Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Országszerte zajlik a vihar utáni romeltakarítás

Utakra szakadt háztetők nagyvárosokban és falvakban, kétezer gyökerestül kicsavart fa a Pilisi parkerdőben, lezárt temető Budapesten. A szombati pusztító vihar nyomai, amiket még takarítanak, igyekeznek eltüntetni.
A helyreállítás sok helyen még el sem kezdődött, a romeltakarítás ugyanis sokkal tovább tart, mint gondolták. Közben kiderült, hogy nem viharos szél, hanem tornádó söpört végig az egyik Győr melletti településen, a szél mindent vitt, volt, akinek a bútorait több száz méterrel a házától találták meg.

Az egymástól több száz kilométerre lévő Győr, Csongrád, és Békés megyei településeken is a szombati vihar miatt takarítottak vasárnap. A kár hatalmas. Valahol már elkezdtek javítani a kidőlt falakat, pár házzal arrébb viszont nincs mit kijavítani. Az egész tetőt elvitte a szél.

Csak Budapesten 700 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Megállás nélkül dolgoztak vasárnap is. A szombati viharban, összesen 10-en sérültek meg.

A károk jellemzően a viharral összefüggő fakidőlés, vezetékszakadás, de több száz épület is károsodott, 10-15 vált lakhatatlanná - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője.

A fákat sem kímélte az orkán erejű szél. Csak a Pilis parkerdő területén 2000 dőlt ki gyökerestül. Több száz növény más fákon landolt, így viszont balesetveszélyesek, ezért feldarabolják mindet. A kárt egyelőre megbecsülni sem lehet.

80-150 éves fák is kidőltek, nyílván száz év kell, mire ugyanekkora fák lesznek ezen a területen - mondta Lomniczi Gergely, a Pilisi parkerdő szóvivője.

Szintén kicsavart fák miatt kellett lezárni részben vagy teljesen két temetőt a fővárosban. A több száz kilós törzsek sírköveket is összetörtek. Azt, hogy a helyreállítást kinek kell majd kifizetnie, csak később derül ki.

Gyorsan vonult végig, mégis hatalmas pusztítást végzett a szombati vihar. Nagyszentjánoson tornádó alakult ki. A forgószél több házat teljesen tönkretett. A szél Budapesten volt a legerősebb, a lágymányosi részen 141 kilométer per órát mértek.

A vihar Ausztria felől jött, és rögtön tornádóval csapott le Nagyszentjánosra. Percek alatt vonult végig, és amit ért, vitt. Ahol vonult, ott szinte nem is maradt ép ház. A szél ablakokat tört be, falakat rongált meg. Budapesten volt a legerősebb 141 kilométer per óra. Felcsúton 125, Tatán és Sopronban pedig 115 kilométer per órás szél tombolt.

Délután háromkor a vihar elérte Dél-Dunántúlt is. Végül délután négy órakor hagyta el az országot. A szél azonban maradt. Több helyen még vasárnap is 70-80 kilométer per órás volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bújkálnak a fővárosi hajléktalanok

Egyre kevesebb hajléktalant látni Budapest utcáin. Ez azonban nem azt jelenti, hogy valóban… Tovább olvasom