Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 16°C | 25°C Még több cikk.

Orbán Viktor: Magyar kereskedelmi láncokat kell létrehozni

Ha a Fidesz alakít kormány a választások után, akkor átütemezi a gazdák hiteleit, 2007 végéig befejezi a résztulajdonok kiadását és az osztatlan földek felosztását - mondta Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke a kisgazda országos gyűlésen kijelentette, hogy új Széchenyi-tervet kezdenek, melyben kiemelt szerephez jutnak a családi gazdaságok. A volt kormányfő szerint magyar kereskedelmi láncokat kell létrehozni, így a gazdák kezébe kerülhet a kereskedelem is.

- Sommásan fogalmazok természetesen akkor, amikor azt mondom, hogy Magyarországon a mezőgazdaság az összeomlás szélére jutott, ha már a szövetkezetek, a jogi személyiségű társulások is azt mondják, hogy még egy ilyen négy évet nem fognak kibírni. Az egész magyar mezőgazdaság olyan állapotba kerül, hogy a külföldiek kényelmesen, késsel, villával megesznek bennünket, úgy, ahogy megették először a privatizáció révén a feldolgozóiparunkat, aztán most lassacskán megették az élelmiszeripari kereskedelmet, hiszen idehozzák a rossz minőségű, sokfajta betegséget terjesztő áruikat, miközben a jó minőségű magyar termékeket nem tudjuk eladni, s a végén még a földet is ki fogják húzni a magyar mezőgazdaság lába alól – fogalmazott Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy milyen megoldást tud felkínálni a vidéki gazdálkodóknak, Orbán Viktor így felelt:

- Szakmai kérdésekben első helyre a magyar termőföld megvédését kell helyezni. Beszéljünk egyenesen és mondjuk ki: külföldieknek pontosan annyi termőföld eladó és elérhető Magyarországon, mint amennyi termőföldet a magyar gazdák vásárolhatnak Ausztriában, Franciaországban vagy Hollandiában. Itt a nemzeti érvényesítés és érdekvédelem alapjára kell helyezkednünk, a piacainkat is meg kell védeni, nem lehetünk Európa élelmiszerszemét-lerakó telepe. Arra is szükség van, hogy ne a kereskedők zsebébe vándoroljon a gazdák munkájának haszna, hanem annak egy tekintélyes része náluk maradhasson. Ehhez pedig az kell, hogy a gazdák ne csak termeljenek, hanem tudjanak részt venni a feldolgozóiparban is legyenek tulajdonosok, jöjjenek létre kisüzemek, amelyekben dolgozhatnak, illetve amelyek tulajdonosaik lehetnek, valamint a kereskedelemben is ott kell, hogy legyenek, hiszen a legnagyobb haszon a kereskedelemben realizálódik, és a termelőkhöz el kell juttatni a kereskedelem profitjának egy részét.

A Fidesz elnöke azt is kijelentette: Magyarországon ma nem piacgazdaság, hanem vadkapitalizmus van. Mint mondta, piacgazdaságról akkor lehet beszélni, ha a felek együttműködnek, és nem tudják rákényszeríteni akaratukat a másikra. Nyugat-Európában már véget ért a vadkapitalizmus, ott piacgazdaság van - mondta Orbán Viktor.

***

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Fidesz között várhatóan a napokban megszületik a hivatalos megállapodás. Erről Bagi Béla, a MAGOSZ főtitkára beszélt a szervezet vasárnapi nagygyűlésén Budapesten.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke megerősítette, hogy követelik az állami földeladások leállítását és nem fogadják el, hogy a kormány a föld teljes liberalizálását tűzte ki célul.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Móra múzsái és szerelmei

Móra Ferenc számára gyötrelemmé vált a házasság, így más asszonyoknál kereste a boldogságot. A híres… Tovább olvasom