Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Orbán Viktor Mahmúd Abbásszal tárgyalt

Orbán Viktor kormányfő hétfőn megbeszélést folytatott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökével; a találkozón a magyar miniszterelnök világossá tette, hogy kormánya kiegyensúlyozott politikát folytat a közel-keleti térségben, és a jövőben is erre fog törekedni - közölte Szijjártó Péter.
A miniszterelnök szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, hogy a két politikus a megbeszélésen kiemelte a régió stabilitásának és a kérdéses ügyek békés megoldásának fontosságát.

Mahmúd Abbász vasárnap érkezett Budapestre. Aznap találkozott Martonyi János külügyminiszterrel, akivel egyebek mellett áttekintették, milyen hatással lehetnek az észak-afrikai események a közel-keleti békefolyamatra.

Ezt követően, hétfőn délelőtt a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel. A megbeszélésen a palesztin állam önállósági törekvéséről, a békés megoldás lehetőségeiről, valamint az arab világban kialakult helyzetről tárgyaltak egymással.

Olvasóink írták

  • 2. bánki 2011. március 23. 03:19
    „Hú ha ! Lesz ebből aztán balhé. Létezik Palesztina ? A vidám vasárnapban és a heti hetesben majd megkapjátok as magatokét.

    Kálmán Olgicska meg bele fog sápadni az ATV reggeli anyázásban.

    Viktor, Viktor már megint elrúgtad a pettyes labdát!”
  • 1. Kudara 2011. március 21. 18:51
    „Csak nehogy véletlenül belefolyunk ebben az egészbe...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Politikai vitanapot kezdeményez a Jobbik a szegénységről

Politikai vitanap megtartását kezdeményezi a Jobbik "rosszabbul élünk mint 10 hónapja" címmel a… Tovább olvasom