolgozni, mint most, hogy csökkenthető az államadósság, ha nem hitelekkel, hanem önerőből építik a gazdaságot, és hogy a magyar gazdaság talpra állhat, etnikai konfliktusok nélkül, erős rendőrséggel.

Orbán Viktor az "új irány Magyarország, új irány magyarok" felszólítással zárta beszédét.

Olvasóink írták

153 hozzászólás
  • 153. Power 2009. március 08. 19:30
    „achilleus! A kérdésem ez volt: "Szerinted is a nyugdíjasokat kell hibáztatni? "
    A válaszod nem erről szól, csak a 13. havi nyugdíj fedezete körül forgolódsz.
    Biztos a nyugdíjasok tehetnek a 13. havi nyugdíj bevezetéséről is és a megszüntetéséről is.... :)”
  • 152. achilleus 2009. március 08. 15:27
    „Egy "mezei" kommentelő a jobbklikk.hu ról. Igen jó összefoglalása annak, hogyan függ össze az államadósság és a szociális szavazatvadászat, és miként jutottunk ide: /végig idézet!/
    Rabban | 2009. március 8. | 12:03
    Nyilván nem akarták tönkretenni /az országot/. De az biztos, hogy a hatalom megszerzése volt a fő szempont nekik 2002-ben és 2006-ban is, és ez felülírt számukra minden józan gazdasági érvet.

    2002-ben le akarták váltani a Fidesz-kormányt - ezért semmi nem volt drága, olyan mértékű jóléti ígéreteket tettek, amiről tudták ők is, hogy a gazdaság teherbíró képességét meghaladják. Persze megtehették volna, hogy ha nyernek, akkor nem hajtják végre teljesen - de végrehajtották maradéktalanul, mert az őszi önkormányzati választást is meg akarták nyerni. Persze mindebből egyenesen következett 2003-2004-ben a hiány és az eladósodás növekedése, az infláció ÁFA-emeléssel való felpörgetése a kibillent egyensúly helyreállítása érdekében. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a Fidesz-kormány által 2007-re kitűzött euróbevezetési céldátumot a befektetők tarthatatlannak minősítették, s elkezdték eladni a magyar állampapírokat, minek következtében a hozamok drasztikusan megemelkedtek, és a jegybank kamatemelésre kényszerült. Ez egyrészt megdrágította a forint államadósság kamatterheit, másrészt emiatt kényszerült a Medgyessy-kormány a forint lakáshitelek támogatásának csökkentésére. Emiatt fordult a lakosság tömegesen a deviza (svájci frank) hitelek felé, és ezért van most katasztrofális helyzetben több tíz-, sőt százezer család, mert nem forintban, hanem devizában vették fel a lakáshiteleiket, és a forint árfolyamgyengülése miatt fizetésképtelenné válhatnak. Plusz a devizaeladósodást nem kísérte a devizabetétek hasonló arányú növekedése, így a bankok a devizahitelekhez szükséges forrást külföldi anyabankjaiktól tudták csak beszerezni, ami Magyarország külső adósságának növekedéséhez, és a hitelpiac "befagyásához" nagymértékben hozzájárult.

    Na most a 2007-es, sőt a 2008-as euróbevezetés esélye 2004 körül elúszott, és 2006-ig tovább távolodtunk tőle, persze ezt a kormány mindvégig elhazudta. Az államadósság egyrészt az irreális jóléti ígéretek miatt, másrészt az államadósság megnövekedett kamatterhei miatt 2005/2006-ra már súlyosan megemelkedett, de a kormány, hogy hatalmát 2006 után is megőrizze, ezt is eltitkolta (sajnos a Fidesz sem segített őket leleplezni), sőt a szociális ellátások emelésével, az ötéves adócsökkentési programmal, az ÁFA csökkentésével tovább emelte a hiányt. A nemzetközi befektetők csökkent kockázatérzékenysége, a választások utáni kiigazítás burkolt ígérete és a Fidesz mint alternatíva hiteltelensége azonban segített az MSZP-nek, hogy a forint bedőlése nélkül átvészeljék a választásokat.

    Ezután következett egy gyors kiigazítás, ami főleg az adók (munkavállalói járulékok, ÁFA, SZJA, társasági adó, jövedéki adó) emelésére épült, és csak elenyésző mértékben kiadáscsökkentésre (leépítés a közszférában, gázártámogatás csökkentése). Ez az államháztartási hiányt csökkentette, de a felpörgő infláció és az emiatt magas kamatok, továbbá az adószint emelése a gazdaság növekedését lefékezte (1% körüli szintre a korábbi 4-5%-ról), versenyképességünket tovább rontotta. Ahelyett, hogy az állam működési kiadásait és a szociális kiadásokat, valamint az adórendszert érdemben átalakították volna a versenyképesség javítása érdekében (nehogy a főleg inaktívakból álló szavazótáborukat és az államigazgatási klientúrát sértsék), belefogtak az egészségügy és az oktatás átalakításába, de a koalíciós pártok között nem volt meg az összhang ebben a kérdésben, ráadásul az orvosszakma és a lakosság egyetértése is hiányzott ehhez, így átgondolatlan, öszvér megoldások születtek, melyeket a népszavazáson nagy többséggel szavazott le a lakosság.

    Hazugság tehát az, hogy a mostani nyomorúságos helyzetünk csak a világgazdasági válságnak köszönhető! Tavaly októberben, amikor a válság begyűrűzött, a gazdaság már nagyon rossz helyzetben volt: bár az infláció és a hiány csökkent, a GDP növekedése mindössze 1% körül mozgott, és az államadósság meg a kamatszint továbbra is magasan volt.
    A forint árfolyamát pedig az eltelt 3-4 évben kizárólag két dolog tartotta - a válság előtt - 250 Ft/EUR fölött: 1.) hogy a lakosság egyre növekvő mértékben devizában adósodott el; 2002-ben a lakosság devizaadóssága csupán 20-30 Md Ft-ot tett ki, ma 5800 milliárd Ft! A devizahitelek folyósítása forintban történt, így ugyanekkora volumenű forintkeresletet támasztottak, ami a forint árfolyamát folyamatosan erősen tartotta a piacon (a bankok érdeke volt, hogy ne gyengüljön nagyon a forint, hiszen akkor drágább lett volna számukra a devizáról való átváltás). 2.) A másik tényező az volt, hogy az eurócsatlakozás elszabotálása és a hibás gazdaságpolitika (infláció időszakos felpörgetése) miatt az állampapír-hozamok tartósan magasak voltak, így az irántuk való - sokszor a magas felár miatt spekulációs célú - kereslet megint csak a forint erősödését szolgálta (a befektetők a forintban denominált államkötvények megvásárlásához ugye megint csak forintot igényelnek).

    Ez a két faktor, mint egy paraván, elfedte a magyar gazdaság sebezhetőségét, ám a válság ezt a függönyt mintegy leszaggatta, és ezek az erősítő tényezők eltűntek. A globális devizapiacokon az euró-, és svájci frank likviditás drasztikusan csökkent (mert a bankoknak egyre kevesebb a szabad forrása), ezért a hazai leánybankoknak sem adnak pótlólagos forrást, így a devizahitelezés volumene lecsökkent. Eltűnt tehát az új devizahitel-folyósítások miatti folyamatos forintkereslet mint árfolyam-erősítő tényező, a lakosság pedig így hamarosan nettó törlesztő lesz, ami viszont éppen a devizakeresletet növeli majd (a lakosságtól forintban befolyt törlesztést a bankok devizára váltják, nyilván minél olcsóbban). Tehát a forinterősítő tényezők eddigi túlsúlya éppen, hogy az ellenkezőjére fordul (forintgyengülés), amint a hiteltörlesztések volumene a hitelfelvételét meghaladja. Sajnos öngerjesztő folyamat, hogy ahogyan a forint gyengül, a devizahitelek törlesztőrészletei is emelkednek, tehát egyre inkább a visszafizetési (s így további forintgyengülést előidéző) hatás lesz az erősebb...
    A másik: az állampapírpiac befagyása. A globális kockázatkerülési szint növekedett, a befektetők már nem keresik azokat az állampapírokat, amelyeknek - mint a magyarénak is - nagy a visszafizetési kockázata; inkább a biztonságosabb eszközökbe menekítik a pénzüket. Az állampapírok iránti kereslet így csökkent, ami ugye a forintkeresletet megint csak visszafogja - ugyanakkor az alacsony kereslet magasan tartja a hozamokat, tehát a kevesebb elkelt állampapír után a kamatteher továbbra is magas marad.

    Ezek azok a fundamentális okok, amely miatt a forint folyamatosan gyengül. Eddig erősödött a devizahitelek, és a magas kamatszint miatt kelendő állampapírok generálta forintkereslet miatt, ám ezek a támasztékok most eltűntek, így lehet, hogy következik a szabadesés. És mivel ezek külső tényezőktől függő okok, ezért amíg a világgazdaság egyensúlya helyre nem áll, addig nálunk sem lesz jobb a helyzet.

    Ebből is látszik, hogy ha a mostani kormány nem folytatott volna ilyen dilettáns gazdaságpolitikát 7 éven át, akkor most nem lenne közel sem ekkora probléma! Mert ez a két - átmenetileg pozitív hatású, ám utána annál nagyobb gondokhoz vezető - faktor, amit említettem, nem állt volna elő. Ha a kormány nem növeli a hiányt és az inflációt, és tartja magát az eurócsatlakozás menetrendjéhez, akkor:
    1. nem lett volna szükség a támogatott forint lakáshitelezés megszüntetésére, így a lakosság továbbra is forintban, és csak sokkal kisebb mértékben devizában adósodott volna el;
    2. az infláció - és ezzel a kamatszint - fokozatosan csökkenhetett volna, ami az államadósság dinamikájának további csökkenését vonta volna maga után;
    3. a fentiekből következően a forint erősödését nem a devizaeladósodás és a spekulációs jellegű hozamvadász állampapír-kereslet fűtötte volna, hanem az eurócsatlakozás bekövetkezésére épülő reálfelértékelődés;
    4. 2007-ben megtörtént volna az euróhoz való csatlakozás, így a lakosság hitelállományát átkonvertálták volna euróra, vagyis most nem fenyegetné a lakáshiteleseket az árfolyam változása.
    5. Nem lenne ilyen magas (73%) az államadósság szintje, hanem max. 40-45%. Nem lennének rövid távú finanszírozási problémák. Nyugodtan lehetne akár átmeneti eladósodásból is a keresletet élénkíteni, a gazdaság visszaesését és a tömeges elbocsátásokat enyhíteni.

    Ezzel szemben most mi a helyzet? Az MSZP nem vezette be az eurót, viszont növelte az államadósságot, és a külső adósságot. A forint árfolyama folyamatosan gyengül, a költségvetés önerőből nem finanszírozható. A devizahitelesek nehéz helyzetbe kerültek. A költségvetésnek nincsenek tartalékai, ezért recesszió idején ahelyett, hogy adócsökkentéssel pénzt juttathatna a gazdaságba, képtelen megakadályozni az elbocsátásokat, a kereslet gyengülését.

    Ezt tette az MSZP az országgal 7 év alatt. Mindenki, akinek esetleg - ne adj´Isten - bedől a lakáshitele, köszönje meg NEKIK!”
  • 151. achilleus 2009. március 08. 15:17
    „Mint kiderült, nem volt meg a 13. havi nyugdíj fedezete. De az sem megy, hogy a mostani nyugdíjasok szavazataiért cserébe, majd nekünk nem lesz nyugdíjunk. 13. havi nyugdíj sehol a világon nem létezik!!”
  • 150. Power 2009. március 08. 12:13
    „achilleus! Szerinted is a nyugdíjasokat kell hibáztatni? Ők is ugyanúgy fizették mások nyugdíját mielőtt nyugdíjba mentek.
    Ne kenjünk mindent a nyugdíjasokra, közben hallgatunk az államadósság terheiről és az olyan gazdaságpolitikáról, amely nem teremt elegendő munkahelyet az embereknek.(Több munkahely, több adóbevétel, magasabb GDP, többet lehet újraosztani, ...stb.)”
  • 149. achilleus 2009. március 08. 12:00
    „145. hozzászólás Power 2009.03.07. 17:35
    Igen, a kamatteher valóban elképesztő, de ezekben Logaritmusnak igazat adok:
    144. hozzászólás Logaritmus 2009.03.07. 16:54
    "Kibirhatatlan teher az aktiv dolgozok hatan a 13. havi nyugdij, a felmillio rokkant es tobbmillio egyeb nyugdijasnak fizetett ellatas. Ha ez, meg a segelyezesi rendszer igy marad, ha minden politikus gyava hozzanyulni ehhez, akkor az en generaciom mar nem fog kapni semmi nyugdijat, amig meg aktivak vagyunk egyre tobbet kell adoznunk ami mar most is sok...a sok segelyezett meg abban erdekelt, hogy tovabbra is eloskodhessenek az aktiv adozok penzen."

    Sőt az Orbán beszédnek volt egy olyan része is, ahol összekapcsolta a kettőt, amikor a rendszerváltás óta (2002-ig) létezett hallgatólagos megállapodásról beszélt, miszerint az államadósságot nem szabad az életszínvonal növekedésére beáldozni, mivel szerinte, ezzel hasonló helyzet alakult ki, mint a rendszerváltás idejére. Sajnos nem ez történt az utóbbi években. /Nyilván nem csak az életszínvonalra ment el a pénz, de hogy arra is, az biztos./ Sőt, az életszínvonalat tartani jószerével csak az inproduktív rétegeknél sikerült így-úgy tartani, miközben az aktívak jelentős részének stagnált vagy romlott az életszínvonala.”
  • 148. rozator 2009. március 07. 21:01
    „deakicska?Mitől félsz,hogy állandóan fenyegetőzöl?”
  • 147. Power 2009. március 07. 18:33
    „Mit is mondtak az "igazmondók" (a Tárki, a Szonda Ipsos és a Capital Research közvélemény-kutatók) 3 évvel ezelőtt?
    4 éves semmittevés után:Jobban élünk, mint négy éve! (2006.03.06.)
    http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=117014&fr=hs”
  • 146. deakicska 2009. március 07. 17:55
    „124 StatusQuo!
    Megértem az agresszivitásod mögött megbúvó félelmet! Remélem, lesz okotok rá.”
  • 145. Power 2009. március 07. 17:35
    „"Kibirhatatlan teher az aktiv dolgozok hatan a 13. havi nyugdij, a felmillio rokkant es tobbmillio egyeb nyugdijasnak fizetett ellatas."
    Ha nem lennének a nyugdíjasok, akkor már nem is kellene adót fizetned...nevetséges vagy.Az lényegről, az államadósság terheiről miért nem szóltál?”
  • 144. Logaritmus 2009. március 07. 16:54
    „Tanusagos, hogy strangerr erdekes es fontos hozzaszolasa egy reakciot sem valtott ki, csak az unalomig ismert paneleket ismetlitek, korusban. Elhiszitek, hogy egy ember v. part akaratan mulnak az egyeni sorsok, hogy csak a szandek eleg lenne a helyzet javitasahoz. Elhiszizek, higy a nyugdij es segelyezesi rendszer drasztikus valtoztatasa es az erre forditott allami penz hatalmas osszegek lefelezese nelkul elore juthat Magyarorszag. Hulyeseg. Kibirhatatlan teher az aktiv dolgozok hatan a 13. havi nyugdij, a felmillio rokkant es tobbmillio egyeb nyugdijasnak fizetett ellatas. Ha ez, meg a segelyezesi rendszer igy marad, ha minden politikus gyava hozzanyulni ehhez, akkor az en generaciom mar nem fog kapni semmi nyugdijat, amig meg aktivak vagyunk egyre tobbet kell adoznunk ami mar most is sok...a sok segelyezett meg abban erdekelt, hogy tovabbra is eloskodhessenek az aktiv adozok penzen.”
  • 143. harcitomi 2009. március 07. 16:40
    „Orbán csak annyiban felelős, hogy nem tudta meggátolni a balliberális dögvész hatalomra kerülését 2002-ben. Bár kétségtelen ez is elég nagy bűn, de semmiképp se hasonlítható mondjuk a szadesz magyarellenes, szellemi keretlegényei bűntetteihez.
    Ott van például Mohácsi Vész Viktória, ha Orbánnak börtön akkor ennek a rasszista, hungarofób uszítónak vajon mi járna?”
  • 142. aranka2 2009. március 07. 16:23
    „I have a dream... van egy álmom.
    Az ország tönkretételében szerepet játszó főbűnösök börtönbe kerülnek.
    A kormányoktól és miniszterelnököktől független, csak a törvényeket szem előtt tartó bírák kimondják súlyos ítéleteiket.
    Gyurcsány és Orbán cellatársak lesznek.”
  • 141. Power 2009. március 07. 16:10
    „Nem szeretném, ha visszaállítanák a szocializmust és a halálbüntetést!
    A jót kell látni az emberekben és nem a rosszat!(Obama)”
  • 140. comet 2009. március 07. 15:55
    „A reformszövetség javaslatai ott hibáznak mint annak idején a Bokros csomag , nevezetesen hogy már nincs mit lenyúzni az emberekről. A díszes kompánia amúgy folyamatosan a politikai elit körül söndörög, csak épkézláb ötletük nem volt ez ideig, meg a legutóbbi sem az.
    Hogy itt tart az ország annak két prózai oka van, az egyik a kontraszelekció, a másik az ezzel összefűggő korrupció és bűnözés.
    Ezek nem közgazdasági kategóriák hanem társadalmiak, de ezen problémák annyira elharapództak hogy gazdasági szabályozással nem lehet őket korrigálni.
    Az erős gazdaságoknál nagy hangsúlyt helyeznek a fentiekre, Kína például kiemelten foglakozik a korrupcióval és gazdasági bűncselekményekkel. (halál büntetést is kiszabhatnak érte.)”
  • 139. hazaipalya 2009. március 07. 15:51
    „szájkaratés a páncélautobol nagyokat mond.csalodtam benned ov. Nem baly,már látom a Szebb Jövöt! :)”
  • 138. Power 2009. március 07. 15:40
    „A Gyurcsány-kormány "megvéd" bennünket:
    1. Az uzsorásokkal semmit nem csinál, élik világukat és nem fizetik be a kamatadót, miközben a behajtóik" "dolgozgatnak".
    2. A takarékoskodókat kamatadóval "ösztönzi" a takarékosságra.
    3. A hitelkárosultakon nem tud segíteni (a munkanélküli fizessen havi 10 ezret).
    4. A munkahelyek megtartását nem tudja megoldani.
    5. A minisztereknek (pl. a szociálisan érzékeny Szűcs Erikának kb. 4 millió) milliós juttatásokat fizetnek ki.
    6. A forintot is megvédjük (egy euro lesz vagy 3-400 Ft)
    Miért is tartjuk el akkor a Gyurcsány-kormányt?”
  • 137. Power 2009. március 07. 15:26
    „Novus ordo seclorum - Az "új világrendet" mindenki a saját értékrendje és szája íze szerint értelmezi, mást jelent Orbánnak és mást jelent Gyurcsánynak. Az "új világrendet" éppen ezért mindenki másként értelmezheti és másként magyarázhatja.”
  • 136. strangerr 2009. március 07. 15:20
    „Ma Magyarországon csak egyféle "politika" lehet népszerű: folytatni az elkúrást tövig. Ezt teszi a kormány, a Fidesz meg még kritizálja is, hogy miért nem gyorsabban teszi.
    Gyakorlatilag ez közösség (ami már nem is társadalom) képtelen igazgatni és müködtetni önmagát demokratikus keretek között, ezt jól példázza a lentebb olvasható hozzászolások többsége is. Egyfajta lenyomat, hogy miért is tartunk itt. Emberek, akik politikusoktól (!!!) várják a SAJÁT sorsuk jobbra fordulását. Hihetetlen és tragikus.”
  • 135. rt0831 2009. március 07. 15:13
    „Jön Orbán , új világrend és államosítás következik!
    http://index.hu/belfold/2009/03/06/orban_uj_vilagot_epitene/”
  • 134. strangerr 2009. március 07. 15:11
    „"Van egy irreálisan szociális kormánypárt; és egy, a realitás-tengelyen alig látható, kábé a háromévesek dackorszakának intelligenciáját felmutató, szociálisnépszavazó Fidesz, akiről vagy azt kell gondolni, hogy padlógázzal folytatják az elkúrást, vagy azt, hogy ugyanazokkal a taplóvastag pofákkal szedik majd rendbe Magyarországot, amelyek négy éve torkuk szakadtából visítanak a rendbeszedés legkisebb jelére.
    Vagyis maguk hozzák a kötelet az akasztásukhoz. "

    "A Reformszövetség megtette azt, amit négy éve kér számon a Fideszen a külvilág. Felelős, konstruktív ellenzékként viselkedett, programot adott. Nem hazudott reggel, délben és este. Vonalzóval rajzolt, nem szabadkézzel: az adócsökkentésnek odaírta az árát is a katalógusba.
    Tehette: a Reformszövetség nem indul a választásokon. Tudósokból, kutatókból, exminiszterekből áll, akik nem azért szólaltak meg, mert szerintük ez lesz a népszerű, hanem mert ezt számolták ki. Ott van köztük Pálinkás József, az Orbán-kormány kultuszminisztere, Chikán Attila, Orbán gazdasági minisztere. Amit kisakkoztak, annak nincs olyan attribútuma, ami a jobb- és baloldalnak nevezett hamburgerláncok erőterében értelmezhető. Viszont nem is hangzik olyan jól. Még annyira sem, mint Gyurcsány óvatos bűvészkedése. A Fidesz egyszerű, ördögűzésre alapuló meséjéhez képest egyenesen drámai."”
153 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adómentes maradhat az üdülési csekk

Az üdülési csekk adómentességének megtartását elképzelhetőnek tartja a kormáyfő. Tovább olvasom