Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Orbán Viktor: győztünk!

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerint a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.
"Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap este Budapesten.

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.

A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában - hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege.

A Fidesz eredményváró rendezvénye. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

Orbán Viktor szavai szerint a magyarok "jól hallhatóan" kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját.

Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre - folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van.

Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett. Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a "bajtársaknak", valamint a családtagoknak is.

A Fidesz eredményváró rendezvénye. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (galéria)

Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország "nagyszerű hely" legyen.

"Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt" - mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot - tette hozzá.

Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék.

Ágh Péter: a következő négy év feladata, hogy minél több fejlesztési elképzelés megvalósuljon



Ágh Péter (Fidesz-KDNP) szerint a következő négy évben a legfontosabb feladat, hogy minél több fejlesztési elképzelés megvalósuljon Vas megye 2-es számú választókerületében, ahol vasárnap nagy többséggel országgyűlési képviselővé választották.

A fiatal politikus vasárnap a voksok 99,1 százalékos feldolgozottsága mellett a szavazatok 52,07 százalékát szerezte meg, amikor az MTI-nek nyilatkozva óriási eredmények nevezte, hogy választókerületében több mint 22 ezer választópolgár állt ki a polgári értékek, a kormány által végzett országépítő munka folytatása mellett és szavazott képviselőként neki is bizalmat.

Ahhoz, hogy ezt az eredményt el tudjuk érni, szükség volt arra, hogy egy dinamikus, komoly szervezeti hálóval rendelkező Fideszt, illetve Magyar Csapatot építsünk ki, amiért óriási köszönet jár az önkénteseknek, azoknak, akik a választási kampány során a közös sikerért és egyben Vas megye jövőjéért dolgoztak - mondta Ágh Péter.

Csizi Péter: új munkahelyeket kell teremteni Pécsen


A többi között az új pécsi ipari park benépesítésével kell új munkahelyeket teremteni a baranyai megyeszékhelyen - mondta Csizi Péter, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként vezet Baranya 1. számú, pécsi választókörzetében az országgyűlési választáson.

"Pécs az utóbbi négy évben minden tekintetben a fejlődés pályájára állt. Ezekre az alapokra építkezve kell tovább dolgoznunk úgy, hogy minél több új munkahely jöjjön létre Pécsen"- mondta a politikus az MTI-nek a választások éjszakáján, miután az adatok 93 százalékos feldolgozása alapján 36,85 százalékos támogatottságot ért el. Csizi Péter kiemelte, hogy a nyáron fogják átadni Pécs déli határában Magyarország legnagyobb egybefüggő területtel rendelkező ipari parkját, amelynek a benépesítésével új munkahelyek ezrei jönnek majd létre reményei szerint. Hozzátette: mindehhez a kormányzat segítségét is várják majd.

A politikus elmondta még: azért is dolgozik majd a parlamentben, hogy a 2014 és 2020 között az országba és a megyeszékhelyre érkező uniós források jelentős részét is ilyen célokra fordítsa majd a kormány.

Petneházy Attila: a munkahelyteremtés első számú kérdés Nyíregyházán


A munkahelyteremtés fontosságát és az elkezdett beruházások folytatását említette a legfontosabb feladatok között Petneházy Attila, aki a Fidesz-KDNP színeiben az első helyen áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es egyéni választókerületben az országgyűlési választáson.

Petneházy Attila hétfőre virradó éjjel az MTI-nek azt mondta, bár Nyíregyházán kedvezőbbek a munkanélküliségi adatok a megye többi részénél és az országos átlagnál is, de bőven van még tennivaló.

Turisztikában az elmúlt években jó eredményeket mutatott fel a nyírségi megyeszékhely, a szektor húzóágazata lehet Nyíregyházának és a megyének is - fogalmazott a képviselő.

Petneházy Attila szerint nyugodt kampányon van túl Nyíregyháza, amiért köszönet és elismerés jár a választópolgároknak.

A kormánypárti jelölt 93 százalékos feldolgozottságnál 35,9 százalékot kapott, amivel megelőzi a 32,14 százalékkal második helyen álló Jeszenszki Andrást (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) és a 22,99 százalékot elérő jobbikos Balczó Zoltánt.

Boldog István: egy korábban baloldalinak számító térséget sikerült megőriznünk


Egy korábban baloldalinak számító térséget, a Tiszazugot 2010-ben sikerült a Fidesznek az MSZP-től elhódítani, és az elmúlt négy évben végzett sok-sok munkának köszönhetően újabb parlamenti ciklusra megőrizni - mondta Boldog István, aki a Fidesz-KDNP pártszövetség színeiben győzött a 2014-es országgyűlési választáson Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú egyéni választókerületében.

A 2010-ben már parlamenti mandátumot szerzett Boldog István most a szavazatok közel 99 százalékos feldolgozottsága alapján a voksok 42,27 százalékát szerezte meg főbb vetélytársai a jobbikos Csányi Tamás (30,67 százalék) és a baloldali összefogás által indított Rózsa Endre (21,47 százalék) előtt.

Boldog István elmondta: képviselői célja továbbra sem változott, Szolnok megye fejletlen déli részét fel kell zárkóztatni az fejlett északihoz, ezért a munkahelyteremtés és az infrastruktúra-fejlesztés a legfontosabb teendő.
Mint hozzátette, ennek megvalósításáért azoknak az embereknek az érdekeiért is harcol, akik nem rá adták voksukat.

Riz Gábor: egy szenzációs csapat eredménye a mostani

Egy szenzációs csapat eredménye a mostani, egészen Borsodnádasdtól Hídvégardóig - mondta Riz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ózdi központú, 3-as számú választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a vasárnapi választásról hétfőre virradóra az MTI-nek.

Úgy fogalmazott, izgalommal tekint a feladatok elé, amelyeket egyrészt maguk szabtak maguknak. Ezek egyike a megyében a szénbányászat revitalizációja, a másik pedig a mezőgazdaság újraélesztése azokon a területeken, ahol korábban volt, jelenleg éppen cseperedőben van - jelezte.

Riz Gábor hangsúlyozta, mindez nagyon fontos, hogy a vidéknek legyen olyan tartása, megélhetése, fenntartható jövője, amely az itt élőknek biztonságot, megélhetést kínál.

Witzmann Mihály: a mezőgazdaságot, az erre épülő feldolgozóipart és a turizmust kell fejleszteni



A Balaton partjától a délebbre fekvő somogyi településekig 100 kilométeres távolságot is felölelő választókerület adottságaiból kiindulva elsődlegesen a mezőgazdaságot, a ráépülő feldolgozóipart és a turizmust kell fejleszteni a jövőben - nyilatkozta az MTI-nek Witzmann Mihály (FIDESZ-KDNP), aki a Somogy megyei siófok központú 4-es választókerületben jelentős előnnyel vezetett vasárnap este.

Szólt arról is, óriási elismerés számára, hogy egy "viszonylag rövid, de eseménydús" kampányidőszak után ekkora támogatottságot tudott szerezni. Hozzátette, a választási eredményekből az is kiderült, hogy szó sincs kormányváltó hangulatról. "Külön öröm számomra, hogy bár először lettem országgyűlési képviselő-jelölt, máris ekkora bizalmat szavaztak nekem" - fogalmazott, hozzátéve, hogy törékeny dolog a bizalom, amit a legjobb tudása szerinti munkával kíván meghálálni. Egyebek közt azzal, hogy a jövőben is szoros és közvetlen kapcsolatot ápol a választópolgáraival.

Beszámolója szerint az elmúlt négy évben a Somogy megyei közgyűlés alelnökeként végigjárta a megye összes települését, majd az elmúlt 15 hónapban, amikor a Fidesz képviselőjelöltje lett, a választókerület 71 településén ismét látogatást tett.

Hargitai János: folytatni kell a megkezdett munkát


Az elvégzett munkának és a következetességnek szól a győzelem, s folytatni kell a megkezdett munkát - mondta Hargitai János, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként ötödször szerezhet mandátumot Baranya 3. számú, mohácsi választókörzetében.

"Szeretném azt hinni, hogy a győzelmem az elmúlt tizenhat évben Mohácsért és környékéért következetesen elvégzett munkám eredménye" - mondta az MTI-nek a választások éjszakáján a politikus, akinek a támogatottsága a szavazatok több mint 98 százalékos feldolgozottsága mellett meghaladta az 50 százalékot.

Hargitai János közölte, a következő négy évben azért fog dolgozni, hogy komoly agrárberuházások jöjjenek létre Kelet-Baranyában, épüljön tovább a határig az M6-os autópálya, s 2018-ig történjen olyan elmozdulás a mohácsi híd ügyében, amely megkérdőjelezhetetlenné teszi a beruházás szükségességét.

Pánczél Károly: a polgári gondolkodású dabasiak és környékbeliek jól ismernek


A valaha "billegő", később "stabillá" váló dabasi körzetben élők hagyományosan polgári gondolkodása állhat a mostani választási győzelem hátterében - mondta a 11-es választókerületben a győzelemre esélyes Pánczél Károly (Fidesz-KDNP) képviselőjelölt.

A Gyál alpolgármestereként, illetve 1998-tól országgyűlési képviselőként dolgozó politikus kifejtette: az elmúlt négy hétben szisztematikusan végigjárta a területét, és nemigen kellett bemutatkoznia, hiszen egyéniben 2002-ben is győzött már itt.

"Jól ismernek a választókerületemben az emberek", ami nagy előny volt a megmérettetésben - húzta alá. Mivel a dabasi körzet a főváros peremétől dél felé húzódik, a jövőbeni képviselői munka megtervezésekor mindenképp figyelembe kell venni az északi és a déli rész közötti különbségeket - fűzte hozzá Pánczél Károly.

Az északon lakók a főváros közelsége miatt jobb helyzetben vannak, míg a délebbi településeken a vállalkozások támogatására, illetve a munkahelyteremtésre sok energiát kell szánni, ugyanúgy, mint a nagyszámú őstermelő piacra juttatására - hangsúlyozta a politikus.

Szabó Zsolt: a választók érzik a tenni akarást


Szabó Zsolt (Fidesz-KDNP) annak tulajdonítja jó szereplését a vasárnapi országgyűlési választáson, hogy a választók érzik benne a tenni akarást.

A kormánypárti politikus a szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál közel 41 százalékkal vezetett Heves megye 3-as választókerületében.
A Hatvan polgármesteri tisztségét is betöltő politikus az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a térségben élők tudják, a megoldást keresi a problémákra.

Szabó Zsolt úgy fogalmazott: a jövőben is együtt fog gondolkodni, együtt fog dolgozni az itt élőkkel.

Demeter Zoltán: Borsodban a legfontosabb feladat továbbra is a munkahelyteremtés


Borsodban a legfontosabb feladat továbbra is a munkahelyteremtés - mondta Demeter Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 4-es, azaz kazincbarcikai központú választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje hétfő hajnalban az MTI-nek.

A politikus, aki a szavazatok 98 százalék fölötti feldolgozottsága mellett 37,26 százalékkal vezet, a vasárnapi országgyűlési választást értékelve azt mondta, nem karba tett kézzel várták ezt az eredményt, sokat tettek érte, rengeteg munka van a háttérben.

Az eredmény azt mutatja, hogy a városokban, falvakban a Fidesz-KDNP élvezi a bizalmat - mondta, megköszönve a választók támogatását.
Hozzátette, a helyiek is értékelték az eddigi tevékenységüket, a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, valamint a munkahelyteremtést, amely Borsod-Abaúj-Zemplénben különösen fontos. Demeter Zoltán abban bízik, hogy a kormány emiatt kiemelten figyel majd erre a térségre.

Potápi: az egész választókerületért fogok dolgozni


Úgy fogok dolgozni a dombóvári választókerületért, hogy senki se érezze úgy, hogy a volt bonyhádi körzet képviselője vagyok - mondta Potápi Árpád János, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje az MTI-nek, aki csaknem teljes feldolgozottságnál a szavazatok 48 százalékát szerezte meg a Tolna megyei 2. számú választókerületben.

"Az eredmény annak is köszönhető, hogy 16 éve vagyok parlamenti képviselő, 12 éve Bonyhád polgármestere, és talán elmondhatom, hogy az emberek valamennyire elismerik a munkámat" - tette hozzá a politikus, aki az elmúlt parlamenti ciklusban az országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságánál elnöke is volt.

Mint mondta, a Dombóvár és Bonyhád térségét magában foglaló választókerületben a gazdaság fejlesztését tartja a legfontosabbnak, azért, hogy "az embereknek munkájuk legyen, fel tudják nevelni a gyermekeiket, és méltó jövőképet tudjanak számukra adni".

Remélem, hogy most már az emberek döntő többsége fontosnak tartja a nemzetpolitikát. Külön is büszke vagyok arra, hogy ebből a szempontból a mostani történelmi választás volt - mondta a képviselőjelölt.

Hende Csaba: a választók igent mondtak az elvégzett munkára


A szombathelyi választók igent mondtak az elmúlt négy év munkájára és nemet a baloldal botránypolitizálására - mondta az MTI-nek nyilatkozva Hende Csaba honvédelmi miniszter, akit a Fidesz-KDNP jelöltjeként harmadszor választottak meg egyéni országgyűlési képviselőnek Szombathely 1-es számú választókerületében, amikor vasárnap a szavazatok 90,24 százalékos feldolgozottsága mellett már a voksok 45,29 százalékát tudhatta magáénak.

A választók igent mondtak mindarra, amit a kormány elvégzett Magyarország építésében és arra, amit ennek részeként Szombathelyen sikerült elérni a munkahelyteremtésben, infrastruktúrafejlesztésben, az egészségügy és a felsőoktatás fejlesztésében - mondta.

Hozzáfűzte: a választók ugyanakkor egyértelműen nemet mondtak arra a gyűlöletkampányra, amit szavai szerint "soha nem látott mélységekbe vitte a helyi baloldal erkölcsi nívóját".

Hende Csaba a választási eredményt értékelve köszönetét fejezte ki a választóknak, amiért ismét "meggyőző többséggel" tüntették ki bizalmukkal.

Cseresnyés Péter: együttműködésben a gazdasági fejlődésért


Nagykanizsa térsége csak együttműködésben tapasztalhatja meg a gazdasági fejlődést - jelentette ki az MTI-nek Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP), aki a zalai 3. számú választókerületben a legtöbb szavazatot gyűjtötte be a vasárnapi országgyűlési választáson.

A voksok 98,59 százalékának feldolgozása alapján a jelenlegi nagykanizsai országgyűlési képviselő és polgármester a szavazatok 39,88 százalékát kapta meg a választóktól. Mögötte a Jobbik jelöltje 27,44 százalékos, a harmadik helyen a baloldali összefogás képviselője 25,83 százalékos szavazati arányt ért el.

Cseresnyés Péter kifejtette: sikerének egyik oka, hogy a kormány nagyon jól végezte a munkáját, ami kivívta a társadalom többségének elismerését, a másik oka pedig a Nagykanizsán és környékén elért eredmények.

Hozzátette, az önkormányzati választásig hátralévő hónapokban azt a munkát szeretné folytatni, amit elkezdett, vagyis Nagykanizsa térségi központi szerepének, gazdasági fejlődésének erősítését, a környékbeli települések vezetőivel közösen munkálkodva.

Kósa Lajos: a választók bölcsességét tükrözi az eredmény


A Fidesz-KDNP győzelme a választók bölcsességét tükrözi - jelentette ki a párt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere hétfőn hajnalban az MTI tudósítójának, miután előtte a támogatóik jelenlétében tartott sajtótájékoztatón bejelentette: Hajdú-Bihar megye mind a hat egyéni országgyűlési választókerületében a jelöltjeik megnyerték a választást.

Kósa Lajos szerint "a magyar választók teljesen egyértelműen, vitathatatlanul döntöttek egy kiegyensúlyozott, igazságos, fair rendszerben, hogy folytatni kell a kormányzást".

A politikus köszönetet mondott a választóknak, amiért "nem ültek fel a hazugságoknak, a mellébeszélésnek, és saját bölcsességük alapján döntöttek, ami nagyon nagy szó, mert a legvadabb gazdasági válság közepette, szörnyű állapotban vettük át az országot (...) és közösen kivezettük a gödörből".

"Hajdú-Bihar megtette azt, amit megkövetelt a haza" - jelentette ki Kósa Lajos, a sajtótájékoztatón.
Pósán László, a Fidesz városi e
lnöke, aki szintén Debrecenben szerzett újból egyéni mandátumot, emlékeztetett rá: 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP megnyerte a választásokat, valami ellen szavaztak az emberek.

Most viszont valami mellett, a folytatás mellett voksoltak, s ez "óriási felelősséget ró ránk - mondta.

Tasó László, Debrecen harmadik egyéni választókerületének győztese, Nyíradony polgármestere azt mondta: a választók egy értékközösség mellett döntöttek.

"Magyarország minden szegletében világossá vált, hogy amit elkezdtünk, azt érdemes folytatni" - fűzte hozzá Tasó Lás

Vargha Tamás: folytatni kell a csapatmunkát Székesfehérvárért


Folytatni kell a csapatmunkát Székesfehérvárért - mondta Vargha Tamás, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, aki jelentősen vezet a Fejér megyei 1-es választókerületben a vasárnapi országgyűlési választáson.

A kormánypárti politikus, a Honvédelmi Minisztérium eddigi parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Székesfehérvárnak továbbra is két képviselője lesz a parlamentben, de a város polgármestere most nem lesz országgyűlési képviselő. Hozzátette: más felállásban, de továbbra is közösen dolgoznak a városért és egész Fejér megyéért, hiszen várhatóan minden körzetben a fideszes jelölt nyer.

Kiemelte: a rendszerváltoztatás után 25 évvel ez volt az első olyan választás, amelyen a valós teljesítményekre alapozva döntöttek úgy a választók, hogy a kormány folytathatja munkáját "ellentétben 2006-tal, ahol az akkori kormánypárt hazugságokkal tartotta meg hatalmát".

A székesfehérvári választókerületben - 81,08 százalékos feldolgozottság mellett - Vargha Tamás 43,73, Márton Roland (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) 30,5, míg Mező Balázs (Jobbik) 17,21 százalékkal áll.

Tállai András: A Fidesz kormánynak számít a vidék és a kistelepülés


Az elmúlt időszak munkája, és a jelen eredmény azt bizonyítja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben, hogy a félszáz település érezte, a Fidesz kormány jól végzi a munkáját, és számít a vidék és a kistelepülés – mondta Tállai András a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje, aki a Mezőkövesd központú választókerületben több mint 90 százalékos feldolgozottságnál fölényesen vezet.

Tállai András úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy egy ilyen nehéz sorsú térségben, mint Borsod megye, lehet perspektívát mutatni az embereknek, akár a munkahelyteremtés akár a közbiztonság területén. Azt mondta, a munka folytatódik, mint képviselő már felmérte a térségi, választókerületi problémákat, illetve a települések céljait is ismeri. Hozzátette, fölkészült a térségből és kíváncsian várja a kisebb létszámú parlamentben a munkát, sokkal több településen kell helyt állni, kétszer annyi embert kell képviselni, és kétszer annyival nehezebb feladat lesz, de szereti a kihívásokat – jegyezte meg.

Farkas Sándor: beérett az elvégzett munka


Az eddig elvégzett munkának tulajdonítja Farkas Sándor (Fidesz-KDNP), hogy jelentős előnnyel vezet Csongrád megye 3-as számú választókörzetében a vasárnapi országgyűlési választáson.

A fideszes politikus - aki a szavazatok mintegy 46 százalékát szerezte meg - az eredményről szólva az MTI-nek elmondta: "nagyon szép és jó érzés volt a ma estét megélni, mert úgy gondolom, hogy annak a munkának az eredménye megvalósult, amit az elmúlt több mint két évben megkezdtünk, főleg az új választókörre értve".

Szűcs Lajos: egyetlen rossz szót sem mondtam az ellenfeleimről

Soha egyetlen rossz szót sem mondtam a Vecsést és környékét magába foglaló 7-es számú egyéni választókerületben induló rivális jelöltekről, miközben többségük negatív kampányt folytatott ellenem - összegezte majdnem biztos választási győzelmét Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke vasárnap éjjel.

A politikus - aki jelenleg is országgyűlési képviselő - az MTI-nek nyilatkozva megköszönte a választókerületében élő 83 ezer választópolgár közül rá voksolók bizalmát, illetve azt, hogy újabb 4 évet szavaztak meg a Fidesz-KDNP-nek.

Kifejtette, hogy a három "régi" választókerületből összegyúrt új körzet "nehéz terep", de mivel az itteni emberek főként az eddig elvégzett munka alapján ítélnek, különösen nagy öröm itt győzni. "Sok terv van a tarsolyomban" az itt élők megsegítésére, és igyekszem majd a miniszterelnök hasonló ígéreteit is "bevasalni" - fogalmazott a politikus.

Most elsősorban a már megkezdett beruházások folytatása, valamint az a fontos, hogy az új EU-költségvetési ciklusban minél több pénzt sikerüljön Vecsés térségébe hozni - hangsúlyozta Szűcs Lajos.


Bene Ildikó: igazi csapatmunka a választási sikerem


"Nagyon sokat és sokan dolgoztunk a választási sikerért, így győzelmem egy példamutató csapatmunkának köszönhető" - mondta a Fidesz-KDNP pártszövetség színeiben Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. számú, Szolnokot és annak térségét magába foglaló egyéni választókerületében a voksok többségét megszerző Bene Ildikó vasárnap éjjel az MTI-nek.

A szolnoki választókerületben 96,03 százalékos feldolgozottság alapján a politikus a szavazatok 37,24 százalékát mondhatja magáénak, megelőzve ezzel a baloldali összefogás jelöltjét, Iváncsik Imrét (28,66 százalék) és a jobbikos Baráth Zsoltot (25,55 százalék).

Bene Ildikó kitért arra, hogy ezentúl a korábbi két szolnoki választókerület összevonása miatt egy térséget, csaknem nyolcvanezer választópolgárt kell képviselnie a parlamentben, és ehhez a mostani győzelem sok erőt ad.

A politikus, aki a szolnoki Hetényi kórház főigazgatója, jelezte, erről a megbízásáról összeférhetetlenség miatt le kell mondania, de hangsúlyozta, hogy az intézmény fejlődését mindenben segíteni fogja, hiszen orvosként továbbra is az egészségüggyel kíván foglalkozni.

Bene Ildikó második ciklusát kezdi meg a parlamentben, 2010 és 2014 között előbb az egészségügyi bizottság tagjaként, majd alelnökeként tevékenykedett.

Móring József Attila: elsődleges cél az utak és a fürdők fejlesztése



A kistelepüléseket összekötő utak és a fürdők fejlesztését tartja a következő parlamenti ciklus fontos helyi feladatának Móring József Attila (Fidesz-KDNP), aki a Somogy megyei marcali központú 3-as választókerületben jelentős előnnyel vezet a vasárnapi országgyűlési választáson.

A politikus, aki a szavazatok több mint 97 százalékos feldolgozottságánál 47,7 százalékot ért el, úgy fogalmazott, nagyjából erre az eredményre számított, abban benne van rengeteg, az aláírásgyűjtésben, kampányban részt vevő ember munkája is.

Megjegyezte, nagyon remélte, hogy az a fajta baloldali kampány, amelyet a választókörzeteiben tapasztalt, nem vezet eredményre, s ez most bebizonyosodott.

Az előző kormányzati ciklusban is országgyűlési képviselőként tevékenykedő politikus beszélt arról is, hogy új kihívást jelent számra a választókerületének bővülése Marcalival, a kisvároshoz személyes emlékek kötik, hiszen oda járt középiskolába. Utalt arra, Marcali ügyeivel már korábban elkezdett foglalkozni, így a helyi kórházzal, a félbemaradt gyógyszálló problémájával és a települést is érintő dél-balatoni szennyvízprojekttel.

Kifejtette, az előző parlamenti ciklusban az uniós pénzeket csak főutak megépítésére lehetett fordítani, így nagyon reméli, hogy most jutni fog kisebb útfejlesztésekre is, amivel Somogy elmaradott részein településeket lehet összekötni és jobban megközelíthetővé tenni, zsáktelepüléseket is megnyitva a világra. Választókerületében kiemelt feladatásnak tekinti a fürdők (Csisztafürdő, Nagybajom, Marcali) adottságainak jobb kiaknázásáért való küzdelmet, ami az egyik lehetséges módja a munkahelyteremtésnek.

"Ez az a legfőbb cél, amit az útfejlesztések is szolgálnak, hiszen jelenleg még sok somogyi kistelepülésen a közmunka az egyetlen munkalehetőség, ami egy jó kezdeményezés volt, de amiből tovább kell lépni" - hangsúlyozta Móring József Attila.

Hirt Ferenc: őszinték voltunk az emberekkel


Nemcsak a sikereket, hanem a hibákat is őszintén feltártuk az embereknek a paksi választókerületben a kampány során - mondta az MTI-nek vasárnap éjjel Hirt Ferenc, a Fidesz-KDNP Tolna megyei képviselőjelöltje, aki a szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottságánál behozhatatlan előnnyel vezet az ellenzéki jelöltek előtt.

A Tolna megyei 3. választókerületben indult politikus megjegyezte, országosan gyengébb eredményre számított annál, mint amit a Fidesz-KDNP elért.

A politikus, aki 2006 óta Tamási fideszes parlamenti képviselője, nemcsak a támogatóinak mondott köszönetet, hanem azoknak is megköszönte a választási részvételt, akik ellenfeleire szavaztak.

Mint mondta, a paksi választókerületben legfontosabb feladata a paksi atomerőmű bővítésének előkészítése lesz, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nem egy kistelepülésen 40 százalékos a munkanélküliség. "Ez tarthatatlan, ezzel kezdeni kell valamit a következő években" - fogalmazott.


Lezsák Sándor: történelmi nap a mai


Történelmi napnak nevezte április 6-át Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, mert hosszú évtizedek után a Kárpát-medence magyarságának megadatott az, hogy részt vegyen Magyarország sorsának alakításában.

Lezsák Sándor, Bács-Kiskun megye 4-es számú választókerületének Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje kiskunfélegyházi kampányközpontjában beszélt erről vasárnap este.

A képviselőjelölt a szavazatok 69 százalékának összesítésekor matematikailag behozhatatlan előnnyel vezetett a második helyezett Kollár László, a Jobbik jelöltje előtt.

Lezsák Sándor hangsúlyozta: köszönet jár mindazoknak a közösségeknek, amelyek hittek abban, hogy "igenis egy a nemzet, és a határon átívelő összetartozás az most megjelenhetett a választáson". Egyúttal megállíthatatlannak és feltartóztathatatlannak nevezte azt folyamatot, amely az elmúlt négy évben elkezdődött.

Lezsák Sándor hangsúlyozta: Bács-Kiskun megyében mind a hat választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei meggyőző előnnyel vezetnek, sőt előnyük - szerinte - behozhatatlan.

A Duna-Tisza közének népe rendkívül megszenvedte a múltat, a Kádár-korszak egy részében már komoly ellenállás alakult ki, ami a rendszerváltás óta stabilan a jobboldal mellé állította az itt élőket – fogalmazott.

Az itteniek szabadságvágya olyan nagy volt, hogy a diktatúra éveiben is érezni lehetett, jómagam is éreztem, hogy van fogadókészség a jobboldal nemzeti politikája iránt – tette hozzá.

Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben a tanyafejlesztési program sikere, a mezőgazdaság területén a családi gazdaságok megerősítése tükröződik a jó választási eredményben.

Manninger Jenő: a kistelepüléseken is szeretnénk segíteni


A számos helyi fejlesztésnek is köszönhető a választási eredmény, de a kisebb falvakban élőknek is több segítséget kell nyújtani - fogalmazta meg az MTI-nek a zalai 2. számú választókerület jelöltjeként induló Manninger Jenő (Fidesz-KDNP).

A voksok 96,59 százalékának feldolgozása alapján a szavazatok 49,55 százalékát elnyerő politikus, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: Keszthely-Hévíz térségében korábban is erős volt a Fidesz támogatottsága, de nagyon sok ember komoly munkája is ott van a sikeres szereplés mögött.

Úgy vélekedett, hogy a térségben megvalósult számos fejlesztésnek és a gyógyturisztikai sikereknek is köszönhető az eredmény, de hozzátette, hogy a kistelepüléseknek ugyanakkor több lehetőségre van szüksége. Az aprófalvas szerkezetű megye gondjait ismerve elmondta: az ország eredményeinek "a kisebb falvakba is el kell jutnia", ott is segíteni kell az embereket.

A zalai 2. számú választókerületben Manninger Jenő mögött a második legtöbb szavazatot a Jobbik jelöltje gyűjtötte be, 24,31 százalékot, míg a harmadik helyen a baloldali összefogás indulója a voksok 19,42 százalékát kapta.

Vantara Gyula: Békéscsaba és a választókerület településeinek összefogása aratott sikert


Békéscsaba és a választókerület településeinek összefogása aratott sikert a vasárnapi országgyűlési választásokon - jelentette ki az MTI-nek Vantara Gyula, a Fidesz-KDNP jelöltje, a Fidesz Békés megyeri választmányi elnöke, aki a szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál mintegy hatezer szavazattal vezet.

Vantara Gyula kiemelte: célba ért a Fidesz üzenete, a választókörzet 75 ezer szavazópolgárának többsége megértette, hogy Békéscsaba és a körzet települései összefogással, térségi és Békés megyei programokkal kölcsönösen tudják egymást erősíteni.

Ilyen a településeket összekötő közúthálózat fejlesztése, a vasút korszerűsítése, a munkahelyteremtés támogatása, együttműködés az oktatásban, a kultúrában, az egészségügyben és a szociális ellátásban.

Hozzátette: a békéscsabai agglomerációban az emberek döntően mezőgazdasággal foglalkoznak, a Fidesz agárpolitikája új lehetőségeket kínál részükre az állattenyésztésben, a feldolgozóiparban és a családi gazdaságok ösztönzésében. Rövidesen elkezdődik az M-44-es út építése, a beruházásról szóló tenderkiírás megjelent a Magyar Közlönyben - mutatott rá Vantara Gyula.

Szászfalvi László: a bizalmat munkával szeretném megszolgálni


Erőt és reményt ad a választóktól kapott bizalom, amit munkával szeretnék megszolgálni az elkövetkező négy évben - mondta az MTI-nek Szászfalvi László, aki a barcsi központú somogyi 2-es választókerület Fidesz-KDNP jelöltjeként 80 százalékos feldolgozottságnál fölényesen vezetett a vasárnapi országgyűlési választáson.

A politikus, aki eddig négy ciklusban tevékenykedett parlamenti képviselőként a választókerületi határok megváltozásával 77 település jelöltjeként indult a választáson.

Mivel a választókerület kétharmada korábban nem tartozott hozzá, ezért nagyon sokat dolgoztak az aktivistákkal, a támogatókkal az elmúlt hónapokban, hogy elnyerjék a választók bizalmát - mondta Szászfalvi László, hozzátéve: "ezt a bizalmat munkával szeretném megszolgálni".

A hátrányos helyzetben lévő térségben kiemelten fontos feladat a gazdaság és az infrastruktúra fejlesztése, munkahelyek teremtése - hangsúlyozta Szászfalvi László. Hozzátette: fontosnak tartja továbbá azt is, hogy kidolgozzanak egy egységes ökoturisztikai stratégiát, erősítsék a horvát-magyar kapcsolatokat, folytatódjon az M6-os autópálya építése Barcsig.

Völner: megismételtük a négy évvel ezelőtti győzelmet


A mostani választás megmutatta, hogy a 2010-es győzelem Komárom-Esztergom megyében nem egyszeri fellángolás volt, és meg tudtuk ismételni az akkori eredményt - mondta az MTI-nek vasárnap Völner Pál (Fidesz-KDNP).

A politikus Komárom-Esztergom megye 2. számú választókerületében (Dorog-Esztergom) jelentős előnnyel vezet a 2014-es országgyűlési képviselő-választáson. Az infrastruktúráért felelős államtitkár hatvan százalékot meghaladó részvétel mellett szavazatok közel felét szerezte meg.

Völner Pál elmondta, a ciklus első éveiben az ország helyzetének stabilizálása volt a legfontosabb, igazi építkezés csak az utolsó években folyhatott. Az államtitkár hozzátette, számos feladat még bevégezetlen, "például az esztergomi helyzet konszolidációja" - fogalmazott.

Czerván György: Nagykáta térségében különösen jó eredményeket értünk el


Elsősorban a kormány családbarát politikájának, illetve a "kormányváltó összefogás" által kínált út "elutasításának" tulajdonítja a Fidesz-KDNP és saját jó eredményét Czerván György, Pest megye 9-es választókerületének győzelemre esélyes képviselő-jelöltje vasárnap este.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Nagykáta térségében szinte biztos befutónak számító államtitkára az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: külön öröm számára, hogy a mezőgazdaság országosan, illetve saját választókerületében is nagyszerű eredményeket ért el.

A politikus tervei között elsősorban a Tápió-mentén zajló nagy csatornaberuházás mielőbbi befejezése, az utak helyreállítása, illetve a közlekedés fejlesztése szerepel. Ez utóbbi - szerinte - azért is fontos, mert Nagykátáról és a szomszédos településekről nagyon sokan ingáznak dolgozni a fővárosba.

Választókerülete nyolc "új" településsel való bővülése kapcsán a "csatlakozókra" való kiemelt odafigyelésre is időt kell szánni - tette hozzá az államtitkár.

Tiffán Zsolt: az emberek értékelték, amit a vidékért tettünk


"Megnyugtató, hogy a baranyai polgárok értékelték mindazt, amit a vidékért tettünk az elmúlt négy évben" - mondta az MTI-nek Tiffán Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje, aki 88 százalékos feldolgozottság mellett az érvényes szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg Baranya 4. számú, szigetvári választókörzetében a vasárnapi országgyűlési választáson.

A Baranya megyei közgyűlés elnökeként is tevékenykedő politikus megjegyezte: a választókörzetében az elmúlt időszakban elsősorban nem a kampányra, hanem arra koncentráltak, hogy minél többet tegyenek a települések fejlődése érdekében.

Tiffán Zsolt hozzátette, örül annak, hogy a dél-baranyai Ormánságban élők értékelték a térségük felzárkóztatásáért indult Ős-Dráva-programot, és arra szavaztak, hogy azt tovább vigyék.

Hangsúlyozta: ezt, a vidéki emberekért végzett munkát kívánja folytatni a következő négy évben is.


Hörcsik Richárd: a legfontosabb a munkahelyteremtés


A munkahelyteremtést, az önkormányzatok segítését, a térség településeinek infrastruktúrájának fejlesztését tartja legfontosabb feladatainak Hörcsik Richárd, a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje, aki az adatok 92 százalékos feldolgozottságánál mintegy 7 ezer szavazattal vezet Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú választókerületében.

Győzelme esetén Hörcsik Richárd immár hatodik parlamenti képviselői ciklusát kezdheti meg. A jelölt fontos feladatának tekinti továbbra is azt, hogy körzetének települései sikeresen pályázzanak uniós forrásokra.

Hörcsik Richárd az MTI-nek elmondta: egyszer listán, most - köszönhetően a választóknak - ötödször egyéni listán kaphat megbízatást Zemplén és ezúttal immár részben Abaúj képviseletére a parlamentben.

Simon Miklós: az egész ország megdolgozott a győzelemért


Az egész ország megdolgozott a győzelemért - jelentette ki Simon Miklós, a Fidesz-KDNP jelenlegi országgyűlési képviselője a választási eredményekkel kapcsolatban vasárnap késő este az MTI-nek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6-os, nyírbátori választókörzetben vezető kormánypárti politikus úgy fogalmazott, sikerült a győzelmet megszerezni annak ellenére, hogy két vetélytársa erős lejárató kampány folytatott ellene az elmúlt időszakban.ű

Simon Miklós szerint a térségben elért legnagyobb eredmény a munkahelyteremtés volt, amelyet tovább szeretnének folytatni, a cél hat év alatt ötezer új munkahely létrehozása lesz. Az elmúlt időszakban 2 ezer új munkahely jött létre a térségben - tette hozzá.ű

A Nyírbogát polgármesteri tisztségét is betöltő politikus egyben megköszönte választóinak a támogatást.

A nyírbátori választókerületben - 80 százalékos feldolgozottság mellett - Apáti István (Jobbik) és Helmeczy László (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) áll Simon Miklós mögött a második és harmadik helyen.

Vigh László: van értelme a kemény munkának


Úgy látszik, van értelme sokat, jól és keményen dolgozni - mondta a Fidesz-KDNP színeiben a Zala megyei 1. számú választókerületben a szavazatok többségét elnyerő Vigh László az MTI-nek.

A vasárnap éjszaka 97,22 százalékos feldolgozottság mellett a voksok 44,56 százalékát elnyerő politikus azt mondta: az emberek támogatása és munkája mellett "a jó isten segítségével" sikerült elérni ezt az eredményt.
Úgy ítélte meg, a választók azt értékelték, hogy 2010 és 2014 között "mit tett ez a kormány az emberekért", és ennek a folytatására szavaztak.

A voksok túlnyomó többségének feldolgozása alapján választókerületében a baloldali összefogás jelöltje 24,04 százalékos eredménnyel került a második helyre, a Jobbiké 21,42 százalékkal a harmadikra.

Vigh László ezzel kapcsolatban azt mondta: nem számítottak ekkora előnyre, az kellemes meglepetésként érte őket.

Gelencsér Attila: már holnap folytatni kell a négy éve megkezdett munkát


Már holnap folytatni kell a négy éve megkezdett munkát - hangsúlyozta Gelencsér Attila, a kaposvári központú somogyi 1-es választókerület Fidesz-KDNP-s jelöltje vasárnap este a Kapos Hotelben szimpatizánsok körében tartott sajtótájékoztatón.

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága alapján a választókerületben biztosan vezető politikus köszönetet mondott annak a csaknem ezer aktivistának, aki segítette a kampányban és a kaposváriaknak a bizalomért, amely lehetővé teszi, hogy az elmúlt négy évben elkezdett munkát folytathassák.

"Úgy érzem, nagyon sokat tettünk az itt élőkért" - fogalmazott a politikus, aki kiemelte, hogy a győzelem sok ember egy irányba tartó közös gondolkodásának, összefogásának eredménye.

Hangsúlyozta, nagyon komoly az a bizalom, amelyet a választóktól kaptak, de tudni kell, hogy "ez a bizalom nagyon törékeny, nem lehet eljátszani".
Gelencsér Attila hozzátette, hogy már holnap neki kell állni dolgozni ennek a bizalomnak a megtartásáért, folytatni kell a megkezdett munkát, továbbra is rezsit kell csökkentetni, meg kell tartani a családok kedvezményeit, béreket kell emelni.

"Most fog beérni az előző négy év munkája (...), most már végre nemcsak szabadságot kaptunk, nemcsak egy elkésett rendszerváltást kaptunk, hanem fogunk kapni az elkövetkező négy évben boldogulást is" - mondta Gelencsér Attila, aki a második ciklusát kezdheti meg a parlamentben.

Kovács Sándor: megtiszteltetés az emberek bizalma


Megtiszteltetésnek nevezte az emberek feléje irányuló bizalmát Kovács Sándor (Fidesz-KDNP), aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös, mátészalkai választókörzetében az első helyen áll a vasárnapi országgyűlési választáson.

Az eddig a megyei közgyűlés alelnöki tisztségét betöltő kormánypárti politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta, meglepődött és nagyon örült az elért eredménynek, "megtiszteltetés, hogy ilyen nagy számban bíztak bennem az emberek, és szavaztak rám."
Hozzátette, a tisztség elnyerése egyben felelősség is, hiszen vidéki emberként felelősséget kell vállalni azokkal is, akik nem a Fideszre szavaztak.
"Vállalom a munkát, vállalom a feladatot" - fogalmazott a politikus.
Kovács Sándor Apáti Istvánt (Jobbik) és Halmi Józsefet (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) megelőzve, a szavazatok több mint 83 százalékos feldolgozottságnál vezeti a mátészalkai választókörzetet.

Czunyiné Bertalan Judit: volt értelme az elvégzett munkának


Volt értelme az elvégzett munkának és ezt fogjuk folytatni a jövőben is - mondta az MTI-nek vasárnap Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz-KDNP), aki Komárom-Esztergom megye hármas számú választókerületében (Komárom-Oroszlány) vezet a szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottságánál.

A képviselő hozzátette, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mindig meghallgassa a körzetében élők problémáit, és ez a jövőben sem fog változni. Czunyiné Bertalan Judit minden szavazónak megköszönte a részvételt és elmondta, hogy a hatvan százalékot megközelítő részvételi arány mellett kapta meg az összes szavazat közel felét.

Nagy István: a gazdaságfejlesztés és a Szigetköz élhetővé tétele közös feladat


Mosonmagyaróvár és a Mosoni-sík gazdaságfejlesztése, a Szigetköz élhetővé tétele közös munkára sarkall - fogalmazott az MTI-nek Nagy István (Fidesz-KDNP), aki a mosonmagyaróvári központú egyéni választókerületben jelentős előnnyel vezet vasárnap este.

"Az elmúlt négy esztendőben egyetlen egyszer sem volt az az érzésem, hogy Mosonmagyaróvár polgárai kihátráltak volna a Fidesz és a KDNP mögül, egyszer sem éreztem úgy, hogy azokat a terveket feladták volna, amiket közösen fogalmaztunk meg, s amelyek megvalósítására bennünket megbíztak" - emelte ki a politikus.

Hozzátette: a most kapott bizalmat arra fogja használni, hogy a választókerületben élő emberek élete jobb legyen, "folytassuk a rezsicsökkentést, folytassuk azt a politikát, hogy minél több pénz maradjon az emberek zsebében, folytassuk a munkahelyteremtést, mert az ad valódi biztonságot mindenkinek".

"A kampány véget ért. A munka időszaka következik. Ássuk el a csatabárdokat! Közös munkára hívok mindenkit" - hangoztatta a politikus.

Simon Róbert Balázs: a csapatmunka hozta, hozza meg a sikert


Eddig is a csapatmunka volt a siker záloga, és a jövőben is az együttműködésre épít Simon Róbert Balázs, a Fidesz-KDNP jelöltje, aki a voksok felének feldolgozása után a szavazatok többségével vezet Győr 1-es számú választókerületében.

A politikus vasárnap este arról beszélt újságíróknak: 2006 óta, amikor a Fidesz átvette a város vezetését, nagyon szép eredményeket értek el, négy éve pedig újabb lendületet adott a kisalföldi megyeszékhelynek, hogy a kormányváltás után a korábbinál is több központi forráshoz jutott a város, ezekből pedig számos beruházást sikerült elindítani.

Közölte: célja az, hogy a városvezetéssel, Borkai Zsolt polgármesterrel és a másik győri képviselővel, Kara Ákossal együttműködve tovább élénkítsék a térség gazdaságát, országosan is kiemelkedő mértékű támogatásokat biztosítva az infrastruktúra fejlesztésére is, legyen szó panelfelújításról vagy kerékpárút-építésről. Ennek révén pedig tovább kívánják erősíteni a város pénzügyi stabilitását is.

Gyopáros Alpár: folytatjuk a fejlesztéseket


Végigvisszük a már zajló fejlesztéseket és újabbakat indítunk - nyilatkozta az MTI-nek vasárnap este Gyopáros Alpár, a Csorna központú választókerületben vezető Fidesz-KDNP jelölt.

Szenvedélyünk a Rábaköz és szenvedélyünk Sokoróalja - fogalmazott, hozzátéve, kiemelt fontosságot tulajdonít a munkahelyteremtésnek, az úthálózat javításának, valamint a Rábaközben a turizmus fejlesztésének.

A politikus - hangsúlyozva, hogy a választás a demokrácia ünnepe - köszönetet mondott mindenkinek, aki az urnákhoz járult, de elsősorban azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re, annak jelöltjeire szavaztak, akárcsak aktivistáiknak és családjaiknak,akik támogatták őket a kampánymunkában.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válaszás 2014: hivatalosan befejeződött a szavazás

Az adatok 96,61 százalékos feldolgozottságánál 61,2 százalék a részvételi arány. Tovább olvasom