Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Öt év után fogtak el egy bankrablót

Az őrizetbe vett 47 éves férfi a kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen nem élt panasszal.
Több mint öt év után fogták el egy budapesti bankrablás gyanúsítottját, a férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 2009. június 17-én délelőtt egy akkor még ismeretlen férfi rabolt ki a IX. kerületben egy Üllői úti pénzintézetet. Tőrkéssel fenyegette meg a biztonsági őrt, majd dulakodást követően elvette tőle lőfegyverét, amellyel az alkalmazottakat készpénz átadására kényszerítette. A férfi a megszerzett pénzzel menekülni próbált. Az ügyféltérbe lépő másik biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le, ennek ellenére a támadó a helyszínről elmenekült. A rablás során senki sem sérült meg.

A BRFK nyomozói a rablással gyanúsított Sz. Józsefet kedden, nagyvarsányi lakásán fogták el. Az őrizetbe vett 47 éves férfi a kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen nem élt panasszal.

Sz. Józseffel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a BRFK rablási osztálya folytatja le. Az illetékes ügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - olvasható a BRFK közleményében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időjárás: mindenhol esik valami

Hajdúszoboszló közelében havas eső esik, Nyíregyházánál, Hajdúböszörménynél hó szállingózik,… Tovább olvasom