Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Összemértük a kastélyos településeket

A Kisalföld arra vállalkozott, hogy egy szigetközi és egy rábaközi települést, a szinte azonos lélekszámú Hédervár és Mihályi állapotait hasonlítsa össze azonos szempontok, számadatok alapján. Meglepetésünkre, noha a tájegység más és más, a mutatók közel azonosak. Mindkét községben a kastély határozza meg a faluképet, s az idegenforgalomból próbálnak profitálni.
Hédervár éves költségvetése 229 millió 337 ezer forint, a mihályiak valamivel kisebb összeggel, 203 millió 828 ezer forinttal gazdálkodhatnak. Héderváron 35 millió forintos hiányt terveztek, Mihályiban viszont erre nem volt szükség.

Válogathatnak a munkahelyekből

A lakosságszám közti különbség elenyésző, Héderváron 1125-en, a Kis-Rába menti településen 1159-en élnek. A lélekszám enyhe növekedést mutat, a szigetközi faluban a 18 éven aluli fiatalok 227-en vannak, míg Mihályiban 209-en.
A két községben élők válogathatnak a munkahelyekből, hiszen Héderváron a helyi vállalkozások száma 110, össszesen körülbelül száz embernek adnak munkát. Mihályi 45 munkaadója 300 embert foglalkoztat. Az előbbi településen 2005-ben 12 millió 493 232 forint helyi adó folyt be, ami az iparűzési, kommunális, építmény-, gépjármű-, telek- és idegenforgalmi adóból, talajterhelési díjból (vízszolgáltatónál) adódott össze. Mihályi adóbevétele – hasonló adónemekből – 10 millió 660 ezer forint. A két faluban nem jellemző a munkanélküliség, Héderváron 2–4 regisztrált álláskeresőt tartanak nyilván és Mihályiban is tíz alatt van a számuk.
Juhász József hédervári polgármester szerint az adóbevételre szükség is van. Ez az összeg nagyon alacsony, különösen annak fényében, hogy az alulfinanszírozottságból adódóan az óvoda és az iskola működtetése miatt 35 millió forintos költségvetési hiánnyal küzdenek. Mihályiban ugyancsak pluszforrásokat adnak az oktatási intézményeknek, amelyet a fenntartó önkormányzatokkal együtt biztosítanak.

Intézmények, civil szervezetek

A községek költségvetésének jelentős része az intézmények fenntartására megy el. A Mosoni-Duna mentén a Hédervár–Lipót körjegyzőség, a Timaffy László Körzeti Általános Iskola – ahová a lipóti gyerekek is átjárnak tanulni, szeptembertől pedig a mecséri felsősök is – és az óvoda „viszi el” a pénzt. A községben védőnői szolgálat is működik, de van könyvtár, háziorvosi és fogorvosi rendelés is önkormányzati tulajdonú rendelőkben. A körjegyzőségen a három lipóti munkatárssal együtt kilencen dolgoznak, ami évente 29 millió 649 forintba kerül. Az önkormányzatnál (iskolával és óvodával együtt) 30 alkalmazottat fizetnek, aminek a költsége 84 millió 786 forint. Mihályiban szintén a körjegyzőség, a polgármesteri hivatal, az iskola, az óvoda, a kultúrház, a könyvtár működtetésére fordítják a költségvetés jelentős részét. Náluk negyven önkormányzati dolgozó van.
Héderváron nyolc civil szervezet működik: a Hédervári Fiatalok Egyesülete, a Kont Lovasegyesület, az önkéntes tűzoltó-egyesület, a sportegyesület, a Hédervári Baráti Kör, a Nefelejcs Nyugdíjas Klub, a polgárőr-egyesület, a Hédervári Egyházközösség. Mihályiban a nyugdíjasklubban, a horgászegyesületben, a Vöröskeresztnél és a sportegyesületben élik „civil” életüket a helyiek.

Fontos szerepet játszik a kastély

Mindkét település sokat költ a környezet rendben tartására, például az utak állapotának javítására. Héderváron a belterületi utak hossza 6,6 km, ebből 5,3 km portalanított, Mihályiban 3,7 kilométeres az úthálózat, állaga elfogadható.
Mihályi és Hédervár életében egyaránt jelentős szerepet játszik évszázadok óta a kastély. Héderváron a rendszerváltás előtt az épületet a tanács átadta a Művészeti Alapnak 15 millió forintért, ebből épült az iskola. 1994-ben privatizálták – az önkormányzat nem tartott rá igényt – és az Alkotóművészeti Közalapítvány tulajdonába került, azóta a második bérlő hasznosítja: szálloda és étterem működik benne. Mihályiban az elmúlt években több próbálkozás is volt a kastéllyal kapcsolatban. Az ingatlan állami tulajdonban van, kezelője a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. A tervek szerint felújítása nemsokára megkezdődik. Pap Lajosné polgármester kiemelte, hogy helyi szakemberek közreműködésével. Az elképzelés az, hogy a Dőry-kastélyt mielőbb megnyitják a vendégek előtt. Egy teremben állandó kiállítások kapnának helyet, amelyek a felújítás alatt is látogathatók lennének.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EU-csúcs: 2008-ig megoldást kell találni az alkotmányra

Brüsszelben pénteken megkezdődött az EU-tagállamok csúcsértekezletének második napja, amelyen többek… Tovább olvasom