Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Öt kérdést tett fel a miniszterelnöknek az MSZP

Az MSZP azt várja, hogy Orbán Viktor az adórendszer veszteseinek kárpótlásáról, a bajba jutott devizahitelesek megsegítéséről, az önkormányzatok helyzetéről és a munkahelyteremtés állásáról is beszámoljon hétfői évértékelő beszédében.
Kormos Kata, az MSZP szóvivője pénteken sajtótájékoztatón elmondta: öt kérdést tesznek fel a miniszterelnöknek. Ezek a következők: mi lesz az "igazságtalan adórendszer" veszteseivel?; mi lesz a bajba jutott devizahitelesekkel?; hol tart a munkahelyteremtés?; mi lesz idén az önkormányzatokkal?; valamint választ várnak arra is, a kormányfő miért nem támogatja, hogy az új alkotmányt nemzeti konszenzussal fogadják el.

Orbán Viktor csütörtökön a Facebookra felkerült videoüzenetében arra kérte az embereket, hogy tegyenek fel kérdéseket, "legyen ez egy közös miniszterelnöki beszéd". Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője aznap arról beszélt, hogy a hétfői országértékelőt Orbán Viktor arra kívánja felhasználni, hogy "Magyarország hangja, vagyis az emberek véleménye jusson kifejeződésre".

Az MSZP témafelvetéseiről szólva Kormos Kata elmondta: a kormány radikális adócsökkentést ígért, ez azonban csak a gazdagok esetében történt meg, az átlagos és annál alacsonyabb jövedelemből élők viszont havonta több ezer forinttal kevesebből kell, hogy éljenek. Kitért arra, hogy továbbra sem jött létre az ígért nemzeti eszközkezelő, és nem tudni, meghosszabbítják-e a tavasszal lejáró kilakoltatási moratóriumot, a devizahitelesek helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy a kormány "felelőtlen és kiszámíthatatlan" gazdaságpolitikája miatt a forint svájci frankhoz viszonyított árfolyama gyengébb, mint a tavaly áprilisi választások előtt.

Szólt arról, hogy miközben a kormány tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal nőtt.

Választ várnak a szocialisták arra is, hogy mi lesz az önkormányzatokkal, mivel megítélésük szerint az ígért megerősítésük helyett az önkormányzatok fekete éve az idei, amelyet iskolabezárások, létszámleépítések öveznek, a közüzemi díjak pedig emelkednek.

Kormos Kata elmondta, tudni szeretnék azt is, Orbán Viktor miért nem támogatja, hogy az új alkotmány nemzeti konszenzussal készüljön el. Mint fogalmazott, a "Fidesz és a Jobbik közösen egy olyan alkotmányt készít, amely nyilvánvalóan nem a nemzet, hanem egy politikai érdekcsoport szemléletét tükrözi".

Ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére, a szocialisták miként értékelik, hogy az új alkotmány előkészítésében részt vevő nemzeti konzultációs testületnek a párt korábbi vezető politikusa, Szili Katalin is a tagja lett, Kormos Kata úgy felelt: az egykori házelnök már nem az MSZP képviselője, nem a szocialistákat képviseli.

Arra reagálva, hogy a nemzeti konzultációs testületet létrehozó fideszes Szájer József pénteken azt mondta, szívesen konzultál a parlamenti frakciók tagjaival is, Kormos Kata közölte: nem érkezett hivatalos megkeresés Szájer Józseftől.

Olvasóink írták

  • 12. achilleus 2011. február 06. 11:45
    „11. jozko 2011.02.05. 18:33
    Szerintem is komoly tétel lenne a kárenyhítésben az mszp és az mszp-s főmuftik vagyona. Sajnos azt a pusztítást, amit okoztak, még akkor sem fedezné, ha mind egyszál gatyában lenne kizavarva ebből az országból.”
  • 11. jozko 2011. február 05. 18:33
    „Egy-na jó , kettő - kérdést kellene csak feltenni:

    1. Melyik - a nagyközönség számára is nyilvánosan ellenőrizhető- bankszámlára kell befizetni a levitézlett és még funkcióban lévő MSZP vezéreknek azt -a nagyon is számottevő nagyságú - pénzt, amit gátlástalanul zsebretettek, annak ellenére, hogy az országot a tönk szélére juttatták?

    2. Holt tölthetik megérdemelt pihenésüket, azokkal a tettestársaikkal együtt, akiknek sikerült hatalmukat és befolyásukat a jelenleg hatalmon lévő rezsimbe átmenteni-miután ezek is megkönnyebbültek az esíbolt pénzektől!

    Több kérdésre egyelőre nincs szükség-mindenki tegye a dolgát, amiért a fizetését kapja!”
  • 10. zoltanszabo 2011. február 05. 14:03
    „Szerintem hiába tesznek fel viktornak..bármilyen kérdést --süket fülekre talál !
    Nekünk / kis embereknek / is volna 1-2 kérdésünk !
    1, Mikor lesz munkahely mindenkinek ???
    2, Mikor lesz--teljes elszámoltatás --párt állástól függetlenül !--ítélet ?? vagyon elkobzás ???
    3, Miért emelik a közüzemi díjakat a csillagos égig ???miért nem avatkoznak be ????
    " Ez azért nem megszorítás,mert nem lehet áthárítani---az energia szektorban ÁRSTOPP van ,,," MAtolcsi nyilatkozta !!!!!
    4, A bankok--multik --a külön adót---mindd velünk fizettetik meg !!!
    5, Mikor lesz a nyugdíj egyenlőbb : pl Horn Gy 1 507 350.-Ft kap--más meg 42 év munka után 62 000.-Ft, de van aki csak 28000.-Ft kap !!!
    6, Miért emelik az üzemanyagok árát az égig ???
    7, MIKOR LESZ ÉLHETŐ MAGYARORSZÁG!!!!!!!”
  • 9. zoltanszabo 2011. február 05. 14:03

  • 8. zoltanszabo 2011. február 05. 14:03

  • 7. majus1 2011. február 05. 11:23
    „Maci52-ek:
    a híveid között több a volt kommunista, mint az MSZP-ben. Nem a kommunistákkal van a baj, hanem a tolvaj semmirekellőkről.
    Nekem is lenne egy kérdésem: Ezek a fijjjúúk mikor tünnek el a bánatos p-ba?”
  • 6. szentmiki 2011. február 04. 20:09
    „ha inkább visszaadnák az ellopott pénz felét, másnap be lehetne vezetni az eurót...”
  • 5. maci52 2011. február 04. 19:51
    „A 6.kérdés: Mikor szűnik meg végleg a kommunista utódpárt az MSZP?”
  • 4. igazságkereső 2011. február 04. 16:38
    „A devizahitelesek tragédiáját Gyurcsány Ferenc és kormánya idézte elő.Jó lenne, ha mindenki elolvasná a Demokrata múlt heti és e heti számát,melyben megismerheti Almunia pénzügyi biztos beszámolóját Gyurcsány Ferenc piszkos trükkjeiről, és jó lenne elolvasni Dr.Boros Imre közgazdász Magyar Hírlapban megjelent cikkeit,melyből kiderül, hogy a magyar "devizahitelesek" hitelei ne mis látták az alpesi valutát.Szó szerint idézet: " a magyar devizahitelek akkor látták az alpesi valutát, a svájci frankot, amikor szőlőt a kannás bor"! Nincs itt többről szó, csupán annyiról,hogy a hazánkban működő leánybankok jó átvágták a "devizahitelt" felvevőket és most mindenki teszi a hülyét, hogy miként lehetne segíteni rajtuk? Ugy, hogy visszaállítják a 2008 tavaszán, nyarán érvényben volt CHF árfolyamot és mindjárt fizethetővé is válik a havi törlesztőrészlet! nem olyan bonyolult ez, csak végre akarni kell a törvény azonnali megalkotását,mert a banki etikai kódex az annyit ér,mint gyermeknek a savanyú cukorka! Miért nem akarják már ezt végre tudomásul venni a "süketek párbeszéde" helyett! Lásd: ATV 2011.február 03. 20:40 műsorvezető: Havas Henrik A bankok képviseletében: Müller úr, akinek fogalma nem volt a "devizahitelesek nagyon nehéz helyzetéről, amikor maguk a bankok terelték az ügyfeleket a CHF irányában. Már akkor tudták a bankárok (2008 tavaszán!),hogy meg fogják szívatni a hitelfelvevőket!!Ideje, hogy a kormány azonnal törvényt alkosson az árverezés és kilakoltatás végleges tilalmáról!”
  • 3. s3307 2011. február 04. 16:29
    „Ahogy én láttam, az M1-en nyilatkozni,bizony meg lepett hová lett régi baloldalisága?kissé más mint volt,bár ezt már észleltem a lokátor tüntetésen is”
  • 2. queenmargareth 2011. február 04. 16:13
    „Tíz év alatt ígért több millió munkahelyet????????Addig mi lesz? Kihalunk?
    És Facebook-on? Videóüzenet...Akinek nincs netje, üldözteti? Nincs képe kiállni és bemondani rádióban, tv-ben?”
  • 1. maci52 2011. február 04. 16:13
    „Meddig kell még ezt a volt kommcsi gyülevész bandát hallgatni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiatanács: három hónap alatt 800 határozat

Három hónap alatt több mint 800 határozatot hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság… Tovább olvasom