Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Orbán Viktor szerint meggyengült az ország presztízse

Orbán Viktor szerint a krízis után nem szabad a pénzpiacokra bízni saját maguk ellenőrzését, ebben nemzeti és közösségi szinten is felelősséget kell majd vállaniuk a tagállamoknak.
Nem voltak elégségesek azok a válságkezelő lépések, amelyeket eddig tettek európai szinten, egyelőre nem tudták helyreállítani az európai gazdaság működéséhez szükséges bizalmat. Itthon ez még kevésbé sikerült, mert a gazdaságihoz politikai válság is társul - nyilatkozta a Fidesz elnöke Brüsszelből, miután részt vett a néppárti kormányfők és pártelnökök csúcstalálkozóján csütörtökön.

A Fidesz elnöke beszélt arról a dokumentumról, amelyet a mostani csúcson fogad el az EU. Ebben szorgalmazzák a pénzpiacok, valamint a gazdaság újraszabályozását a krízis utáni időszakban, ezen belül azt, hogy valamilyen módon felügyeljék a pénzügyi világot. Utóbbi eddig az önfelügyelet mellett érvelt, de kiderült, hogy ez nem működik - közölte Orbán Viktor. A pénzpiacok ellenőrzésében másnak is felelősséget kell vállalnia: nemzeti szinten a tagországoknak, közösségi szinten pedig a különböző együttműködési formáknak, például az Európai Uniónak - tette hozzá.

A néppárti tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy új törvényt kell alkotni a hitelminősítő intézetekről, mivel azokat is felelősség terheli a mostani válságért. A biztosítótársaságok stabilitásáról, a bankok tőkefedezetének mértékéről, valamint a határok feletti pénzáramlások ellenőrzéséről is jogszabályt kell alkotani - mondta Orbán Viktor.

A néppárti kormányfők és pártelnökök a reálgazdaságban a beruházásokra, az adócsökkentésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnának jobban, valamint szorgalmazzák, hogy az uniós támogatásokat gyorsabban fizesse ki az EU.

Orbán Viktor Magyarországgal kapcsolatban azt mondta, hogy végletesen meggyengült az ország presztízse, és muszáj magán segítenie, mert kívülről nem számíthat erre. Úgy fogalmazott: "legfeljebb lélegeztetőkészüléken tartanak bennünket, mint ahogy ma is ott vagyunk."

A volt miniszterelnök az elmúlt hetek eseményei alapján azt mondta, nincs realitása egy olyan pénzügyi csomagnak, amely kifejezetten a közép-európai államokat, köztük Magyarországot segítené. Az itthon működő leánybankok ugyanakkor nem kapnak elég forrást anyacégeiktől, azok így nem hiteleznek, és nem jut elég pénz a gazdaságba. Orbán Viktor ezt pénzügyi diszkriminációnak nevezte, amelyet fel kell számolni.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön azt nyilatkozta Brüsszelben, hogy az Európai Tanácsban most körvonalazódó, körülbelül 5 milliárd eurós csomagban benne lesz végül a Nabucco-projekt, várhatóan 200 millió eurós hitelgarancia-támogatás kapna. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta: maximum néhány rajzot és tervet lehet készíteni az előrányzott összegből, csövet fektetni abból nem lehet. Nagyon sokat kell még harcolni azért, hogy a Nabucco, mint beruházás is felkerüljön az uniós projektlistára - tette hozzá.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. anna 2009. április 28. 13:52
    „Ilyen marginalizálódott, presztizstelen országban már nem is akar Orbán Viktor senki lenni, tegye rendbe az egész szemétdombot aki ősszetúrta. Itt nincs már semmi lenyúlható, a komcsik mindent elpanamáztak. Minden,de minden a külföldieké. Nem is indul már a következő választáson. Egyébként is ilyen sokat várni rá, borzasztó.”
  • 50. achilleus 2009. március 21. 09:29
    „49. hozzászólás Zs 2009.03.21. 09:11
    Talán, mert egyes szélsőbbjobbos körökben az index, olykor zsindex (bár asszem van zsindex nevű lap is, amelyik automatikusan az indexre ugrat). És ugye, aki nem barátja az ellenségünknek, esetleg a barátunk ...”
  • 49. Zs 2009. március 21. 09:11
    „http://index.hu/velemeny/olvir/2009/03/19/szarszokokut/#top

    Már csak azt nem értem, hogy a levélíró hogy kereült ebbe az "elit" társaságba, ő hol volt a 300 közül?

    Egyébként az achilleus-i gondolatot jó két éve egy családi beszélgetésen emlegettük és akkor mondta jó apám - egy józan gondolkodású, de nem agyondiplomázott ember -,hogy ennek a mértéktelen hitelfelvételnek még előbb-utóbb csúnya vége lesz... s lőn”
  • 48. Power 2009. március 20. 17:28
    „achilleus! Kit érdekel Logarlőcs? Flexivel együtt ontják a hülyeségeket!”
  • 47. achilleus 2009. március 20. 17:23
    „Idézek is belőle (sajnos grafikonokat nem lehet, felhívom a figyelmet a dátumra!, bejött!!)
    A forintválság baljós árnya
    2006. május 11. csütörtök 18:21:00
    "c) a lakosság számottevő devizahitel-felvétele támogatja a forintot
    A lakástámogatási rendszer szigorítását és a forint kamatszint megugrását követően 2004 második negyedévétől kezdve gyors ütemben kezdett el bővülni a lakosság devizahitel-felvétele. A 2003-as 0,9, és a 2004-es 2,3 milliárd eurós érték után a hitelfelvétel nagysága 2005-ben elérte a 3,3 milliárd eurót (850 milliárd forintot). Mivel a devizahitelek felhasználása forintban történik, a devizapiacon lényegében a devizahitel-felvétel nagyságával azonos mértékű forint iránti kereslet jelenik meg, ami jelenleg jelentős mértékben támogatja a hazai valuta árfolyamát. Az összeg nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a devizahitel-felvétel a folyó fizetési mérleg hiányának hozzávetőleg felét fedezi."”
  • 46. achilleus 2009. március 20. 17:17
    „http://www2.mfor.hu/cikkek/27057.html?page=2
    Logaritrmus továbbra is "téved", amikor a lakosság devizában való eladósodását az Orbán-kormány nyakába kívánja varrni. A lakossági devizahiteleknek még 2004 elején is csak mintegy 5%-a volt devizaalapú. Sajnos már többször figyelmeztettem tévedésére, ennek ellenére erről nem vesz tudomást, továbbra is hamis információkkal dobálózik. A fenti független link (is) ékes cáfolata ez irányú állításainak.”
  • 45. Power 2009. március 20. 17:12
    „Van aki még 2002-nél és 2006-nál tart?
    Már 2009 írunk! Magyarországnak nincsen szüksége a költekező "részeg tengerészre".”
  • 44. toxi-2 2009. március 20. 15:48
    „de igen, komolyan gondolom!! A tv párbaj előtt még volt esélye a fidesznek, utána úszott el. Végig alulmaradt, ez véletlen volt? Soha nem volt olyan halovány, mint akkor, sem előtte, sem azóta. Utána megmagyarázták, hogy "nem akart erőszakosnak tűnni, szándékos volt", érdekes, azóta miért nem olyan. De az imént rosszul írtam, nem 2002-ről, hanem 2006-ról beszélek, mert Feri ellen állt ki akkor. Hogy miért volt olyan? Mert félt nyerni, mert tudta, hogy nincs programja, a hatalmas adócsökkentés egyedül nem megoldás (a világ legjelentősebb közgazdászai is ezt mondják), és ha nyer, akkor kiderül, hogy tehetetlen ő is. Sokkal célravezetőbb kritizálni, mint értelmesen tenni valamit. Na ehhez az utóbbihoz nem ért egyik oldal sem.”
  • 43. jozicsenko 2009. március 20. 15:20
    „"Ugye az senkinek nem tűnt fel, hogy Orbán SZÁNDÉKOSAN veszítette el a választást 2002-ben?"

    ezt ugye nem gondoltad komolyan? :-)

    ő adhatott volna eurót a hazának, gondolod egy ekkora lehetőségről lemondott volna (agyhalott baloldaliaknak: az ERM rendszer miatt kb 2005-2006-ra hiába lett volna meg minden, utána még kb 2 év kellett volna stabilan, hogy euronk legyen)

    42. hozzászólás Lutetia 2009.03.20. 13:56 csak figyelj, a bal-f@szok hogy mennek majd óbégatni brüsszelbe, hogy itten gyilkolnak mindenkit ! (megjegyzem: mohácsivészviktória már most ezt teszi), ne elég ha KovácsLacibára gondolsz, minden bajával szaladt ki :-)”
  • 42. Lutetia 2009. március 20. 13:56
    „Hát igen, OV már igen sokat tett azért, hogy ennek az országnak minél kisebb legyen a presztízse a külföld előtt. Ettől még nem vált ártatlanná a kormány, de ezek a megjegyzések éppen OV szájából meglehetősen hiteltelenül hangzanak.”
  • 41. florian70 2009. március 20. 13:03
    „37,Petermeister!Azért sokk mindenben ludas a Fidesz ,mikor Orbán már Hét éve csépeli a száját olyan szavakkal, hogy az emberek agyába" belemossa" hogy itt minden rossz , meg amit a kormány csinál az is mind rossz, csak mink leszünk a megfelelők .Az emberek meg még agresszívabbak lesznek lásd az ünnepeket. Ha így is van ezzel nem ér el semmit, csak azt amit írtam.Lehet kritizálni egy ellenzékinek, de nem így ahogy teszi ezt Orbán Viktor.”
  • 40. toxi-2 2009. március 20. 12:53
    „petermeister és jozicsenko

    Nem haragszom, viszont sajna a vadbarmok nem azok, akik látják a valóságot, hanem azok, akik bedőlnek az óvodásoknak szóló meséknek. Szerintetek itt kire gondolok?? Tudod a fene nagy tervezés az volt, hogy akkoriban 400 márkás fizetésem volt, nem nekem, hanem az egész szektornak, ami ugyemax. 60 ezer manapság, de csak a gyenge forintnak köszönhetően. Ma ennek a duplája, persze ez nem a kormányt dícséri, de főleg nem Orbánékat. Josif Tot és tártai, akik mind fideszesek voltak már feledésbe merültek? Akkor is csak dumáltak, és terveztek, de csak 4 évre. Ugye az senkinek nem tűnt fel, hogy Orbán SZÁNDÉKOSAN veszítette el a választást 2002-ben? Soha nem volt olyan gyáva és színtelen, mint amikor Gyurcsánnyal vitázott, és az NEM VOLT VÉLETLEN, ezt nagyon benfentes fideszektől tudom. Aki nem emlékszik, vegyen be valamit, de ezek is tények. És igen, ma NINCS olyan csapat, amelyik kivezetné az országot a trutyiból, ezt csak a mindkét oldal elvakultjai nem látják. De majd fogják, majd fogják, csak nagyon fog fájni!”
  • 39. jozicsenko 2009. március 20. 12:51
    „38. hozzászólás Logaritmus 2009.03.20. 12:04 Szeretem Logiban a rendíthetetlen hitet és meggyőződést, mert ugye a párttal a néppel egy az utunk...
    no, tételesen:

    2002-2007 között hol volt válság? akkor miért fékeztünk le? mindenki más száguldott körülöttünk, 5-6%os növekedés, nálunk a végén 1,7% a válasz: konvergencia-program, amiben az elvtársak az elhazudott választás következményeit fizettették meg velünk (igen-igen!)
    1998-2002 között volt tervezhető jővő? igen-igen! még az mszp-s pénzügyminiszter is 2008ra tette az euro bevezetését, a legnagyobb gond az volt, hogy elsőnek legyen euronk, 2007 elején, vagy stabilabban, 2008ban
    mondja már Logi elvtárs, maga Euroban kapja az apanázst a pártközponttól?
    Ha (ismétlem az egységsugarú, agymosott baloldali elvtársak miatt: HA) akkor külföldi hitelekből tartotta fenn magát az ország, vajon miért a GDP arányos államadósságunk 2002ig? miért 54%on adta át OV azt a mércét, amit nagyszentFerencetek 80% felé vitt?
    összemosol dolgokat, hogy a felelősség közös legyen, amig a sz@rt csak pártod és kormányod idézte elő...

    ergo: a fidesz nevét száddra ne vedd, mert örülnél, ha Ferikéd a felét elérte volna, agyhalott baloldali...”
  • 38. Logaritmus 2009. március 20. 12:04
    „33, petermeister: terveztél évekre előre? Hogyan? Pl. felvettél 20 évre CHF alapú lakáshitelt, amit a Magyar Állam támogatott és csak azért lehetett "olcsó és kedvezményes", mert a törlesztődet az ország költségvetéséből pótolták ki? Nem akarok a lelki világodba taposni, de ez a fajta tervezhetőség kb. annyira volt racionalitásokon alapuló, mint a Kádár rendszerben a "jólétnek" nevezett lapos semmi, ami úgyszintén az államadósság volt finanszírozva.

    A 90-es évek végén a világgazdaság normális ritmusban fejlődött, most pedig mindenhol visszaesés, csőd van. Magyarország a befektetőkből és az exportból él, plusz külföldi hitelekből fejleszt és tartja fenn a pazarló szociális rendszerét. Most tőkeválság miatt sem befektető nincs, sem exportra nem támasztanak különösebb igényt, hitelt meg szigorúan csak bizonyos dolgokra kapunk de szociális segélyekre, nyugdíjakra, cukrosbácsi sapkáján tollbokrétára NEM és ez jól is van így. A parlamenti pártok, élén a Fidesz nevű blöffel, és az MSZP-vel egyszerűen jelen pillanatban beszariak ahhoz, hogy a létfontosságú lépéseket megtegyék (szociális rendszer lebontása, elbocsátások a közszférában, stb.) pedig az ezzel járó áldozat is kisebb lenne, mint amit akkor kell hoznunk ha nem segít többé senki rajtunk.

    Orbán megint szép dolgokat mond, persze, az olasz és osztrák anyabankok adjanak jó sok pénzt a magyarországi fiókoknak, de jó kis terv ez!!! Na de a miből, miért, mivel ösztönözve kérdésekre Orbán megint nem ad választ.”
  • 37. petermeister 2009. március 20. 11:55
    „35. hozzászólás florian70 2009.03.20. 11:42
    A Fidesz racionálisabb mint valaha. Abban igazat adok, hogy a pesszimizmus talán nagyobb, mint kéne, hogy legyen, de azzal azért ne gyere, hogy még ezt is a Fidesz teszi!!! Ezt a TÉNYEK teszik, azokat a meg a 7 éves kormány "tettei" irányítják. Azért ebbe egyetérthetünk nemde?”
  • 36. florian70 2009. március 20. 11:53
    „azt nem mondja senki hogy nincs baj ,bocsi így helyes !”
  • 35. florian70 2009. március 20. 11:42
    „33!"Ennyire szelektív az emlékezetetek??? Nem mondom, hogy nem loptak, mert TE is lopnál, ha ott lennél. De legalább úgy csinlták, hogy nekünk sem kellett a kajára tyütyülgetnünk a pénzünket hónap végén, SŐT: mertünk TERVEZNI akár évekre." Azért nagyon sokk ember nem így gondolta ám,sőt gondolom nem véletlenül nem választják már meg a Fideszt 2 alkalommal .Lehet itt nyugdíjasokra meg hülye emberekre ,meg csalásra fogni de valamiért még is így éreznek, és ezt tiszteletben is kell,kellene tartani .Most nem védeni akarom az MSZP-t
    azt mondja senki hogy nincs baj , de jó hozzá is van rakva A Fidesz szított pesszimizmusával.”
  • 34. jozicsenko 2009. március 20. 11:31
    „32. hozzászólás toxi-2 2009.03.20. 11:00 bár csak annyit loptak volna az elmúlt 7 évben, mint amennyit anno Orbánék, nem lenne ennyi bajunk

    ha az az ára, hogy megint elérhető lesz az euro (ahogy 2002ben még az volt!), akkor nem bánom ha 3 aranyhajó lesz és 4 torgyán: lopni mind fog, de OV nem loptak sokat (ne mi kérjük a legtöbbet, mondta egy tokaji beszélgetésen, mekkora vihart kavartak belőle, Ferikéék viszont teljes ipart alapoztak a lopásra, lsd: Zushlagot)

    szóval jöjjenek, ha akarnak lopjanak, de ÉSSZEL!!!”
  • 33. petermeister 2009. március 20. 11:14
    „32. hozzászólás toxi-2 2009.03.20. 11:00
    Hát, meg nem haragudj, de elég vakbarom vagy.Orbán idején gyorsult fel az ország presztízsvesztése??? Akkor amikor mi voltunk mindenkinek (SOKSZOR MÉG A NYUGATNAK IS!!!) a jó példa??? Hogy a szarban ahol akkor is voltunk hogy lehet tisztességgel levegőt venni, és nem megfulladni??? Azt gondoljátok, hogy akkor lehetett volna többet tenni? Azt elfelejtitek, hogy akkor mit vett át a Fidesz, majd mit adott át 4 év múlva, és azóta abból megint mi lett??? Ennyire szelektív az emlékezetetek??? Nem mondom, hogy nem loptak, mert TE is lopnál, ha ott lennél. De legalább úgy csinlták, hogy nekünk sem kellett a kajára tyütyülgetnünk a pénzünket hónap végén, SŐT: mertünk TERVEZNI akár évekre. Próbálj meg ma tervezni bármit is akár egy hónapra!! És erre nem mondd, hogy ez csak a gazdasági világválság miatt van. NEM! Az csak egy része a mostani gondjainknak, a nagyobb bajt a szocik okozták az elmúlt 7 évvel. És ha nem szavaztál anno óta senkire, akkor TE ugyanúgy bűnös vagy abban, hogy ma egy eszement-bolond-őrült-gyagya-gagyi fletó az úr.”
  • 32. toxi-2 2009. március 20. 11:00
    „Annó a Fideszre szavaztam, és akkor jött az aranyhajó, torgyán, a rengeteg milliós fotózás, meg a többi finomság. És azóta nagyon szégyellem magam. De másra sem szavaztam azóta, mert egyszerűen nincs kire. Nagyon kellene egy új, szakemberekből álló párt, de ez nyílván csak álom. És igaza van a címnek, meggyengült az ország presztízse. És mindez orbán idején gyorsult fel. És azóta sem lassult le. Sajnos.”
51 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre többen tartanak bank- és államcsődtől

December és február között számottevően megnőtt azoknak a száma, akik úgy vélik, hogy nagy hazai… Tovább olvasom