Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

ORFK: hatan fagytak halálra szombaton

Hat kihűléses haláleset jutott a rendőrség tudomására szombaton - közölte vasárnap reggeli összesítésében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két-két, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megyében pedig egy-egy ember vesztette életét kihűlés miatt.

A rendőrök az elmúlt 24 órában 24 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Ezek közül nyolc súlyos, 16 könnyű sérüléssel végződött.

A rendőrség az említett időszakban 138 embert fogott el, közülük 84-et bűncselekmény elkövetésén értek tetten. További 267 embert előállítottak, 47-et bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Negyvennégy embert tiltott határátlépés miatt fogtak el - olvasható a rendőrség honlapján.

Olvasóink írták

  • 9. queenmargareth1 2013. március 18. 11:09
    „8. amurvadász 2013.03.17. 22:00 ....mostról van szó, ezzel mentesíti magát a fidesz?!hiszen ő sosem hazudik és teljesen más, mint az mszp:)”
  • 8. amurvadász 2013. március 17. 22:00
    „Ha jól emlékszem,2006 aug 20-án nem ez a kormány volt aki a tűzijátékot szervezte,és rendezte,mégis 5 ember halt meg és több százan megsebesültek.Akkor hol volt a miniszterelnök,miért nem állitatta le a rendezvényt,hol vannak a felelősök???? Sok itt a kérdőjel!”
  • 7. X_Y 2013. március 17. 21:26
    „1. Egyolvasó 2013.03.17. 13:33
    http://www.origo.hu/itthon/20130316-az-m1esen-bandukolo-part-vett-fel-kisbuszaval-orban-viktor.html

    Rendezte Káel Csaba...”
  • 6. deszkás 2013. március 17. 21:02
    „2503.”
  • 5. vadfarkatlan 2013. március 17. 20:14
    „4. Egyolvasó 2013.03.17. 19:25

    Teljesen igazad van. Pláne, hogy munkaidőben még lehet wellness szállodában lopni a napot, mint Mesterházy Atis.”
  • 4. Egyolvasó 2013. március 17. 19:25
    „Tegyétek szívetekre a kezeteket.
    Ti a helyükben lemondanátok?
    -Az alamizsnának sem mondható fizetésről.
    -A számla nélkül felvehető juttatásokról.
    -A bizottsági tagdíjról. stb. stb.

    Ugye, hogy nem, ezért nem mondanak le ők sem, helyette jön majd, hogy " az mszp így, meg úgy" elmúúúúúúút nyóóóóóc év" stb. stb. stb.”
  • 3. queenmargareth1 2013. március 17. 16:38
    „hát igen, itt mennie kellene minden juttatás nélkül a fejeseknek!!!orbán nem lehet ilyen gyenge és hazug:)dehogynem, hogy tovább ott üljenek...”
  • 2. tg1983 2013. március 17. 15:54
    „"Az állam mostantól nem moshatja a kezét, ha a katasztrófavédelem területén valami nem zajlik megfelelően..."
    -- Orbán Viktor
    http://indavideo.hu/video/Orban_Az_allam_matol_nem_moshatja_kezet

    "...káoszban úgy tűnt, az országnak nincs gazdája, csak a mentők, a tűzoltók és a rendőrök lelkiismeretes és megtisztelt munkájának köszönhető, hogy a sebesülteket ellátták, és megkezdődött a rend helyreállítása. A kormánnyal ellentétben ők tudták, mit kell tenniük."
    "Az Orbán-kormány idején ebben az esetben egy miniszter felajánlotta volna a lemondását"
    -- Navracsics Tibor
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=62360”
  • 1. Egyolvasó 2013. március 17. 13:33
    „http://www.origo.hu/itthon/20130316-az-m1esen-bandukolo-part-vett-fel-kisbuszaval-orban-viktor.html”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejeződött a juhokat szállító kamion műszaki mentése

Az állatok mintegy fele elpusztult a balatonakarattyai balesetben, a többi állatot egy közeli telepre vitték. Tovább olvasom