Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Öregszik Csikvánd, de szép az öregkora

Beszéltünk már az elszigetelt falvakról. Lakóik hiába hallgatják a pártok ígérgetéseit, tudják, nekik így is, úgy is tíz év, mire mindenütt elfogadható útjaik lesznek, esélyük nincs arra, hogy helyben munkát vállalhassanak, s a község végül elöregszik. Csikvándra is jellemző mindez, de mi most sokkal inkább a falu hangulataira figyeltünk, amiről egy modern településen csak az öregek mesélnek.
„ Levegyem a kendőmet?” – kérdi fotósunktól a nyolcvanéves Erzsi néni, persze nem sejti, hogy a számára természetes viselet tőle néhány kilométerre már évekkel ezelőtt kiment a divatból, vagyis mi jobban örülünk, ha fent hagyja. Kedves, tiszta ház itt a főút mellett a Kozmáéké, ahol Kadlecsik néni megszokott, kopottas székén ül oldalt egy századfordulós cserépkályha mellett, amelyről még lesz szó. Hét dédunokája van az asszonynak, s szintén özvegy lányával lakik egy fedél alatt. Kozma Béláné, a háziasszony azonnal betessékel minket, s biztosít, hogy nem harapnak a kutyák. Azért vagyunk itt, hogy az utca végén álló házról érdeklődjünk, ami a tizenkilencedik század vége felé épülhetett.

Ló és disznó is alig már

Régi paraszti porta, fölötte több évtizedes gólyafészekkel. Valóban Kozma Béla apjáé volt a század első felében a ma már omladozni látszó ház, s nem látunk esélyt arra, hogy bárki is meg akarná menteni. Azt már megtudtuk róla, hogy jelenleg egy osztrák férfi a tulajdonos, aki nem lakik itt, de a füvet láthatóan lenyírja néha. Még valami utal itt az életre: egy szépen ápolt vadászvizsla a kertben, amelynek kapuja mindig tárva-nyitva áll.

Kié a kutya, aki eteti? – érdeklődünk. Hamar kiderül – s a falu bájához hozzátartozik –, hogy itt, Csikvándon egy kicsit minden mindenkié. A szóban forgó, elhagyott ház vizslája például a szemben lakó Bödecséké, így az eb nincs gazda nélkül, még ha egyszer le is dől mellette a ház.
Bödecséknél a fiatal családfő a környező erdőkben vadászik, kutyája társaságában. Özvegy anyósa is ugyanolyan vendégszerető, mint mindenki, akivel találkoztunk, gyanakvás nélkül hív be minket házába, amelynek udvarán két fiatal ló üget hozzánk azonnal. Tündét és Dinót hobbiból tartják, de azért ott a drága terepjáró is a vadász otthonában. Már csak két családnak van lova Csikvándon és disznót is alig találunk.

A cserépkályhához

ragaszkodtak


Az állatok inkább a gazdát fogadják el, Bödecs Pálné dolga most az unokára, a három és fél éves Katára vigyázni. Az asszonynak – aki ápolónőként dolgozik a téti kórházban – van egy másik fontos funkciója is: ő figyeli szemben, az elhagyott lak tetején a gólyákat. Katával együtt rendszeresen ellenőrzik a családot, ő maga már a hetvenes évek óta figyelemmel kísérte a ki-be költöző vándormadarak sorsát. Feljegyzéseit viszi a polgármesteri hivatalba, így már ott is tudják, hogy a falu gólyái március 29-én tértek haza az ősi fészekbe, ami alatt, a házban nem lakik már senki. Kozmáék, amikor eladták az emlegetett épületet, egyedül a százéves cserépkályhához ragaszkodtak, amit egy fiatal csikvándi hozott helyre. Ez a kályha ad meleget a nyolcvanéves Erzsi néninek.
Visszatértünk néhai Kozma Béla anyjának szülői házába, a sok-sok öreg, századelős csikvándi épület egyikébe. Figyelmet érdemel a kertkapukkal szemben, a főút mellett árválkodó dohánybolt. Kísértettanyának tűnik, de annak túl szűkös. A legtöbben nem tudják, kié, mié ez az ősi kőbódé, csak megszokták, hogy ott áll gazdátlanul. A hatvanhét éves Mészáros Károlyné meséli végül, hogy még gyerekkorában árulták itt a dohányt. Így valószínűleg a kisház fénykora az lehetett, amikor Gerle cigarettát lehetett kapni egy már rég elhunyt embertől, akit szintén Kozmának hívtak. Aztán jöhetett a Kossuth, az Ötéves Terv, s az ötvenes évek elején meg is szűnt a bódé. Kozma Béláné szerint egyszer valaki tizenöt évvel ezelőtt működtetni akarta a kis házat, de fél év után abbahagyta. Ekkor került a „virág” szó a ma már törött üvegre. Az itt lakók le akarták bontatni a nem épp

európai színvonalú, gazdátlan bódét, de kiderült: erre nincs lehetőség, mivel építési engedély sem volt rá. Tulajdonosa sincs. Senki nem tudja, hogy került oda, csak azt, hogy valamikor a század első évtizedeiben nőtt ki a földből. Lehet, hogy egyszer „véletlenül” nekimegy egy traktor – vélik a lakók – és ezzel át lehetne hidalni a bürokrácia hézagait.

Messze van Győr

Beszéltünk Katáról, erről a csilingelő hangú kislányról, aki jövőre óvodába megy, itt Csikvándon. Sajnos nem sokadmagával: tizenhárom óvodás él az elöregedett, 530 fős faluban, s az intézmény épülete is felújításért kiált. Kazánháza hajdan a szomszédos kastély pincéje volt, ahol a helyi fiatalság maroknyi – ötvenfős – csapata most megvetette a lábát. A huszonhat éves fiatalember, Horváth Máté – aki Kozmáék cserépkályháját rendbe hozta – társaival hétvégi klubot hozott létre a pincehelyiségben. Körülbelül harmincan dolgoztak s dolgoznak azon, hogy e másik elhagyott kísértettanyából ifjúsági helyiséget varázsoljanak. Vittek szőnyeget, kályhát, bútort, pingpong- és rexasztalt. Kimeszelték a falat, virágot ültettek odakint a burjánzó bokrok helyére és hamarosan teljesen otthonos lesz a pince. Pk idejárnak szórakozni, mivel Győrtől a harmincnégy kilométeres távolság állandó problémát jelent. Ráadásul itt nem zavarnak senkit szombat esténként. Végül örülünk tehát, hogy nem a kezdeményező energia hiányzik, csak a fiatal kevés. És úgy néz ki, nem is javul a statisztika, mivel még Győrben is csak a nagyüzemekben lehet dolgozni, a kisvállalkozások már kevésbé boldogok, ha ki kell fizetniük a 22.200 forintos buszbérlet árát.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítene a gátakon szükség esetén?

Tovább olvasom