Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Orbán Viktor minden napra tüntetést ígér

A hivatalosan százezresre, a szervezők által háromszázötvenezresre becsült tömegből senki nem követett el rendbontást a Kossuth téri Fidesz-demonstráció alatt. A rendőrség nagy erőkkel védte a helyszínt, de a béke érezhetően a főszónok szaván állt vagy bukott. A Fidesz kérte a tömeget: „ne engedjen a provokációnak”.
A tömeg három óra felé kezdett gyülekezni, az Alkotmány és a Balassi utcát teljesen lezárták. A környéken portékájukat áruló kereskedőknek jó napjuk volt: ezrével keltek el a 2800, 4500 és 6500 forintos nemzetiszínű, kisebb- részt árpádsávos zászlók. Nagy keletjük volt a különböző kitűzőknek, mécseseknek is, egyedül vekkert nem láttunk a portékák között, pedig arra nagyobb szükség lett volna, mivel viszonylag kevesen hoztak magukkal ébresztőórát. Mi elsőként olyan transzparenst kerestünk, ami megyénkbeli település nevét hirdeti, meglehetősen keveset találtunk, de az önkormányzati választás eredménye után nem érdemes levonni ebből következtetést. Az inkább igaz, hogy mivel a rendezvény megtartását hivatalosan a csütörtökön lejárt ultimátumhoz kötötték, jóval kevesebb buszt szerveztek a megyéből, mint tavasszal. A Fidesz maga sem indított közös járatot.
Nem történt konfliktus, a konferanszié diplomatikusan megköszönte a most kisebbségbe került Kossuth téri tüntetőknek, hogy több mint két hete állhatatosan és békésen demonstrálnak a Kossuth téren, ezzel egy feszültségforrást rögtön meg is szüntetett a Fidesz. A tér gyakorlott tüntetői a déli oldalon illedelmesen meg is várták a nagy demonstráció végét, s csak utána kezdték el a sajátjukat. A legnagyobb éljenzés Orbán Viktor főbejelentését követte: a Fidesz ezentúl mindennap megmozdulást szervez itt délután öt és hat óra között a parlamenti képviselők közreműködésével – ma Áder János, holnap Navracsics Tibor szól az egybegyűltekhez.
Orbán Viktor bejelentette: a Fidesz útjára bocsátja az Igen, Magyarország! chartát. Amint fogalmazott: „Igent mondunk Magyarországra, minden magyar emberre, politikai és vallási hovatartozás nélkül, igent mondunk a magyar nemzet egységére, mert minden politikusnak kötelessége, hogy hivatalba kerülve mindenkit képviseljen, azokat is, akik nem rá szavaztak.
Különösen nagy tetszést váltottak ki ezek a szavak is: „Az olyan politikusokat, akik ezeket nem tartják tiszteletben, azokat kiközösítjük magunk közül.”
A pártelnök beszédében úgy vélte, az erkölcsi rendet csak úgy lehet helyreállítani, ha távozik a miniszterelnök. Szerinte, ha ez nem következik be, „zuhanni fog a forint, szorult helyzetbe jutnak a devizahitelt felvett családok, a befektetők szedik a sátorfájukat és az egész magyar gazdaság megrendülhet.”
– Ha nem is mindennap, de eljövünk demonstrálni, mert magunkénak érezzük ezt a chartát – mondja a viszonylag kevés Győr tábla egyik hordozója, Fehér Imre. A „NE-felejcs” Polgári Egyesület tagjai együtt érkeztek Budapestre, hoztak vekkert is, ami jelszóra azonnal ébresztgetni kezdte a kormányfőt.
– Egyetértünk azzal, hogy a kormány a bizalmi szavazással csapdába csalta az országot és a párt feláldozta a hazát egy politikus kedvéért. Gyurcsánynak mennie kell – mondja az egyesület szakmai vezetője. Fehér Imre elmondta: nem tartott rendbontástól, és most még kevésbé tart, mivel a Fidesz ezután a saját képviselőivel ad még nagyobb méltóságot a tüntetéseknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre olcsóbb lesz a mobiltelefonálás

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának döntése szerint 2007 elején mindhárom magyarországi… Tovább olvasom